Csiprovci (bolgárul: Чипровци, IPA: ) város Bulgária Montana megyéjében, a kilenc falut összefogó Csiprovci kistérség központja. A közel 2000 lakosú település az Ogoszta folyó partján fekszik a Balkán-hegység nyugati részén.
A települést feltehetően a késő középkorban alapították bányászati és kohászati központként. A területre német ércbányászok érkeztek, akik magukkal hozták a római katolikus vallást. A város a bolgár katolikusok számára, valamint az ország északnyugati részének fontos kulturális, gazdasági és vallási központja lett az oszmán uralom első évszázadaiban. 1688-ban kirobbant az oszmánellenes csiprovci felkelés, melynek leverését követően a város lakosságának egy része Habsburg-területekre menekült, de például Szentendrén is telepedtek le csiprovciak; másokat az oszmánok elfogtak és megöltek, vagy rabszolgaként elhurcoltak.
Mintegy harminc évig volt elhagyatott, majd az 1720-as évek elején ortodox keresztény bolgárok népesítették be újra. Ekkor vált a település a bolgár szőnyegipar egyik fontos központjává. 2014-ben a csiprovci szőnyegszövést az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította. Jelentős volt továbbá Csiprovciben az állattenyésztés, a mezőgazdaság, valamint a szőrmekereskedelem is. A jelenkorban a település, valamint a kistérség lakossága csökken, jellemző a munkanélküliség. A helyi fluoritlelőhelyek néhány évig a településre vonzottak egy bányászcéget, azonban 2016-ban a bánya bezárt. Csiprovci számára a jövőt az alternatív turizmus jelentheti.
Neve Ivan Duridanov nyelvész szerint a település eredeti neve Kipurovec (Кипуровец) lehetett. Jelenlegi alakja fokozatosan alakult ki hangeltolódás és hangugratás (szinkópa) következtében. A név szláv eredetű, de kapcsolódhat a görög kíposz (κήπος, „kert”) szóhoz, melyet a szerb nyelv is kölcsönvett. Egyes kutatók a Kipra vagy Kipro személynévből eredeztetik, melynek jelentése szépség, illetve vidámság. Egy, Duridanov által elutasított népszerű feltételezés szerint a latin cuprum (réz) szóból származik, a környéken található római kori rézbányák miatt.
A település nevét először egy nyugati forrásban fedezték fel, egy 1565-ös latin nyelvű dokumentumban, Chiprovatz alakban. A 16. és 17. században Chipurovatz, Chiprouvatz, Chiprovotzii, Chiprovtzi, Kiprovazo, Chiprovatzium, Kiprovetz és Kiprovtzi alakok is előfordultak. A szóvégi toldalék szerbhorvát kiejtése a sztenderd bolgár helyett az úgynevezett „illíriai nyelv” hatásával magyarázható, mely a horvát nyelv dalmáciai változata volt; ezt a ferencesek használtak a településen a 17. században.
Csiprovci városrészeinek elnevezése a hagyományok szerint a lakói foglalkozásához és társadalmi státusához köthető. 1888-ban Dimitar Marinov jegyezte fel a következő városrészeket: Szrebril (Сребрил) vagy Szrebrana (Сребрана), azaz „ezüstművesek”; Kjurkcsijszka (Кюркчийска), azaz „szőrmekereskedők”; Pazarszka (Пазарска), azaz „kereskedők”, Tabaska (Табашка), azaz „bőrművesek”, Parcal (Парцал) és Trap (Трап). A 17. századig Szakszonszka („szászok”) elnevezésű városrész is létezett. Használatban volt még a Dolni kraj (Долни край, „alsó rész”) és Gorni kraj (Горни край, „felső rész”) elnevezés is, a folyóhoz, illetve a hegyekhez közelebbi városrészekre.
A Déli-Shetland-szigeteki Rugged-sziget Chiprovtsi-fokát a településről nevezték el.
Földrajza
Csiprovci a Csiprovci-hegység lábánál fekszik, amely a Balkán-hegység nyugati vonulatának része, és Bulgária és Szerbia határán fekszik. 35 kilométer hosszú és több csúcsa is 2000 méter feletti, például a Midzsur a maga 2168 méterével, vagy a Martinovo-hegy, 2011 méterrel. A település az Ogoszta folyó partján található, mely a Csiprovci-hegységben ered és a Dunába torkollik. A várostól északkeletre terül el a Siroki-hegység, az Előbalkán hegyvidék része. A terület gazdag fémekben és ásványokban.
A terület a nedves kontinentális éghajlati övben található, enyhe hegyvidéki éghajlati hatással. Az éves átlaghőmérséklet 9,7 °C, a januári átlaghőmérséklet –1 °C, a júliusi 20 °C. A csapadék éves átlagmennyisége 776–816 mm. A tavasz rövid és esős, a nyár forró és száraz. Télen erős északkeleti szél fúj és a völgyben hőmérsékletinverzió alakul ki.
Történelme
Ókor és középkor Csiprovci területe már a trákok, valamint a Római Birodalom idejében is lakott volt, a helyi érceket is bányászták. Velizar Velkov történész szerint az Ogoszta völgyét az i. e. 1. évezred óta lakták trákok: a triballi törzs, vagy más trák törzs tagjai. A mai Bulgária északnyugati részét i. e. 29. körül hódították meg a rómaiak, majd Traianus császár uralkodása idején, 98–117 között megszilárdították az uralmukat. Csiprovci környékén római erődítmények romjai találhatóak, például a 63 kilométerre lévő „latin erőd” Kulánál, ahol Marcus Aurelius (161–180) és Commodus (180–192) uralkodása idejéből származó pénzérméket találtak, valamint a Csiprovcitól 2,5 kilométerre délre található „Nagy rom” néven ismert romok. A területen található arany-, ezüst-, ólom-, réz- és vasbányák jelentős bevételhez juttatták a rómaiakat, akik mindent megtettek, hogy megvédjék a bányákat a barbár támadásoktól.
A 6–7. században a hét szláv törzs és a bolgárok megérkezését követően, az első dunai bolgár birodalom 680-as megalapításával a korábbi Keletrómai Birodalom (Bizánc) területei bolgár fennhatóság alá kerültek. 1018–1185 között rövid ideig visszaállt a bizánci uralom, majd a kései 14. századi, korai 15. századi oszmán hódításokig a második dunai bolgár birodalom alá tartozott Csiprovci területe is.
Azt, hogy a német bányászok (саси, szaszi, szászok) mikor érkeztek a területre, nem lehet pontosan tudni. Egyes kutatók a 14. század közepére, az utolsó bolgár cárok idejére datálják, mások úgy vélik, az oszmán uralom kezdetén jöttek a városba. Az sem biztos, hányan érkeztek és pontosan honnan, bár abban az időszakban gyakran alkalmaztak német bányászokat szakértőként Oláhország (Havasalföld és Moldva), Erdély és a Szerb Királyság területén is. Csiprovciba feltehetően egy 50–60 fős csoport érkezett a családjaikkal együtt, és valószínűleg a helyi lakosokkal szemben bizonyos kiváltságokat élveztek. A helyi bányákban munkairányítóként és szakértőként dolgoztak, hozzájárulva a térség technológiai fejlődéséhez. A 15. század közepére fokozatosan beolvadtak a bolgárok közé, erről tanúskodik a német nevek szláv toldalékolása a népesség-nyilvántartásokban. A 17. századig a Szászok elnevezésű városrész is tanúskodott a jelenlétükről, és ők hozták magukkal a római katolikus vallást is a városba.
A 14. század második felében boszniai horvátok és raguzai kereskedők érkeztek Csiprovciba és környékére, ferences szerzetesek kíséretében. Vitomir Belaj horvát történész szerint a ferencesek az olasz származású boszniai lelkész, Bartol Alvernski („Alvernai Bertalan”) idejében, 1366-ban érkeztek a területre. Az újdonsült telepesek között nemesi származásúak is voltak. Belaj szerint a Pejácsevich család ősei, a Parcsevics család tagjai is köztük voltak.
Az oszmán uralom kezdete Amikor az oszmánok a 14–15. században meghódították a Balkánt, a csiprovci ércbányák fontossá váltak számukra mind hadászati, mind civil szempontból, ezért a háborús időszak alatt szünetelő bányászat újraindítása volt a céljuk. Feltehetően a 15. század végén kezdték el újra a bányászatot itt, egy 1479-es feljegyzés szerint a „boszniai, hercegovinai és máshol lévő bányákat” kibérelték. + Csiprovci és környéke katolikus lakosainak száma Év Népesség Forrás 1577 2000 anonim 1585 300 család(az ortodoxokat is beszámítva) oszmán feljegyzés 1624 2600 Pietro Masarechi 1640 4430 Baksev (Бакшев) 1647 4000 Baksev 1649 3800 Baksev 1653 3660 Baksev 1658 3640 Baksev 1666 550 család(az ortodoxokat is beszámítva) oszmán feljegyzés 1667 4140 Baksev 1670 4140 Baksev 1679 4270 Knezsevics (Кнежевич)
Csiprovci néhány környékbeli településsel együtt kb. akcsét jövedelmező hász volt, a szultáni család birtokai közé tartozott, később a válide szultána birtoka lett. Ez azzal a kiváltsággal járt, hogy a területen élő keresztényeket nem háborgatták, de évente adót fizettek a portának. Később a környék státusa vakfra változott (muszlim adománybirtok, jótékony célra). Az oszmán uralom első három évszázadában Csiprovci vajdasági központ volt, 12 másik település tartozott még a vajdasághoz. A városban csak egyetlen oszmán személy tartózkodott, a szultán képviseletében, és törökök nem telepedhettek itt le. A települést helyi, bolgárokból álló választott tanács (knezove) vezette.
Az 1520-as években Csiprovci a birodalom egyéb bányászati központjaihoz képest kicsinek számított. Ebben az időszakban még csak akcsét jövedelmezett, míg például Kratovo -et, Srebrenica pedig -et. A Szűz Mária-templom 1487 körül épült, így a katolikus bányászok ez időtájt érkezhettek a településre, de Csiprovci csak az 1520-as évek után vonzott több telepest és vált az Oszmán Birodalom egyik fontos bányászati központjává. 1528-ra a településen már pénzverde működött, ahol ezüstérméket készítettek. 1585-re a munkások már éjt nappallá téve dolgoztak, annyira magas adókat kellett fizetni, ez pedig lázongáshoz vezetett, és attól lehetett tartani, hogy kivándorolnak. Ebben az időben Csiprovci már akcsét jövedelmező terület volt, a birodalom egyik vezető bányászati és fémmegmunkálási régiója.
A 16. század közepére a város Róma katolikus tisztviselőinek figyelmét is felkeltette. 1565-ben Ambrosius (Амброзий), Antivari (ma Bar, Montenegró) érseke érkezett Csiprovciba apostoli vizitátorként. 1592–1595-ben egy boszniai horvát pap, Petar Szolinat (Петър Солинат), ferencesek segítségével katolikus missziót hozott létre a városban. 1601-ben Szolinatot Szófia püspökévé nevezték ki, székhelye azonban Csiprovciban maradt, mert Szófiában a katolikus lakosság mindössze néhány raguzai kereskedőcsaládra korlátozódott.
Virágkora
Csiprovci fejlődésének csúcspontját a 17. században érte el, amikor a Balkán ezen területének egyik nyüzsgő kulturális, vallási és kereskedelmi központjaként tartották számon. „Bulgária virágának” is nevezték, a város fellendülését Dalmácia mellett a reneszánsz mozgalom egyetlen balkáni résztvevőjének tartják. A helyi előkelőségek tagjai közül sokan Rómában tanultak, a Collegio Clementinóban és a La Sapienza Egyetemen. A külföldi ferencesek helyét fokozatosan helyiek vették át, és az 1620-as évekre a bolgár katolikusok közvetlenül a pápa alá tartoztak. Szolinatot bolgár püspök követte a tisztségben, a csiprovci illetőségű Ilija Marinov (Илия Маринов) követte, őt pedig a szintén helyi Petar Bogdan Baksev (Петър Богдан Бакшев), aki ellátogatott Havasalföldre, Varsóba, Bécsbe, Rómába és Anconába is, hogy a közösség támogatásához anyagi segítséget szerezzen. Az 1640-es években létrejött a marcianopolisi egyházmegye Petar Parcsevics (Петър Парчевич) vezetésével, és a nikápolyi egyházmegye Filip Sztaniszlavov (Филип Станиславов) vezetésével. Utóbbit Csiprovciban Francseszko Szojmirovics (Франческо Соймирович) képviselte. A városban nem mindenki volt katolikus, jelentős ortodox lakossága is volt a településnek; a csiprovci monostor ma is áll.