Karl Marx egyik leggyakrabban idézett és átfogalmazott kijelentése, miszerint a vallás a nép ópiuma, a filozófus 1843-ban született írásából, A hegeli jogfilozófia kritikájához című művének bevezetőjéből származik.

A teljes idézet, együtt a szövegkörnyezetével

A szöveg értelmezése Marx a strukturális funkcionalizmus érvelésével tette meg állítását a vallásról, különösen a tételes vallásokról. Marx szerint a vallásnak volt gyakorlati szerepe a társadalomban, és ez hasonlított az ópiumhoz, amit a beteg vagy sebesült embereknek adtak: csökkentette a közvetlen szenvedést és kellemes illúziókat adott, amelyek lehetővé tették, hogy folytassa életét. Marx ugyanakkor károsnak is tartotta a vallást, mivel akadályozta az embereket az osztályelnyomás és a kizsákmányolás felismerésében, így akadályozta a szükséges forradalom megvalósulását.

Története Marx 1843-ban írta ezeket a sorokat Georg Wilhelm Friedrich Hegel 1820-ban megjelent művének, A jogfilozófia alapvonásai (Grundlinien der Philosophie des Rechts) bírálatának bevezetőjében. A bevezetés szövegét 1944-ben jelentették meg a Német-francia évkönyvek (Deutsch–Französische Jahrbücher) című, mindössze 1000 példányban megjelenő folyóiratban. A könyv teljes egészében csak Marx halála után jelent meg. Az írás megjelenésekor, és az egész 19. században alig váltott ki visszhangot, csak a 20. században vált széles körben ismertté és idézetté.

Előzmények A vallást már a 17. századtól élesen kritizálták különböző filozófusok. Edward Herbert, valamint Anthony Collins a papok csalásának nevezte. Julien Offray de La Mettrie szerint csak az ateizmus biztosíthatja az emberek jólétét, mivel megakadályozza a vallásháborúkat. Claude Adrien Helvétius szerint a vallás megtéveszti az embereket, akik így azt képzelik, hogy érdekükben áll vakoknak maradniuk. Paul Henri Thiry d’Holbach szerint az ateisták zúzzák szét az emberi faj számára káros rémképeket. Voltaire szerint a vallásalapítók csalnak hatalmi érdekeiknek megfelelően, de végső soron az Istenbe vetett hit biztosítja az emberi társadalom folytonosságát. Az ópiumhoz hasonlító metaforákat már Marx előtt is alkalmaztak.

A vallásellenesség a francia forradalom idején terrorba is torkollott. Pierre-Joseph Proudhon ekkoriban idézte nagybátyja mondását, miszerint „A vallás annyira fontos az emberek számára, mint a kenyér, ugyanakkor annyira káros számukra, mint a méreg”Theologische Realenzyklopädie, Band 4, S. 408.

1798-ban írta Novalis "Blüthenstaub" ("Pollen") című művében:

Az ópium mint a látszólag kellemes érzéstelenítés eszköze az európai érdeklődés előterébe került az Anglia által Kína ellen vívott ópiumháború idején, 1839 és 1842 között. Másrészt ebben az időben nyert teret az ópium orvosi alkalmazása is. 1846-tól a sebészetben már minden műtéthez alkalmazták, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor csak a legnagyobb operációkhoz vették igénybe.

Azt a gondolatot, hogy a vallás bódító hatású lehet, Helmut Gollwitzer egészen Holbachig visszavezette. Johann Wolfgang von Goethe is narkotikus hatásúnak nevezte Friedrich Wilhelm Krummacher összegyűjtött prédikációit. Friedrich Engels, Marx eszmetársa, 1839-ben „Wuppertali leveleiben” a vallásról és az alkoholról mint kábít0szerekről írt. Bruno Bauer filozófus nevezte először jelzős szerkezetben ópiumszerűnek a vallást. Moses Hess is összefüggésbe hozta 1843-ban az ópiumot, a vallást és az alkoholt.

A kérdés kutatói az tartják a legvalószínűbbnek, hogy a közvetlen hatást Marxra Heinrich Heine gyakorolta, akit 1843-ban ismert meg. Heine már 1840-ben használta ezt az analógiát Ludwig Börnéről írott esszéjében:

Charles Kingsley, az angol egyház kanonokja írta mindössze négy évvel Marx után, tőle nyilván függetlenül:Reader in Marxist Philosophy by Howard Selsam, Harry Martel(1987)

Utóélet Lenin 1905-ben cikket írt a Novaja Zsizny folyóiratba Szocializmus és vallás címmel. A cikkben a marxi elméletet a következőképpen fejti ki:

A 20. század második felétől a nyugati országok nagy részében a vallásosság erősen visszaszorult. Egyes modern gondolkodók ebben a helyzetben arról írnak, hogy a vallás szerepét a nép ópiumaként, a figyelem elterelőiként a társadalmi igazságtalanságokról, más eszközök vették át, mint a látványsportok, a celebek, a szórakoztatóipar.

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk Helmut Gollwitzer: Die Marxistische Religionskritik und der christliche Glaube. In: Marxismusstudien 4, 1962, S. 14–19. Johannes Kadenbach: Das Religionsverständnis von Karl Marx. München 1970, S 64 ff. Horst Robert Balz, Gerhard Krause, Gerhard Müller (Hrsg.): Theologische Realenzyklopädie. Band 4, Walter de Gruyter, Berlin 1979, . Sergio Vuscovic Rojo: La religion, opium du people et protestation contre la misère réele: Les positions de Marx et de Lénine, 1988 Andrew M. McKinnon: Reading ‚Opium of the People‘: Expression, Protest and the Dialectics of Religion, 2005 Abrams, M. H. 1971 . The Milk of Paradise: The Effect of Opium Visions on the Works of De Quincey, Crabbe, Francis, Thompson, and Coleridge. New York: Octagon Berridge, Victoria and Edward Griffiths. 1980. Opium and the People. London: Allen Lane Marx, Karl. 1844. A Contribution to the Critique of Hegel's Philosophy of Right, Deutsch-Französische Jahrbücher, February. McKinnon, Andrew. M. "Reading ‘Opium of the People’: Expression, Protest and the Dialectics of Religion" in Critical Sociology, vol. 31 no. 1/2. O’Toole, Roger. 1984. Religion: Classic Sociological Approaches. Toronto: McGraw Hill Rojo, Sergio Vuscovic. 1988. "La religion, opium du people et protestation contre la misère réele: Les positions de Marx et de Lénine" in Social Compass, vol. 35, no. 2/3, pp. 197–230. Luchte, James. (2009) Marx and the Sacred, The Journal of Church and State, 51 (3): 413-437.

Kapcsolódó szócikkek Marxista valláselmélet

Kategória:Marxizmus Kategória:Vallás Kategória:Szállóigék Kategória:Ateizmus