Hugh Griffith, született Hugh Emrys Griffith (Egyesült Királyság, Wales, Marian Glas, 1912. május 30. – London, 1980. május 14.) Oscar-díjas walesi színész.

Az 1930-as évek végétől filmezett. Az 1960-as években volt pályafutása csúcsán. Haláláig folyamatosan foglalkoztatták, elsősorban szórakoztató kalandfilmek és vígjátékok kisebb, de fontos szerepeiben.

Pályafutása A walesi születésű Hugh Griffith a helyi iskolákban folytatta elemi tanulmányait. Az egyetemre azonban nem sikerült bekerülnie, ezért a bankszakmában próbált karriert csinálni. Ezzel összefüggésben Londonba költözött, ahol a színjátszás iránt kezdett élénken érdeklődni. Felvételt nyert a Royal Academy of Dramatic Art (RADA) intézményébe, de a második világháború az ő életét is egy időre más irányba terelte. Katonai szolgálatának két fontos helyszíne India és Burma volt. 1947-ben tért vissza a színészi pályára, noha már az 1930-as évek végétől filmezett. Pályafutása első igazi világsikere William Wyler rendezésében készült Ben-Hur (1959) volt, amelyben az életvidám Ilderim sejket formálta meg. Alakításáért Oscar-díjjal jutalmazták.

Ettől kezdve gyakran hívták kosztümös kalandfilmekbe, és egyik szerepskatulyája lett az élet örömeit olykor mértékkel, máskor mohón habzsoló, korosodó férfi. Marlon Brando, Richard Harris és Trevor Howard partnereként játszott a Lázadás a Bountyn filmváltozatában, de újabb jelentős szakmai sikert Tony Richardson igényes kalandfilmjében, a Tom Jonesban (1963) ért el. Audrey Hepburn apját játszotta a Hogyan kell egymilliót lopni?-ban (1966). Szerencsés év volt számára 1968 is: mind az Oliver! című musicalben, mind pedig a javarészt Magyarországon forgatott Az ezermester / A mesterember című drámában nyújtott alakításaiért elismeréseket kapott, és Golden Globe-díjra jelölték. Emlékezetes epizódalakításokat nyújtott Pier Paolo Pasolini (Canterbury mesék) és Roman Polański (Micsoda?) irányítása alatt is, de érdemes kiemelni Tony Richardson kései szellemes kalandfilmjét, a Joseph Andrewst is: ebben ugyanazt a figurát alakította, mint a Tom Jonesban. Folyamatosan dolgozott a televízió számára is, hollywoodi korszaka alatt pedig a Broadway-n is fellépett. Szívrohamban hunyt el hatvanhét éves korában.

Filmjei 1939: Johnson Was No Gentleman 1940: Éjszakai vonat Münchenbe (nincs feltüntetve a stáblistán) 1947: Silver Darlings 1948: The Three Weird Sisters 1948: The First Gentleman 1948: So Evil My Love 1948: London Belongs to Me 1949: The Last Days of Dolwyn 1949: Dr. Morelle: The Case of the Missing Heiress 1949: Nemes szívek, nemesi koronák (Kind Hearts and Coronets) 1949: A Run for Your Money 1950: Gone to Earth 1951: The Galloping Major 1951: Laughter in Paradise 1952: Lights Out (tévésorozat, a The Borgia Lamp című epizódban) 1952: The Wild Heart 1953: Az egymillió fontos bankjegy - The Million Pound Note (nincs feltüntetve a stáblistán) 1953: The Titfield Thunderbolt 1953: Koldusopera 1954: The Sleeping Tiger 1955: The Moment of Truth (tévéfilm) 1955: Passage Home 1955: Quatermass II (tévésorozat) 1956: Colonel March of Scotland Yard (tévésorozat, a The Talking Head című epizódban) 1957: Lucky Jim 1957: The Good Companions 1957: Armchair Theatre (tévésorozat, a Now Let Him Go című epizódban) 1959: The Waltz of the Toreadors (tévéfilm) 1959: Ben-Hur 1959: Playhouse 90 (tévésorozat, a The Grey Nurse Said Nothing és a The Second Man című epizódokban) 1959: The Story on Page One 1960: The Citadel (tévéfilm) 1960: The DuPont Show of the Month (tévésorozat, a Treasure Island című epizódban) 1960: A nap, amikor kirabolták az Angol Bankot 1960: Dow Hour of Great Mysteries (tévésorozat, a The Inn of the Flying Dragon című epizódban) 1960: Exodus 1962: The Counterfeit Traitor 1962: Lisa 1962: A tárgyalás (Term of Trial) 1962: Lázadás a Bountyn (Mutiny on the Bounty) 1963: Hide and Seek 1963: Tom Jones 1964: The Bargee 1965: The Walrus and the Carpenter (tévésorozat) 1965: The Amorous Adventures of Moll Flanders 1966: Il marito è mio e l'ammazzo quando mi pare 1966: Dare I Weep, Dare I Mourn (tévéfilm) 1966: A mák virága is virág (Poppies Are Also Flowers) 1966: Hogyan kell egymilliót lopni? (How to Steal a Million) 1967: Brown Eye, Evil Eye 1967: Oh Dad, Poor Dad, Mama's Hung You in the Closet and I'm Feeling So Sad 1967: A Gibraltár tengerésze (The Sailor from Gibraltar) 1967: ABC Stage 67 (tévésorozat, a Dare I Weep, Dare I Mourn? című epizódban) 1968: Az erényöv (La Cintura di castità) 1968: Oliver! 1968: Az ezermester / A mesterember (The Fixer) 1970: Kezdődhet a forradalom, de nélkülem (Start the Revolution Without Me) 1970: Üvöltő szelek 1970: Cry of the Banshee 1971: Whoever Slew Auntie Roo? 1971: A förtelmes Dr. Phibes 1971-1973: Thirty-Minute Theatre (tévésorozat, a The Proposal, az Uncle Rollo és a The Joke című epizódokban) 1972: Crescete e moltiplicatevi (1972) 1972: Clochemerle (tévésorozat) 1972: Canterbury mesék (I racconti di Canterbury) 1972: Dr. Phibes visszatér 1973: Micsoda? (What?) 1973: Luther 1973: The Final Programme 1973: Craze 1973: Emelj hát fel, szerelmem! (Take Me High) 1973: Great Mysteries (tévésorozat, a The Inspiration of Mr. Budd című epizódban) 1974: Cugini carnali 1975: Legend of the Werewolf 1976: The Passover Plot 1977: Casanova & Co. 1977: Joseph Andrews 1977: Zűrzafír, avagy hajsza a kék tapírért (The Last Remake of Beau Geste) 1978: Grand Slam (tévéfilm) 1978: A Sátán kutyája (The Hound of the Baskervilles) 1979: A Nightingale Sang in Berkeley Square 1992: Under Milkwood (tévéfilm) (archív hangfelvételről)

Fontosabb díjak Oscar-díj 1960 díj Ben-Hur, a legjobb férfi epizódszereplő 1964 jelölés Tom Jones, a legjobb férfi epizódszereplő

BAFTA-díj 1964 jelölés Tom Jones, a legjobb brit színész

Golden Globe-díj 1964 jelölés Tom Jones, a legjobb férfi epizódszereplő 1969 jelölés Oliver! és Az ezermester / A mesterember, a legjobb férfi epizódszereplő

Jegyzetek

További információk

A Kritikus Tömeg portréja

Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Walesi színészek Kategória:Oscar-díjasok