A Selmeci Műemlékkönyvtár a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem ősének, a Selmeci Akadémiának gyakorlatilag épségben megmaradt, mintegy 45 ezres könyvtári állományát tartalmazza az 1735 és 1918 közötti időszakból. Az egykori akadémiai könyvtár műemléki védettséget élvező zárt különgyűjtemény, amely mindkét egyetemen jelentős bázisát jelenti mind a hazai, mind pedig az európai tudomány- és technikatörténeti kutatásoknak. A Műemlékkönyvtár 1969 óta a Miskolci Egyetem könyvtárépületének földszintjén, a gyűjtemény számára tervezett klimatizált teremben helyezkedik el. A Műemlékkönyvtárat – mint múzeumot – a nagyközönség is látogathatja.
Selmecbányán 1735-ben jött létre bányászati-kohászati szakemberek képzése céljából a Bergschule, a bányászati-kohászati tanintézet. Már létesítésével egy időben rendelkeztek a képzéshez szükséges szakirodalom beszerzéséről, de Mikoviny Sámuel, az iskola első tanára is biztosított könyveket a saját könyvtárából, ezen kívül a selmeci bányamérnökség könyveit is felhasználhatták. A Bergakademie megalakulásakor az intézmény átvette a bányászati-kohászati tanintézet könyveit, de a könyvállomány új könyvbeszerzések, hagyatékok és magánkönyvtárak bevétele révén is gyarapodott. 1776-ban szinte ugrásszerű állománynövekedés következett be, amikor megvették Johann Thaddäus Peithner 1392 műből álló magánkönyvtárát. Az Akadémia egységes könyvtára 1780-ra alakult ki, ekkor a könyvtár több mint 900 művet tartalmazott, 1800 kötetben. Gyűjtőköre főleg a bányászat-kohászat, illetve a matematika területére terjedt ki. A könyvtárat eleinte csak az oktatók, illetve a főkamaragrófi hivatal tisztségviselői használhatták, a hallgatók saját szervezésükben tartottak fenn könyvtárat. Az akadémiai könyvtár kezelése korábban egy-egy kijelölt professzor, majd egy tanársegéd feladata volt, csak 1903-ban nevezték ki az első főhivatású könyvtárost, Vető Jánost. A több fejlődési fokozaton áteső akadémia, illetve főiskola könyvállománya fokozatosan, ha nem is egyenletes ütemben fejlődött, és az 1880-as évek közepén Selmecbányán immár „végleges” helyre, a Selmec központjában lévő Fritz-házba költözött, ahol már létrehoztak egy hallgatói kézikönyvtárat is. A politikai változások miatt 1919 tavaszán a főiskola – és természetesen könyvtára is – Sopronba költözött.
A műemlékkönyvtár állománya – az oktatási profil szerint – megoszlik a két utódegyetem között, mintegy háromnegyed része Miskolcon, egynegyed része pedig Sopronban található. Miskolcra került (az eredeti selmeci szakrend szerint) a mechanika, az általános gépészet, a méréstan, a föld- és bányamérés, a kémia, a fizika, az ásványtan, a földtan, az őslénytan, a bányászat, a bányajog, a kohászat, a sótermelés, a pénzverészet és a térképek anyaga. Sopronba került a matematika, az építészet és az erdészet (földművelés). Megosztva, de nagyobb részben Miskolcon van az általános technológia, a kémiai technológia (enciklopédiák, sorozatok, gyűjtemények), az általános természettudomány, enciklopédiák, tudományos intézmények kiadványai, könyvészeti periodikák, bibliográfiák stb. A Selmeci Műemlékkönyvtár anyagát Zsámboki László, az egyetemi könyvtár munkatársa, későbbi főigazgatója dolgozta fel.
Ez a szócikk alapvetően a Miskolci Egyetemen található Selmeci Műemlékkönyvtárral foglalkozik.
A bányászati-kohászati (és erdészeti) oktatás története bélyegkép|A Selmeci Akadémia épülete régi képeslapon
A 17. században az egyre inkább felgyorsuló ipari fejlődés, ezen belül elsősorban a bányászati-kohászati termelés növekedése megkívánta a Habsburg Birodalomban a témában kellő tudományos ismeretekkel (matematika, geometria, mechanika-gépészet, természettudományok) rendelkező szakemberek képzését. A korszak egyházi és magánalapítványi iskolái nem feleltek meg ennek a célnak. Ilyen körülmények között a műszaki szakemberképzést az államnak kellett felvállalnia. Így jött létre a császári és királyi kamara 1735. június 22-i döntése értelmében Selmecbánya szabad királyi bányavárosban a bányaiskola (Bergschule, Berg Schola). Az intézmény 1770-től háromtanszékes, háromévfolyamos bányászati-kohászati akadémiaként (Bergakademie, Academie Monastica) működött. 1846-ban az erdészeti tanintézet is az akadémia (ekkortól Berg- und Forstakademie, Bányászati-kohászati és erdészeti akadémia) részévé vált.
Az akadémia az 1867-es kiegyezés után (dátum szerint 1872. augusztus 15-től) magyar tannyelvű és magyar állami intézmény lett (Bányászati és Erdészeti Akadémia). 1904-ben újabb átszervezés következett, a tanintézmény neve Bányászati és Erdészeti Főiskola lett. A főiskola selmeci oktatását szakította meg az, hogy az első világháború végén Selmecbánya Csehszlovákia része lett. 1919 tavaszán a főiskola teljes tanári karával és hallgatóságával, oktatási felszereléseivel és könyvtárával együtt Sopronba költözött. 1922-ben Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára változott a neve. A soproni főiskola 1934-ben, az akkor alakuló m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara lett, a soproni székhely maradt. 1949-ben jött létre a Nehézipari Műszaki Egyetem Miskolcon, és a soproni bánya- és kohómérnöki képzést ide helyezték át, melléjük gépészmérnöki kart szerveztek, az erdészképzés Sopronban maradt. Ekkor költözött Miskolcra a könyvtári állomány nagyobbik hányada is.
A könyvtár története
A Bergschule könyvtára A bányászati-kohászati tanintézet, a Bergschule létrehozásáról rendelkező 1735. június 22-i kamarai leirat megjelölte azokat a legfontosabb bányászati-kohászati szakkönyveket is, amelyek tartalmazták a kor legfontosabb szakismereteit, és mindenképpen szükségesek voltak a hallgatók megfelelő színvonalú oktatásához. „A scholarok szakmai tudásuk erős fundamentumát a bányászati-kohászati könyvek teljes figyelmességgel történő szorgalmas tanulmányozása révén rakhatják le; ezért a főbányahivatali igazgató gondoskodjék arról, hogy az iskola részére ajánlott, kifejezetten idevágó tudományokkal foglalkozó authorok alább felsorolt műveit kincstári költségen szerezzék be; elsősorban a Corpus juris et systema rerum metallicarumot, aztán Herttwig Christoph compendium formájában megjelent Berg-Buch-ját, továbbá Rößlertől a Speculum metallurgiae politissimumot, valamint Ercker Lazarus Aula subterraneáját és nem utolsó sorban Voigtei Nicolaustól a Geometria subterraneat; ezeket a könyveket a tanulók a tanórákon kívül kötelesek magok között felolvasni, ezekből hasznot és tudást meríteni, amely idővel hasznos szolgálatot tehet és tesz is hivatali és szakmai működésük során (in ipso exercendo officio, et in operatione)”. A megnevezett irodalmakat be is szerezték, és ez az öt könyv ma is megvan a múzeumkönyvtár gyűjteményében: Johann David Zunner: Corpus Juris et Systema Rerum Metallicarum, oder Neuverfaßtess Berg-Buch…. Gyűjteményes munka, Frankfurt am Mainban adták ki 1698-ban. A gyűjtemény első része Christoph Encelius (Entzel) De re metallica című művének német fordítása. Encelius könyve öt évvel Agricola nagy műve előtt, 1551-ben jelent meg, és ez volt az első ásványtani szakkönyv. Tartalmazza még a tankönyv az első nyomtatásban megjelent bányászati szakkönyv, Ulrich Rülein von Calw Bergbüchlein művének a szövegét, a továbbiakban olyan jogi és ügyintézési ismereteket is tartalmaz, amelyekre egy gyakorló bányatisztnek szüksége lehetett. Christoph Herttwig: Neues und Vollkommenes Berg-Buch. Az 1710-ben, Drezdában és Lipcsében megjelent első kiadás. A mű lényegében bányászati és bányajogi lexikon. Balthasar Rößler: Speculum Metallurgiae Politissimum, oder: Hell polierter Berg-Bau-Spiegel. Rößler freibergi bányamérő volt, műve 1700-ban jelent meg Drezdában. Ez a könyv – Agricola (1556) és Löhneiss (1617) műve mellett – a harmadik nagy bányászati-kohászati összefoglaló mű. Lazarus Ercker: Probier Buch. A mű két évszázadon át, a kohászat kémiai alapokra helyezéséig, a kohászattan alapvető művének számított. A könyvtárban három német kiadása van meg: az 1629-es, az 1703-as és az 1736-os, mindhárom Frankfurtban jelent meg. Nicolaus Voigtel: Geometria Subterranea oder Markscheide-Kunst. Bányaméréstani tankönyv, amit 1686-ban adtak ki először. A könyvtárban az 1713-as kiadás van meg.
Az iskolában az első évfolyamon Mikoviny Sámuel, a bányakerület bányamérnökségének a főnöke oktatta az „alapozó” tantárgyakat (számtani-mértani és mérnöki alapismeretek), a második évfolyamon a bányászat-kohászat fő területeit (bányaművelés-bányajog, bányamérés, ércelőkészítés, kémlészet-kohászat, pénzverés-aranyválatás) az adott szakterület vezető szakembere oktatta. Az első évfolyamon a könyveket Mikoviny Sámuel biztosította a saját könyvtárából, a szaktantárgyakhoz pedig felhasználták a selmeci bányamérnökség (Markscheiderei) – akkori viszonyok szerinti – gazdag könyvállományát. Itt helyezték el a beszerzett öt nevezetes könyvet is. A hivatal könyvei aztán bekerültek az akadémia könyvtárába, amiket a „Schemnitzer Markscheiderei” kézírásos bejegyzésről lehet megismerni. A Bergschule könyvtári állományának pontos számáról nincs információ, 60–70 és 100–120 között lehetett.
A Bergakademie (Bányászati-kohászati akadémia) könyvtára Az akadémia megalakulásáról 1762-ben döntöttek, és első professzora Nikolaus Joseph Jacquin volt, akihez a későbbiekben Nikolaus Poda, Christoph Traugott Delius és Johann Thaddäus Peithner csatlakozott, majd más, szintén neves professzorok is. A könyvtár állománya az ő könyvbeszerzéseikből, kisebb hagyatékok és magánkönyvtárak bevételéből (például a Stampfer- és a Mayer-hagyaték) bővült. Meg kell jegyezni, hogy az akadémián eleinte nem egy egységes könyvtár létezett, hanem az egyes tanszékek állományában voltak a könyvek. Az akadémia könyvtára megnevezés (Bibliothec der Bergakademie, Akademische Bücher-Sammlung stb.) csak 1776-tól szerepel a forrásokban. Például egy 1770. szeptember 9-én felvett inventár (leltárkönyv) szerint a Poda-féle tanszéken 33 mű 109 kötete volt megtalálható. Peithner tanszékén (a saját könyvtárán kívül) 63 bányászati-kohászati mű szerepelt a kimutatásban.
Az akadémiai könyvgyűjtemény létrehozásában Peithnernek volt nagy szerepe. Peithner a selmeci bányászati tanszékre Prágából került, és idehelyezése után azonnal beadvánnyal fordult a bécsi udvari kamarához szakszerű akadémiai könyvtár felállítása ügyében, és erre a célra felajánlotta 1392 műből álló saját könyvtárát. A kamara 4000 forintért meg is vásárolta a könyvtárat az akadémia számára, amit Peithner 1776. október 14-én adott át Karl Thierenbergernek, a matematika akkori professzorának, a könyvgyűjtemény aktuális kezelőjének, döntő mértékben hozzájárulva a ma is világhírű gyűjtemény megalapozásához. A gyűjteménybe természetesen átkerült a bányászati-kohászati tanintézet teljes könyvtára is. bélyegkép|Grummerts: Beyträge zum Wachsthum der Natur- und Grössenlehre (1747). A könyvben látható Peithner Ex libris bejegyzése Peithner 126 lapos könyvjegyzéke szerint könyvtári állományának megoszlása a következő volt:
| Természettudományok, technika, bányászat, kohászat,pénzverés, bányajog, állam- és bányagazdaság||align="right"| 526 mű||align="right"| 37,8% |- | Jogtudomány||align="right"|351 mű||align="right"|25,2% |- | Történelem, földrajz||align="right"|317 mű||align="right"|22,8% |- | Nyelvtudomány||align="right"|92 mű||align="right"|6,6% |- | Orvostudomány||align="right"|74 mű||align="right"|5,3% |- | Hittudomány||align="right"|32 mű||align="right"|2,3%
A Peithner-gyűjteményből kerültek a könyvgyűjteménybe például a következő művek: Agricola: De re metallica (első német nyelvű (1557) és egy latin nyelvű (1657) kiadás), Conrad Gessner: De omni rerum fossilium genere (gyűjteményes munka, 1565), Leonhard Thurneysser: Magna alchymia (1587), Ubaldo: Mecanicorum Liber (1615), Sebastian Span: Sechshundert Berg-Urthel (gyűjteményes munka, 1636), Gottfried Heinrich Grummerts: Beyträge zum Wachsthum der Natur- und Grössenlehre (1747) stb., valamint számos kézirat.