Az erdélyi hadjárat a Románia 1916. augusztus 27-i hadba lépését követően meginduló támadó offenzíva volt, amelynek során három román hadsereg lépte át Erdély keleti határát, és indult meg az ország belső területei felé. Az offenzíva célja a Maros vonalának elérése volt, majd onnan két irányból továbbmenetelve a Tisza síkságára való kijutás és közvetlen támadás a magyar főváros, Budapest irányában. A román csapatok szeptember első hetében megszállták Petrozsényt és az Erdély délkeleti és keleti határa mögött fekvő székely medencéket, a román előrenyomulással párhuzamosan előbb a határ menti, majd a belső vármegyékből is spontán menekülthullám indult meg, melynek ellátása és útjának szervezése hatalmas nehézségekkel járt és komoly szervező munkát kívánt, továbbá jelentős mennyiségű vasúti kapacitást vett igénybe, ami a csapatok frontra szállítását is akadályozta.
A számbeli fölényben lévő román csapatokkal szemben kezdetben csak a csekély harcértékkel bíró 1. osztrák–magyar hadsereg (parancsnoka Arthur Arz von Straussenburg) állt szemben, de részben az utánpótlási gondok, a harctéri tapasztalat hiánya és a román vezérkar hozzá nem értése folytán, az offenzíva a vártnál lassabban haladt, a román erők az első három hét alatt mindössze 60 km-t jutottak előre az északi és 100 km-t a déli szárnyon. A késlekedést kihasználva csapaterősítések érkeztek a régióba, és az osztrák–magyar erők az újonnan felálló 9. német hadsereggel (parancsnoka Erich von Falkenhayn) együtt sikeres ellentámadást indítottak, amelynek eredményeképp október közepére a román alakulatok kiszorultak az ország területéről, majd a központi hatalmak folytatódó támadásai következtében az év végére Románia túlnyomó része is megszállás alá került.
Előzmények Románia diplomáciája a háború első két évében
Románia (mely az évszázadokon át török uralom alatt álló Moldva és Havasalföld egyesüléséből jött létre) az 1877–78-ban folytatott függetlenségi háborúja eredményeképpen véglegesen elszakadt az Oszmán Birodalomtól, és Román Királyság néven új, független európai állammá vált. Az új állam az orosz nagyhatalmi előretöréstől fenyegetve 1883-ban titkos szerződés keretében társult a Németország, az Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország nevével fémjelzett hármas szövetséghez, ugyanakkor ez a nagy nyilvánosság előtt titokban maradó szerződés ellentétben állt a román közélet által harsogott nacionalista törekvésekkel, amelyek „Nagy-Románia” megteremtését és a diaszpórában élő románsággal való egyesülés gondolatát fogalmazták meg. Ezen törekvés területi igényt fogalmazott meg számos, a történelmi Magyarországhoz tartozó területre (például Erdély, Partium, Bánság), mely természetesen ellenkezett az osztrák–magyar érdekekkel, komoly feszültséget teremtve a két ország között.
Az első világháború 1914. július 28-i kitörését követően Románia – az 1883-től élő (és utoljára 1913-ban megerősített) szövetségi szerződés ellenére - semleges álláspontra helyezkedett, ugyanakkor ez nem változtatott azon a tényen, hogy a háborúban közvetlenül érdekeltek voltak. Az általuk képviselt osztályok nacionális törekvéseik érvényre juttatását – amelyek más nemzetek sérelmére is kiterjedtek – a háború sikerétől várták, ezek realizálásának útját, módját és helyét illetően azonban ekkor még nem jutottak dűlőre.
A háború elkövetkező két éve során mindkét nagy katonai szövetség, a központi hatalmak és az antant diplomatái is igyekeztek a maguk oldalára állítani a román államot, ugyanakkor a központi hatalmak helyzete nehezebb volt a hangsúlyos magyar érdekek és a gyengébb alkupozíciói miatt. Románia területi igényei közül Besszarábia és Bukovina bizonyos részeinek átengedését ismerték volna el, míg az antant szabadabban ígérhetett a románoknak a Magyar Királysághoz tartozó területeket, mint Erdélyt vagy a Partiumot. Végül a Károly halála (1914. október 10.) után trónja kerülő I. Ferdinánd király és a román politikai vezetés az 1916 nyarán végrehajtott orosz Bruszilov-offenzíva sikereit látva elérkezettnek látta az időt az ország hadba lépésére.
A sorozatos tárgyalások eredményeképpen 1916 nyarára létrejött a megegyezés az antant hatalmak és a Román Királyság közt, melyet az augusztus 17-én Bukarestben aláírt titkos szerződés pecsételt meg. A szerződés értelmében az antant vállalta, hogy a szaloniki és a galíciai hadszíntéren indítandó offenzívákkal, továbbá jelentős mennyiségű hadianyaggal segíti a Monarchia elleni román támadás végrehajtását, Románia pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy legkésőbb augusztus 28-ig megindítja a Monarchia elleni offenzíváját, illetve hogy nem köt különbékét a központi hatalmakkal. A szerződés továbbá rendelkezett arról, hogy a háború győztes befejezését követően jelentős területi kompenzációval ismerik el a román állam katonai részvételét, a szerződés rendelkezései alapján Romániának ígérték Bukovinát, a Bánság és Erdély egészét, továbbá a partiumi területeket egészen a Tisza vonaláig.
Katonai előkészületek Románia bélyeg|300px|Román katonák csoportja az első világháború idején Az 1916. augusztus 15-én kiadott mozgósítási rendelet, az úgynevezett „Ipoteza Z” (Z hipotézis) értelmében megkezdődött a román haderő felkészítése a közelgő offenzívára. Rövidesen 5-600 000 főt mozgósítottak, amelyből négy hadsereget szerveztek. A román haderő a közelgő offenzíva tekintetében jelentős számbeli fölénnyel rendelkezett, ugyanakkor a hadsereg felszereltsége korántsem volt megfelelőnek mondható, továbbá a tisztikar jelentős része sem rendelkezett megfelelő hadi tapasztalatokkal. A belső rendet tekintve a román hadsereg a többi államhoz hasonlóan kettős tagolódású volt: az első vonalat a „működő hadsereg” alkotta (ez a hivatásos és behívott tartalékos katonákból állt), míg a második vonalban a milícia (népfelkelők) állt, ugyanakkor a hadjárat első napjai bizonyították, hogy ez a tagolódás a gyakorlatban nem volt nyilvánvaló, a két vonal a harcok idején összekeveredett.
A haditerv tekintetében is számos bizonytalan elem volt. A román hadvezetés jelentős mértékben támaszkodott az antant által az északi és déli fronton megindítandó tehermentesítő offenzívákra, és nem számolt a központi hatalmak nagyobb erejű, a déli, dobrudzsai harcvonalra mért támadására sem. Bár vállalta az orosz csapatokkal való közös együttműködést, a terv ennek részleteivel nem foglalkozott. Az Ipoteza Z szerint a mozgósított négy román hadsereg közül az első, a második és a negyedik hadsereg a Keleti-Kárpátok vonalán felállva indít általános támadást és tör be Erdélybe, majd vonul tovább Budapest irányába, míg a harmadik hadsereget a dunai–dobrudzsai fronton vonják össze az Erdély elleni offenzíva biztosítása, a várható bolgár támadás elhárítása érdekében. Az erdélyi offenzívában résztvevő román katonák száma megközelítőleg 440 ezer főt tett ki, nekik kellett néhány nap alatt elérniük a Maros vonalát, hogy utána két irányból kijussanak a Tisza síkságára.
Az erdélyi offenzívában résztvevő román csapatok csoportosítása a következőképpen alakult a támadás megkezdését megelőzően:
4. (északi) hadsereg (Armata de Nord, parancsnoka Constantin Prezan), Piatra Șoimului és Târgu Ocna (Aknavásár) között, illetve a lovasság Onesti-nél (Ónfalva) 7., 8., és 14. gyaloghadosztály 2. lovashadosztály 4. „Călărași” lovasbrigád A călăraşi ezredek a Román Hadsereg második vonalába tartozó lovasegységek voltak, melyeket lőfegyverekkel is felszereltek az első vonalhoz tartozó „rosiori”-kal ellentétben. A hadjárat megindulásakor a hadsereg összesen kilenc ilyen lovasezreddel rendelkezett. - Szabó, 649. oldal 2. hadsereg (Armata 2, parancsnoka szeptember 25-ig Grigore Crăiniceanu, utána Alexandru Averescu), Focșani (Foksány) és Câmpulung (Moldvahosszúmező) között 3., 4., 5. 6. gyaloghadosztály 21. és 25. gyaloghadosztály (tartalék) 3. „Călărași” lovasbrigád 1. hadsereg (Armata 1, parancsnoka október 11-ig Ioan Culcer, utána Ion Dragalina, Nicolae Petala, Paraschiv Vasilescu, Dumitru Strătilescu), Calafat és Curtea de Argeș (Argyasudvarhely) között 1., 11., 13. és 23. gyaloghadosztály 2. és 12. gyaloghadosztály (tartalék) 1. „Călărași” lovasbrigád A 3. hadsereget (Armata 3, parancsnoka ekkor Mihail Aslan) a dunai-dobrudzsai vonalon vonták össze, három gyaloghadosztályból (17., 9. és 19.) és egy lovassági dandárból állt, továbbá idevezényeltek kettő orosz gyaloghadosztályt és egy orosz lovashadosztályt is. Ezen felül az Al-Duna mentén a 20. gyaloghadosztály, Olténiában a 16. és 18. gyaloghadosztály és a 44. gyalogdandár állomásozott, felkészülve a román határ biztosítására a bolgár csapatokkal szemben. A román főváros, Bukarest közelében további két gyaloghadosztály (10., 15.) állomásozott mint általános tartalék.
Központi hatalmak
bélyeg|300px|balra|Az 51. honvéd hadosztály rohamszázada 1916 nyarára már a vezető magyar politikai körök is egyre jobban realizálták egy esetleges román támadás lehetőségét és annak súlyos következményeit, ezért egyre jobban sürgették megfelelő ellenlépések megtételét. Maga a magyar miniszterelnök, Tisza István is (aki 1916 tavaszán még szkeptikus volt a román veszéllyel szemben) július közepén már azt mondta a külügyminiszternek, Burián Istvánnak: „Ne áltassuk magunkat. A román veszély nagyon komoly, és bármely pillanatban aktuális lehet”. Ebből kifolyólag még ebben a hónapban megállapodás jött létre a német, az osztrák–magyar és a bolgár katonai vezetés között egy esetleges román offenzíva ellen végrehajtandó, összehangolt katonai lépésekkel kapcsolatban. Megegyeztek, hogy egy román támadással szemben offenzív módszerekkel lépnek fel. Nem a román előrenyomulás feltartóztatása a cél, hanem a Románia jelentette veszély mielőbbi megszüntetése és egy újabb frontvonal kialakulásának megelőzése. Ezen felül döntés született az úgynevezett Duna-hadsereg felállításáról Észak-Bulgáriában (parancsnoka August von Mackensen), amelyet német és döntő részt bolgár és török alakulatok alkottak, továbbá Erdély védelmére megkezdődött az 1. osztrák–magyar hadsereg újjászervezése, melynek parancsnokává az erdélyi szász Arthur Arz von Straussenburg tábornokot (a későbbi cs. és kir. vezérkari főnök) nevezték ki.
Az osztrák–magyar erők hadrendje papíron így nézett ki a román offenzíva kezdetekor (1916. augusztus 27.):
1. hadsereg (Arthur Arz von Straussenburg), a főparancsnokság székhelye Kolozsváron 51. honvéd gyaloghadosztály 61. és 71. közös gyaloghadosztály 143. dandár 144. és 145. népfelkelő gyalogdandár