Kátó László (Laszlo Kato; Medgyes, Nagy-Küküllő vármegye, 1914. július 5. – ?http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%A1t%C3%B3.htmlHalálának helyéről és időpontjáról nincs adat.) magyar származású kanadai orvos, leprakutató, szakíró.
Életpályája
Erdélyben született. 1921-ben családjával együtt Magyarországra költözött, ahol előbb Hajdúböszörményben, majd Pestszentlőrincen telepedtek meg.
1938-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát. 1942-ben az egyetemen tanársegéd lett. A szovjet harctéren katonaorvosként szolgált. 1945-ben Németországban amerikai fogságba esett; ekkor ellátta mind a helyőrség, mind a környékbeli falvak egészségügyi szolgálatát. 1951-ben kivándorolt Kanadába, ahol a montréali egyetem Mikrobiológiai és Higiéniai Intézetében franciául:Institut de Microbiologie et d'Hygiène de l'Université de Montréal a fizio-patológiai osztály vezetője lett, majd Hapsteadben ő lett a quebeci egyetem leprakutató laboratóriumának vezetője. Ezután az ENSZ egyik szakcsoportjának vezetőjeként került kapcsolatba az Afrikában letelepedett Léger bíborossal. Kátó László Járványkórházat alapított Brazíliában, az Amazonas-vidék leprás gyermekeinek gyógyítására.
Kutatásairól – orvosi szakíróként számos közleményt publikált. Cikkeket is írt a Kanadai Magyarság című hetilapba.
Publikációi
Pilocarpin hatása a perfringens antitoxin képződésére. Bp., 1942 Action of Chaulmoogra Derivatives on Endthelial Cells of Skin Vessels. (Gözsy Bélával. Montreal, 1955 Action of Chaulmoogra Oil on the Reticuloendotheliai System. Uazzal. Uo., 1955 The Influence of Antihistamines and 1,4-dimethyl-7-isopropylazulene on Experimental Tuberculosis. Ugyanazzal. Uo., 1955 The Influence of 1,4-dimethyl-7-isopropylazulene with and without dihydrostreptomicin Experimental Tuberculosis in Guinea Pigs. Ugyanazzal. Uo., 1955 Action of Histamine and Antihistamine on the Ingestion of Murine Leprosy Bacill by Macropaghes of the Rat and the Guinea-Pig. New Orleans, 1956 Oedema Formatio in Rat's Skin. Gözsy Bélával. St. Albans, 1956 Some Factors Decressing Phagocytic Activity of Vonocytes Against Tubercole Bacilli, Strain BOG. Uazzal. Montreal, 1956 Laszlo Kato: The centenary of the discovery of the leprosy bacillushttps://europepmc.org/backend/ptpmcrender.fcgi?accid=PMC1946939&blobtype=pdf Studies on Phagocytic Stimulation (Gözsy Béla társszerzővel, Montréal, 1957)https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC04834/05414.htm Role of Toxic Factors in Anaphylact Shock of Rats. 1-2. köt. Ugyanazzal. Bázel – New York, 1962. – Horn Clapper and Bell. Montreal, 1973 Laszlo Kato: Cholesterol, a Factor Which is Required for Growth of Mycobacteria from Leprous Tissues. INTERNATIONAL JOURNAL OF LEPROSY and Other Mycobacterial Diseases Volume 46, Number 2, April-June 1978http://hansen.bvs.ilsl.br/textoc/revistas/intjlepr/1978/pdf/v46n3-4/v46n3-4ind03.pdf
Források Magyar katolikus lexikon magtudin.org
Jegyzetek
További információk researchgate.net (Kátó László további cikkei) Egy világhírű magyar leprakutató életéről és filozófiájáról [Concerning the Life and Philosophy of a World Renown Hungarian Researcher of Leprosy]. TAROGATO 25 nos 6-7 (1998): 31. [A summary of Dr. Laszlo Kato's accomplishments.]
Kategória:1914-ben született személyek Kategória:Magyar orvosok