A Keleti (Késői) -kor (; kínaiul: 東周; i. e. 770-i. e. 256) a -dinasztia i. e. 11. századtól kezdődő regnálásának második fele volt az ókori Kínában. A kor elnevezése a -ház székhelyének, vagyis a főváros nyugatról keletre (a mai -ról a mai -ra) helyezésével magyarázható. Ez a kor további két részre osztható: a Tavasz és ősz- (i. e. 770-i. e. 476), illetve a Hadakozó fejedelemségek korára (i. e. 475-i. e. 221). A korban 25 király uralkodott a kor 515 éves története során.

Története I. e. 771-ben, az utolsó Nyugati- király, (kínaiul: 周平王; : Zhōu Yōu Wáng; i. e. 795-771) halála után a (kínaiul: 宜臼; : Yíjiù) néven ismert trónörökös kezébe jutott a hatalom, aki a Ping király (kínaiul: 周平王; : Zhōu Píng Wáng; i. e. 770–720) nevet kapta. Ő lett a -dinasztia tizenharmadik, a Keleti -kor első királya. Uralkodása második évében a barbár törzs támadásai miatt költöztette át a fővárost keletre, a mai területére. Miután a barbár invázió a uralkodókat keletre szorította, a állam kezébe került a nyugati határ védése, és fokozatosan kelet felé haladva elfoglalták a korábbi területeket. Ebből adódóan a állam a állam közeli szövetségesévé vált, és beházasodtak a uralkodói rétegébe. A városállamok lassan erős és független fejedelemségekké emelkedtek ki, és a valódi hatalom szétesett. A peremterületek államainak nőtt a területi hatalma, és az uralkodói a királynál erősebb katonai és gazdasági hatalommal rendelkeztek, akinek már a tényleges hatalma körül egy-két városnyi területre zsugorodott. I. e. 700-ra a állam nyugaton, a állam északon, a állam keleten, a állam pedig délen a fő központi hatalmak voltak Kína területén. A Sárga-folyó menti síkság középső részén lévő királyi hatalom erőtlen volt a peremterületekkel összehasonlítva.

A Tavasz és ősz korszak (春秋; ; i.e. 770–476)

Az i. e. 770-től 476-ig tartó időszakot a kínai történelemben a Tavasz és ősz korszaknak nevezik. Ezt a kort a -ház hatalmának folyamatos csökkenése és a fejedelemségek megerősödése jellemzi. A korszak nevét a kis Lu állam megmaradt hivatalos krónikái adták, amelyben a kor kínai eseményeit jegyezték fel. Ebben a korszakban a katonai konfliktusok fokozatosan megsokszorozódtak. Háború háborút követve, a különböző államok elkezdték egymást bekebelezni és az i. e. 700 körüli körülbelül 100 államból a korszak végére csak 40 állam maradt. Ezt az időt erőszak és társadalmi összeütközések: csaták, civil háborúk, uralkodók meggyilkolásai és az arisztokrata családok ármánykodásai jellemezték. A relatív rövid és lovagias harcok lassan nagyméretű kaszabolásokká váltak.

A külső körülmények tovább növelték a fejedelmek befolyását. Az Észak-Kínában letelepedett népek támadásai arra késztette a és a állam fejedelmeit, hogy a vezetésükkel olyan szövetségeket hozzanak létre, amelyek célja Kína határainak a védelme volt. A barbár betörések elősegítették a hegemóniára törekvő nagy fejedelemségek felemelkedését. Az első, aki meg tudta szerezni az hatalmat, az (kínaiul: 齊桓公; : Qí Huán Gōng; i. e. 685-643), állam uralkodója volt a -félszigeten. Ezt követően a állam uralkodója, (kínaiul: 晉文公; : Jìn Wéngōng; i. e. 636-628) lett a hegemón. Ők az új „hűbérúr” (霸; ba) címet kapták. Formálisan behódoltak az uralkodónak, de valójában ők irányítottak.

A növekvő konfliktusok eredményképp az uralkodók már nem tehették meg, hogy a minisztereiket születés alapján válasszák ki, mivel a tehetség sokkal fontosabbá vált. A kereskedelem kibővült, és a pénz és az áru körforgalma főleg azon keresztül történt. Néhol gazdag kereskedők jutottak magas pozíciókba. Gondolkodók vetekedtek az uralkodó támogatásáért, udvarról udvarra jártak kifejteni a társadalmi, gazdasági, katonai és politikai nézeteiket munkát keresve. A fő szellemi fókusz a gyakorlati politikán, és társadalmi problémákon volt, miközben a metafizikai spekulációk másodlagossá váltak. A művészetek és a filozófia úgy virágzott Kínában, mint még soha. A sokszínű, a korai Kína „száz filozófusához” (Csuci-paicsia; 諸子百家; zhūzǐ bǎijiā) tartozó filozófusok több különböző ideológiai áramlatokat fejlesztettek ki. Ebben az időben születtek meg a legfontosabb kínai ideológiák, mint például a taoizmus, konfucianizmus és a legizmus.

A Hadakozó fejedelemségek kora (戰國; ; i.e. 475–221)

A korábbi események a Hadakozó fejedelemségek korához vezettek, amikor hét állam – – versenyzett egymással Kína irányításáért és egyesítéséért. Több évszázadra Kínát a háborúk és a zűrzavar lepte el, amelyben egyik állam se volt olyan erős, hogy a másikat legyőzze, de voltak páran, akik meg tudták törni a rendet. A dinasztia i. e. 256-ban bukott el, amikor a -dinasztia hadserege elfoglalta városát és az utolsó uralkodót, Nan királyt (周赧王) megölték. A valós uralkodói hatalom annyira kicsi volt, hogy a dinasztia végét alig jegyzik. Ennélfogva a államot a állam bekebelezte. A , és államok fölénye akkora volt, hogy egy ideig úgy tűnt, hogy Kína három részre lesz felosztva. Azonban káosz és háború uralkodott el és a csaták folytatódtak ameddig végül a állam el nem foglalta a többi államot és egyesítette Kínát i. e. 221-ben, és ezzel kezdetét vette a -dinasztia uralkodása (i. e. 221-206).

Vaskor Kína i. e. 600-ban lépett a vaskorba. A vasfeldolgozás ezekben az évszázadokban nagyon fontos lett, mivel ahogy a fegyvergyártás fejlődött, vele együtt a fémfeldolgozás is. A több évszázados háborúzásban az volt az úr, aki a legjobb fegyvereket birtokolta. Egy újféle vas felváltotta az eddig használt nyersvasat, amit könnyedén lehetett formálni, dolgozni vele anélkül, hogy roncsolódna. A kínaiak nagy tábortüzeket használtak, ami a nyersvasat felhevítette, és formára kalapálták, aztán vízzel lehűtötték.

Filozófiák

Konfucianizmus A -dinasztia a konfuciánus társadalmi hierarchiát alkalmazva uralta a birodalmát. A konfucianizmust – ami az erények, oktatás, államférfiúi képességek rendszere – Konfuciusz és tanítványai terjesztették a -korban. Az uralkodók elvárták, hogy az alattvalóik a konfucianizmus szabályait, értékeit kövessék. A társadalmi létra a konfuciánus hiedelmek szerint az uralkodóval kezdődik, aki mindenki felett áll. Utána jönnek a tudósok, aztán a földművesek, utána a kereskedők, és legvégül mindenki alatt a szolgák és a parasztok. Ez nem egy átlagos társadalmi piramis, mivel általában hasonlóképpen az uralkodó áll legfelül, viszont inkább a kereskedők vannak feljebb, mint a tudósok és a földművesek, aztán a legalján ugyanúgy a szolgák állnak.

A kor híres emberei Konfuciusz (kínaiul: 孔子; : Kǒngzǐ; i. e. 551-től i. e. 479) Kína legjelentősebb filozófusainak egyike Lao-ce (kínaiul: 老子, : Lǎozǐ) feltehetőleg az i. e. 6. században élt kínai filozófus Mo-ce (kínaiul: 墨子; : Mòzǐ; kb. i. e. 470 – kb. 391) a korai Kína „száz filozófusa” közé tartozó meghatározó személyiség. Menciusz (kínaiul: 孟子; : Mèngzǐ; i. e. 372–i. e. 289) Konfuciusz első nagy követője

Királyok

Személynév Posztumusz név Uralkodása 宜臼 周平王 -házbeli király i. e. 770–720 林 Lin 周桓王 -házbeli király i. e. 719–697 佗 周莊王 -házbeli király i. e. 696–682 胡齊 周釐王 -házbeli király i. e. 681–677 閬 Lang 周惠王 -házbeli király i. e. 676–652 鄭 周襄王 -házbeli király i. e. 651–619 壬臣 周頃王 -házbeli király i. e. 618–613 班 周匡王 -házbeli Kuang király i. e. 612–607 瑜 周定王 -házbeli király i. e. 606–586 夷 周簡王 -házbeli király i. e. 585–572 泄心 周靈王 -házbeli Ling király i. e. 571–545 貴 周景王 -házbeli király i. e. 544–521 猛 Meng 周悼王 -házbeli király i. e. 520 丐 周敬王 -házbeli király i. e. 519–476 仁 周元王 -házbeli király i. e. 475–469 介 周貞定王 -házbeli király i. e. 468–442 去疾 周哀王 -házbeli király i. e. 441 叔 周思王 -házbeli király i. e. 441 嵬 周考王 -házbeli Kao király i. e. 440–426 午 周威烈王 -házbeli király i. e. 425–402 驕 周安王 -házbeli An király i. e. 401–376 喜 周烈王 -házbeli Lie király i. e. 375–369 扁 周顯王 -házbeli király i. e. 368–321 定 周慎靚王 -házbeli király i. e. 320–315 延 周赧王 -házbeli Nan király i. e. 314–256

Jegyzetek

Források Magyarul Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

Idegen nyelven

Kapcsolódó szócikkek Csou-dinasztia Tavasz és ősz korszak Hadakozó fejedelemségek kora (Kína) Konfucianizmus

További információk

Kategória:Kínai császári dinasztiák Kategória:Kínai ókor Kategória:Ókori államok