jobbra|bélyegkép|Muraszaki az Isijamadera templomban alkot, miközben a holdat nézi.Szuzuki Harunobu metszete 1767 körül A Muraszaki udvarhölgy naplója (japánul: 紫式部日記, Hepburn-átírással: Murasaki Shikibu nikki) címet naplóbejegyzések egy gyűjteményének adták, melyet a 11. században, a Heian-kor csúcsán írt Muraszaki Sikibu japán írónő és udvarhölgy. A mű az akkoriban újdonságnak számító kana írással készült, melyet elsősorban a nők használtak, akiknek nem volt szabad kínai írást tanulniuk.

A napló valószínűleg 1008 és 1010 között keletkezett, ugyanis ez idő alatt teljesített Muraszaki udvari szolgálatot. Legnagyobb részét a Sósi (Akiko) császárnő első fiának születéséről, és az ezt kísérő ceremóniákról szóló leírás teszi ki. Ezen kívül tartalmaz még az udvari életet bemutató bejegyzéseket, valamint jellemzést és kritikát a többi udvarhölgyről, mint például Izumi Sikibu vagy Szei Sónagon. Mindezt waka költemények egészítik ki. Eltér a nyugati értelemben vett napló műfajától, mivel nem követ szigorú időrendet, és a fontosabb eseményeket emeli ki az egyszerű mindennapi élettel szemben. Sokkal realisztikusabb képet nyújt a kor társadalmáról, mint másik jelentős műve, a Gendzsi szerelmei (más néven Gendzsi regénye, Gendzsi monogatari).

Japán tekercskép is készült róla a 13. században, a Kamakura-korban, Muraszaki Sikibu napló emaki címen. Ezen kívül a naplótöredékek több angol, és egy 1966-os részleges magyar fordítás alapjául is szolgáltak.

A mű történeti és kulturális háttere A 9. században a kínai Tang-dinasztia hanyatlásnak indult, s csökkenni kezdett Japánban a kontinens befolyása. Ez megindította a Heian-kor nagy nemzeti törekvéseit, melynek köszönhetően a japán kultúra és műveltség kialakítása és ápolása került a figyelem középpontjába. Meghatározó változást jelentett, hogy a 9. századra kialakult a két japán szótagírás, a hiragana és a katakana. Megkönnyítette a japán nyelvű irodalmi szövegek lejegyzését, a korábban nehézséget jelentő, hosszú szavak írását, mivel a kínai írásjegyekkel ellentétben ezek sokkal jobban megfeleltek a japán nyelv sajátosságainak. Fellendült a nemzeti irodalom, és kialakultak a jellegzetes japán műfajok.

A 9–12. században az irodalom alkotói és támogatói elsősorban az arisztokrácia rétegéhez tartoztak. Mind a férfiak, mind a nők esetében elvárt volt, hogy tudjanak verselni, értsenek a kalligráfiához és buddhista eszmékhez, valamint, hogy érzékenyek legyenek környezetük érzései és a szépség iránt. Ekkoriban a férfiak csak kínai nyelven írtak, a japán írásban való használata még műveletlenségnek számított. Ezért a nőkre hárult a feladat, hogy a nemzeti nyelvet irodalmi rangra emeljék. Az ilyen művelt, arisztokrata asszonyok munkájának gyümölcseként a népszerű kínai irodalmi stílus, a kanbun helyett kialakult a vabun japán stílus, megteremtve a japán irodalmi széppróza alapjait. Ebben nagy szerepe volt Muraszakinak is.

A Heian-kori nők jó része kiváló költő volt, azonban azok alkották a japán irodalom monumentális műveinek figyelemre méltó hányadát, akik a prózához fordultak. Az emberek életének szerves része volt az irodalom. A nőknek ez volt a szórakozás egyik fő formája. Verseket tanultak és írtak, románcokról ábrándoztak, versenyeket szerveztek a kísérőik között, melyek során régi és új történeteket hasonlítottak össze, vagy megkértek egy hölgyet, hogy olvasson fel nekik, míg ők a képeket nézegették.

A 10–11. században a hatalom a sokoldalú műveltséggel rendelkező Fudzsivara család kezében volt, akik ügyes beházasítási politikát alkalmaztak. Lányaikat udvari szolgálatra küldték, vagy trónörökösökhöz és császárokhoz adták feleségül. Így vált a Fudzsivara családfő uralkodók apósává, nagyapjává, sőt sok esetben régenssé, és nőtt befolyása a politikában és kulturális életben. Ezt a befolyást felhasználva jelentősen hozzájárultak a nemzeti irodalom fejlődéséhez.

Ebben az időszakban az éppen uralkodó császárnak, Icsidzsónak két felesége volt: Szadako, az elsőként hozzáadott császárnő, egy korábbi főminiszter, Fudzsivara no Micsitaka lánya, míg a második, Akiko, Fudzsivara no Micsinaga, az akkori főminiszter gyermeke volt. Mindketten külön lakosztállyal rendelkeztek a palotában. A rivalizálás e két császárnő között magától értetődően nagy volt, és ez kiterjedt a kíséretükre is. Mindketten arra törekedtek, hogy olyan udvarhölgyekkel vegyék körül magukat, akik nem csak szépek, de rendkívül műveltek is. Szadako kísérete gyöngyének Szei Sónagont, a Párnakönyv (Makura no Szósi) szerzőjét tartották, míg Akiko hölgyei közül Muraszaki emelkedett ki.

A szerző Muraszaki életéről viszonylag keveset tudunk. 978 körül születhetett, a Fudzsivara család szegényebb ágának tagjaként. Művelt hátteret tudhatott magáénak, apja, Fudzsivara Tametoki korának kiemelkedő tudósa volt, bátyját pedig tehetséges költőként tartották számon. Kiváló nevelést kapott, melyet később jelentősen kamatoztatni tudott. 996-ban apjával tartott Ecsizenbe, aki ott kapott négy éves kormányzói megbízatást. Később visszatért a fővárosba, és 994 és 998 között hozzáment Fudzsivara no Nobutakához, a császári testőrség hadnagyához. 1000-ben kislányuk született, aki később Daini no Szanmi néven ismert költőnő lett. Férjét egy éven belül, 1001-ben elvitte az akkor Japánban áldozatait szedő nagy pestisjárvány. Nem ő volt első felesége, viszont házasságuk valószínűleg boldog lehetett, hiszen később naplójában visszatérő motívum a gyász, melyet férje halála miatt érzett. Ezután 1005-ig vidéken élhetett, azonban ezt követően csatlakozott az udvarhoz Akiko császárnő egyik udvarhölgyeként. Halála időpontja ismeretlen. Az egyetlen biztos információ, hogy az 1031-ben Sósi császárné udvarhölgyeiről összeállított listán már nem volt rajta.

Valódi nevét szintén nem tudjuk. A „Sikibu” apja pozíciójára utal, melyet egy időben a Sikibu Sóban, azaz a szertartások hivatalában töltött be, ugyanis a korban a nőket legtöbb esetben férfi rokonaik rangja alapján azonosították. Emellett udvarhölgyként is fordítható. A Muraszaki név eredetét illetően kétféle történet is létezik. Az egyik szerint a Gendzsi regényének egyik központi szereplője, egy azonos nevű hölgy után kapta. A másik történet elmondása alapján az írónő édesanyja Icsidzsó császár egyik nevelője volt, aki annyira szerette őt, hogy kislányát a muraszaki nevű lila virágú növényről nevezte el. Ez származására is utal, hiszen a Fudzsivara szó „lilaakácmezőt” jelent. Azonban olyan elmélet is van, mely szerint maga a virág kapta Muraszakiról a nevét.

A napló

Műfaj és stílus A japán napló (nikki) jellegzetesen epikus műfaj, mely a Heian-kor irodalmára jellemző módon a nők által teljesedett ki, ők voltak fő alkotói. Az ide tartozó művek japán nyelven íródtak, és a nyugati önéletrajzokhoz hasonlóan a szerzőjük életének fontos eseményeit tartalmazzák, általában kronologikus sorrendben. Helen McCullough szerint viszont ezeket a munkákat inkább nevezhetnénk emlékiratnak, mint klasszikus értelemben vett naplónak, hiszen az idővezetés nem következetes. Egy-egy kiemelt mozzanatot vagy történést oldalakon keresztül tárgyalnak, azután hosszú ideig nincs is újabb bejegyzés. Az író dönti el, mit tesz bele és mit hagy ki, sokszor használják a fikció vagy a történelem elemeit. Egyes esetekben még csak nem is egyes szám első, hanem harmadik személyben írnak, így a főszereplő nem feltétlenül azonos a szerzővel. A naplók által betekintést nyerhetünk a korabeli udvar mindennapjaiba, a császárnők, arisztokraták és udvarhölgyek versengéseibe, szerelmi kalandjaikban, intrikáikba, a ceremóniák és a vallási élet rejtelmeibe. Mindezt a műfaj sajátosságaiból adódóan személyes, bensőséges hangnem és őszinte megnyilatkozások jellemeznek.

A Muraszaki udvarhölgy naplója rendkívül realisztikusan ábrázolja a Heian-kori udvart ellentétben a Gendzsi regényével, mely eszményített világot és szereplőket tár elénk.

Udvari élet jobbra|bélyegkép|214x214px|Fudzsivara no Micsinaga ábrázolás A napló Sósi (Akiko) császárnő várandósságának utolsó napjaival kezdődik, amikor visszaköltöztetik egy időre apja házába. Ezt követik a szülés körülményeiről, és a gyermek szerencsés világrajöveteléért szervezett szútraolvasásokról, buddhista rítusokról és ceremóniákról, majd az ünneplésekről szóló hosszú leírások. Ezek teszik ki a mű 65%-át. Ez az esemény rendkívüli fontosságú, hiszen a császár első fiúgyermekéről, és ezáltal a trónörökösről van szó. Így Akiko válik a főfeleséggé, a Fudzsivara-dinasztia Micsinagához tartozó ágának befolyása pedig nagy mértékben megnő.

Ezekben a részekben megmutatkozik Micsinaga igazi jelleme, mely össze sem hasonlítható Gendzsi hercegével, noha Muraszaki róla mintázta regényének fénylő főszereplőjét. Részeg viselkedésével zavarba hozza feleségét és lányát, folyamatos flörtölésével pedig kellemetlenséget okoz Muraszakinak. Ennek egyik példájára így emlékezik az írónő:„Őfőméltósága, Micsinaga régens megpillantotta a császárné lakosztályában a Gendzsi szerelmeit. Szokásos modorában ingerkedni kezdett velem, majd ezt vetette papírra s nyújtotta át nekem szilvagallyacskához kötözve:

Te, hő szerelmek krónikása, fanyar, mint efanyar szilva, férfiszájnak nem lehetsz, ugye?

Ezt válaszoltam rá:

Ha nem kóstoltad, honnan tudnádbármelyikről, fanyar-e vagy édes-e?

Megdöbbentesz, uram!”Emellett tudjuk, hogy Muraszakit kiváló irodalmi tehetsége miatt hívta lánya mellé az udvarba. Azt viszont nem tudni, pontosan milyen kapcsolat fűzte őt Fudzsivara Micsinagához. Sósi császárnő ezzel szemben Muraszaki leírása szerint komoly és visszafogott, aki udvarhölgyeitől is elvárja a tartást és az illemet. Naplójának egy későbbi bejegyzésében így ír róla:„Császárnénkat, amikor még egészen ifjú volt, mindig nagyon bosszantotta, valahányszor hallotta, amint sekélyes műveltségű emberek öntelten mondogattak közönséges és korlátolt dolgokat; éppen ezért azokat a hölgyeket kedvelte, akik nem követtek el tapintatlanságot, a gyermeki kedélyűeket meg különösen szerette. Ezért is lettek a mi hölgyeink annyira visszahúzódóak.”A műveltséget is értékelte, ugyanis mint egy részletből kiderül, arra kérte Muraszakit, tanítsa őt kínaiul. Természetesen csak titokban, mert ekkoriban még a császárnőnek sem szabadott kínai nyelvet tanulnia. Így Li Taj-Po-versek segítségével oktatta, amikor senki más nem volt jelen.

Udvarhölgyek A napló második nagy egységét a többi udvarhölgyről szóló jellemrajzok teszik ki. Ezekben megpróbál objektív maradni, azonban szép számban fogalmaz meg kritikákat. Szerinte Sósi kíséretének tagjai gyenge akaratúak, túlságosan tartózkodók és tapasztalatlanok a férfiakkal szemben. Rendkívül éles szeme volt környezete hibáinak meglátásához, és ennek hangot is adott.