A Frida ensam a svéd énekesnő Anni-Frid Lyngstad második stúdióalbuma, mely 1975-ben jelent meg a Polar Music kiadó által. A dalokat Benny Andersson írta, és közreműködött Björn Ulvaeus is. Az albumon található a Fernando című dal is, melyet először Frida albumára vettek fel svéd nyelven, és csak ezt követően jelent meg angolul az ABBA által. Az album hatalmas siker volt Svédországban, és a lemez platina státuszt kapott. Az album a később megjelent Frida – 4xCD 1xDVD című gyűjteményes kiadványban is szerepel.

Előzmények

Az albumot Stockholmban, a KMH Stúdióban vették fel, és a Metronome Stúdióban keverték. Benny Andersson zongorán, és billentyűs hangszereken játszik a felvételeken, és gyakorlatilag ugyanaz a zenekar közreműködik a lemezen, mint az ABBA felvételein. Az első felvételek 1974-ben kezdődtek, de az ABBA növekvő népszerűsége miatt az album elkészülte több mint 18 hónapot vett igénybe. Az albumot az ABBA albumok és a Waterloo című dalok promóciói között rögzítették.

A Frida ensamot a KMH Studio-ban vették fel, és a Metronome Studio-ban keverték. Benny Andersson minden zongorát és billentyűzetet játszik, míg a többi zenész ugyanaz a csapat, aki az ABBA rekordjain játszott. Az első felvételek és előkészületek 1974-ben kezdődtek, de az ABBA növekvő népszerűsége miatt az album több mint 18 hónapot vett igénybe, melyet az ABBA Waterloo című albumok felvételei között rögzítettek.

Az albumra rögzítették a Fernando című dal svéd változatát, mely Svédországban nem jelent meg kislemezen, mivel azt akarta a kiadó, hogy az albumot vásárolják meg. A Polar Music azonban Norvégiában megjelentette kislemezen, azonban nem ért el slágerlistás helyezést. A dalt úgy írták, hogy az album valami egyedi és újdonság legyen, és a Fernando egy olyan dal volt, mely nagy sikereket ért el. Gyakorlatilag egy új ABBA dal született. Az albumból végül 130.000 példányt értékesítettek. A dal kilenc hetet töltött a svéd slágerlistán, a Svenkstoppen-en. Ez a slágerlista a svéd rádió dalainak listája, és nem az értékesítésen alapul. A Fernando később megjelent angol nyelvű szövege jelentősen eltért az eredeti svéd szövegtől, mivel a ABBA féle verzió egy elvesztett csatáról szól, mely két veterán nosztalgiázását mutatja be. Az összes dalt kis történetként írtam. Egy nyári éjszakán a csillagokat néztem, és hirtelen jött az ihlet a dalszövegeket illetően. - mondta Ulvaeus. Az angol nyelvű változatot úgy tervezték, hogy a dalban lévő szövegekre hivatkozva, az tényleg 1975 nyarán jelenjen meg.

A Fernando című dalon kívül az albumon található dalok mind feldolgozások, melyek Lyngstad és Andersson meglehetősen eklektikus zenei ízlését mutatja be. A drámai olasz ballada az "Anima Mia" és a "Vado Vie" mellett a 10cc "The Wall Street Shuffle" című dala, vagy David Bowie "Life on Mars" című dalának feldolgozása is hallható a lemezen, de további feldolgozások is megjelennek, úgy mint a 60-as évek sláger csapatának a The Beach Boysnak a "Wouldn't It Be Nice" című dala, Gary Puckett & The Union Gap's slágere a "Young Girl". De hallható az albumon egy country és egy western ballada is, a "The Most Beautiful Girl" és a "Send in the Clowns" is. Stephen Soundheim féle musicalból a "Send in the Clowns" és a Kis éji zene, és a görög népdal a "Siko Choepse Syrtaki" és a "Som en sparv", melynek szövegét a svéd író Barbo Hörberg írta. Eredetileg a dalt a svéd Wasa nevű együttes jelentette meg. A brit Melody Maker Fridát nagyon erős és érzelmekkel teli énekesként jellemzi, aki megmutatja a zene valódi értékét, ahogy átlép minden nyelvi akadályt.

Fogadtatása

Az album Svédországban hatalmas sikereket ért el, és hat hétig volt slágerlistás helyezés. Összesen 38 hetet töltött különböző slágerlistákon. A Fernando svéd változata 9 hétig uralta a svéd Svenkstoppen rádiós listát.

2005-ös kiadás

Az albumot digitálisan újra keverték, és két bónusz dalt is tartalmazott. Az albumot 2005-ben jelentette meg az Universal Music kiadó CD-n,https://www.discogs.com/Anni-Frid-Lyngstad-Frida-Ensam/release/1569801 majd vinylen is megjelent 2017-ben.https://www.discogs.com/Anni-Frid-Lyngstad-Frida-Ensam/release/10764471 Az újrakidáson bónuszként olasz feldolgozás, a "Man vill ju leva lite dessemellan" című dal 1. helyezést ért el a Svenkstoppen listán 1972 végén

Számlista

2005 remaster bónusz dalok

"Man vill ju leva lite dessemellan" ("Chi Salta Il Fosso") (Vittorio Tariciotti, Marcello Marrocchi, Franca Evangelisti, Anderson) - 2:53 "Ska man skratta eller gråta?" ("Principessa") (Gianfranco Baldazzi, Sergio Bardotti, Rosalino Cellamare, Anderson) - 3:51

Közreműködő előadók

Anni-Frid Lyngstad - ének, háttérének Benny Andersson - zongora, billentyűs hangszerek Björn Ulvaeus - akusztikus gitár Rutger Gunnarsson - basszusgitár, akusztikus gitár mandolin, bouzouki ("Syrtaki") Roger Palm - dobok Ola Brunkert - dobok ("Fernando") Janne Schaffer - elektromos gitár Lasse Wellander - elektromos gitár ("Fernando"), akusztikus gitár Anders Glenmark - elektromos gitár ("Skulle de' va' skönt" and "Ett liv i solen") Malando Gassama - konga Inger Öst - háttérének Lasse Holm - háttérének Lasse Westmann - háttérének Liza Öhman - háttérének ("Aldrig mej" and "Vill du låna en man?") Lasse Carlsson - háttérének ("Aldrig mej" and "Vill du låna en man?") Janne Kling - fuvola ("Fernando") Janne Lindgren - gitár ("Vill du låna en man?")

A lemez elkészítésében közreműködtek

Benny Andersson - felvételvezető ("Fernando" című dal producerei Andersson és Björn Ulvaeus) Sven Olof Walldoff - karakterek Felvételek a KMH stúdióban Lennart Karlsmyr és Åke Grahn vezetésével "Fernando" és a "Var är min clown?" felvétele a Metronome Stúdióban készült Michael B. Tretow és Rune Persson vezetésével A keverés a Metronome Stúdióban készült Persson, Janne Hansson és Michael B. Tretow közreműködésével. "Aldrig Mej" és a "Syrtaki" keverése a KMH Stúdióban készült Lennart Karlsmyr közreműködésével. Ola Lager - fotók Rune Söderqvist - design

Jegyzetek

Források Liner notes, Carl Magnus Palm: Frida ensam (2005 re-issue). Universal Music. Wille Wendt: Topplistan - The Official Swedish Single & Album Charts, Premium Förlag 1993,

Kategória:1975 nagylemezei Kategória:Anni-Frid Lyngstad-albumok