A japán öltözködés az ország kivételes történelmének köszönhetően az évszázadokon át tartó teljes bezárkózás hatására két eltérő irányzatot képvisel. Az első a tradicionálisan japán öltözet (japánul: 和服 ejtsd: vafuku), míg a másik a nyugatias öltözet (japánul: 洋服 ejtsd: jófuku). A mai tradicionális öltözködés szimbolizálja és egyesíti a japán vizuális kultúrát, a hagyományos értékeket, és ez teszi lehetővé a külföldiek számára könnyű felismerését. A legismertebb hagyományos stílusú ruházat, a kimonó. Emellett még igen népszerű a yukata és a hakama is. A tradicionális öltözékeket manapság leginkább különleges alkalmakkor, szertartásokon és fesztiválokon öltik magukra, míg a nyugati viselet tért nyert magának a mindennapokban. A mai szemmel nyugatias öltözéknek titulált stílus a Meiji-kortól figyelhető meg az országban végbemenő politikai változások miatt. A külső nyomás hatására a szigetország rákényszerült, hogy az addig évszázadokig tartó izolációval felhagyjon és megnyissa kapuit a külvilágnak. Ennek hatására a külföldi országokkal való kereskedelem tovább fejlődött, aminek a következménye a kultúra magasabb szintű keveredése lett a nyugati hagyományokkal.
Korszakok Az egyedi japán fejlődéstörténet miatt, a nyugati korszakolástól eltérően tudjuk meghatározni a történelmi fordulópontokat. A japán őskorból fennmaradt régészeti leletek közül, leginkább a híres dógu és haniva kerámia szobrocskák kinézetéről tudunk következtetni a mindennapi viseletekre, mivel csak elenyésző számban maradtak fent textíliadarabkák.
Őskor (i.e.:12000 - i.sz.:538)
Dzsómon-kor (i.e.:10000 - i.e.:300) A dzsómon-kori ember feltételezhetően növényeket, állatbőröket, halbőrt és kezdetleges szövött anyagokat használhatott, mivel gyűjtögető, halászó-vadászó életet élt; az utóbbira az antropomorf dogū figurákból lehet következtetni.
Jajoi-kor (i.e.:300 - i.sz.:300) A jajoi-korban a fémek megjelenésével elterjedt a tű használata, amely megkönnyítette a ruhakészítést, így újabb növényeket kezdtek el feldolgozni és használni.
Kofun-kor (i.sz.:300 - i.sz.:538) A ruházkodás története a kofun-kortól követhető nyomon. A Kodzsiki-ben és a Nihonsoki-ban találhatunk már feljegyzéseket valamint a téma kutatását jelentősen segítő leletek többek között a hanivák. Ebben a korban a legtöbb ruházat növényi rostból készült de a felsőbb körökben már a selyem is használatos volt.
Aszuka-kor (i.sz.:538 - i.sz.:710) bélyegkép|Takamacuzuka sír freskóin a kínai mintára átvett öltözet. (7. század) Ekkor misszionáriusok jártak Kínában, és visszatérve magukkal hozták a buddhizmus és konfucianizmus tanait, valamint sok más nézőpontját a Sui és Tang dinasztia kultúrájának. Az öltözékek között ekkor jelent meg a kínai mintára alakított kimonó először. A japán textíliák legkorábbi darabjai az Aszuka periódusból maradtak fenn, az öltözékek formájára a fennmaradt sírok freskóiból tudunk következtetni. Az Aszuka-korban hordott süvegek, fejfedők színe az emberek rangját jelölte, amelyet szintén kínai mintára vettek át, de később egységesen fekete színűek lettek és onnantól kezdve csak a ruha jelölte a státuszt.
Nara-kor (i.sz.:710 - i.sz.:794) A Nara-korszak a második állandó fővárosról kapta a nevét, amit a kínai Chang-an város szerkezete alapján szabályos felosztásban építettek meg. A kormány és az egész ország berendezkedésének is Kina volt a forrása és ennek hatására a társadalmi szintek és rangok még jobban elváltak. Emiatt az öltözködést is szigorúan szabályozták. Mivel a lakosságot különböző osztályokba és rangokba sorolták, kötelességük volt rangjukhoz megfelelő színű és stílusú ruhát választaniuk.
Sótoku herceg volt az, aki e forradalmi változást elindította és akinek köszönhetően számos buddhista templom épült, mint például a narai Hórjúdzsi (法隆寺, „A virágzó törvény temploma”), ahol sok fontos textildarab maradt fenn mind az Aszuka és Nara periódusokból. A kimonó, melyet akár Shótoku herceg is viselhetett, egy tipikusan kínai stílusú kimonó volt. Ez egy álló gallérral ellátott, bő felsőköpeny volt, két oldalán felhasítva. A köpeny alatt nadrágot hordtak, amit egy selyemöv tartott, ami elől lelógott. Az udvarhölgyek ruháit szintén erősen befolyásolta a kínai modell. Hosszú szoknyát és rövid felsőkabátot hordtak.
A közemberek öltözködése stílusban nem volt eltérő a korábbi idők viseletéhez képest. A férfiak szoros nyakkal és szűk ujjal ellátott kimonóféle kabátot hordtak. A nők, a férfiakéhoz hasonló kimonóféle felsőt öltöttek magukra, ami alá rövid alsóinget, és szoknyát viseltek. A felsőkabátot rendszerint jobbról balra kellett hajtani. A mezei munkához selyemövvel tartott kimonót és nadrágot húztak. A főváros 794-ben Narából Heianba, a mai Kiotóba költözött.
Heian-kor (i.sz.:794 - i.sz.:1185) bélyegkép|Dzsúnihitoe A Heian-korban Japán törekedett a saját művészi szellemének fejlődésére. A Heian udvar élete, ebben az időben egyike volt a legkifinomultabb és legmesterkéltebbeknek a világon. A textil tervezés és az öltözködés stílusában való fejlődés tisztán látható volt a társadalom minden szintjén.
Bár ez a nem mindennapi kapcsolat a szépséggel, finomsággal és érzékenységgel, vezetett végül a megszokott esztétikumhoz.
Az udvari nemesek (mind a férfiak, mind a nők) egy sokutai-nak nevezett uszályos köpenyt hordtak.
Az ujja bő, hosszú és a végén teljesen nyitott volt. E díszruha alatt egy kisebb ujjal rendelkező alsó köpenyt hordtak.
Az udvar hölgyei ünnepi alkalmakra kimonókat öltöttek fel, egyiket a másikra, egyre nagyobbakat. Mivel a rétegek láthatóak voltak a nyaknál, ujjaknál és a szoknya alján, vigyáztak, hogy megfelelő legyen a rétegek színharmóniája. Ezt hívták dzsúnihitoénak (japánul:十二単), tehát 12 rétegnek, de ez tulajdonképpen legalább 20 réteget jelentett, aminek az összsúlya elérhette a 8 kg-ot is. Még egy alsó kimonót és egy hakamát is viseltek a kimonók alatt. A hölgyek frizurája igen fontos volt, és az akkori divat szerint a hosszú fénylő fekete haj volt az aktuálisan követendő trend. Az udvarban élő kevésbé rangos emberek nóshiba öltöztek. Bár az ujja ugyanolyan hosszú és bő volt, mint a sokutai-nak, mégis a számos díszítés megnehezítette a szabadabb mozgás lehetőségét. A vadászok ruházatát kariginunak nevezték. Különös figyelmet szenteltek a széles ujjaknak, melyek a kar alatt voltak a törzshöz varrva, nem pedig a váll felett. A kézelőbe zsinórt vezettek, hogy az ujjak zárhatóak legyenek, így akár zsebként is funkcionálhattak. A nemesek kiszolgálása közben hordott uniformis, amit az alacsonyabb rangúak viseltek, egy szuikan-nak nevezett rövidebb és kisebb ruhadarab volt.
A közembereknek egy egyszerűbb felső kabátot kellett felvenniük, míg másoknak, mint például a kereskedőknek egy bő ujjú, szépen megtervezett, felső kabátot volt illendő magukra ölteniük. A férfiak szuikanja-t a hakama korábbi változatának tartják. Ez egy álló gallérú, jobb oldalt megkötött ruhadarab volt.
Kamakura-kor (i.sz.:1185 - i.sz.:1333) bélyegkép|Szamurájok teljes harci viselete, az ójoroi|298x298px A harcosok mindennapi viselete a hitatare volt, ami jellegzetesen felsőruházatnak számított és szabásában hasonlított az alatta hordott kosodéhoz, amelyet a modern kimonó ősének lehet nevezni. Kevésbé szorosan illesztve viseltek jellegzetesen mellmagasságban dísz zsinórozással. Ehhez a felsőruházathoz jellemzően színben illeszkedő hakamát húztak. A szamurájok teljes harci viselete az ójoroi volt. Az ójoroi egy bonyolult több kellékből összeállított öltözetnek számított. Páncélzat, amely jellegzetesen 6 fő részből állt, a mellvértből, a díszesebb sisakból, egy általában teljes arcot fedő maszkból, karvértekből, a láb és ágyékrészt védő lemezekből és a láb térd alatti szakaszát takaró lábszárvédőkből.
Az általános ünnepi ruházat a joroi hitatare, ahol kevésbé bő ujjú hitatarét rövidebb hakamával és lábszárvédővel hordtak.
A Kamakura időszakban a hölgyek által több rétegben viselt kimonót nevezték koszodénak először.
Jelentése: kis ujj. Tehát a Kamakura korra lehet datálni a modern kimonó formálódásának kezdetét. A szamuráj osztály hölgyei nem mutathatták arcukat nyilvánosság előtt. Utazáskor egy olyan különleges fejfedőt viseltek, amely a keleten használatos eső elleni kalapra hasonlított (kasza), azonban körben fátyol takarta a viselője arcát. Nyugati viseletben leginkább a méhészkalapra hasonlít széles karimájával és körbefüggönyözésével. Ez volt az icsime-gasza. Hogy megrövidítsék a kimonót és megóvják az út porától, a mellkason egy selyemövvel kötötték fel.
Muromacsi-kor (i.sz.:1333 - i.sz.:1573) Ruházkodásban a harcosok etikettje uralkodott és volt meghatározó. Félve, hogy az udvar fényűző stílusa aláássa az ő meghatározó erejüket, igyekeztek távol tartani maguktól. Ez az óvatos álláspont tükröződött vissza választásukban is. A Hitataréhoz hasonló suó és daimon nevű felső ruházatuk, csak az anyagában különbözött az eredeti hitataréhoz képest. Selyem használata helyett, kevésbé drága vászon került készítésüknél felhasználásra és az elől lévő zsinegek bőrre cserélődtek. A daimonon 5 családi címer (kamon) volt: 2 elől a vállaknál, 2 az ujjon, és egy a nyaknál, hátul. A kamonok viselete elterjedt az iparosok, kereskedők köreiben is és a mai napig is általános.
Régen minden előkelő japán családnak saját címere, szimbóluma volt. Ezek a szimbólumok változatos formában szerepeltek: fákat, madarakat, pillangókat, gyümölcsöket, virágokat, és akár geometriai formákat is megörökítettek. Ezen felül akár mindennapi tárgyaik, eszközeik, játékszerek, szerszámok is megtalálhatók közöttük. Az egyik legjellegzetesebb díszítményük a finom lótuszvirág, ami egyes értelmezések szerint az anyaméhet is jelképezheti.
A koszode, mint alapvető ruhadarab minden hölgynek kellett hogy legyen, mint felsőruházat. De a formális eseményekhez az ucsikakét öltötték fel, ami egy hosszú köpeny volt. Nyáron a divat szerint vállukról lecsúsztatva és derekuknál megkötve hordták, míg hagyták a földre érni.
A közemberek viselete is változott. Az utcai előadók öltözékéből merítve egy dóbuku nevezetű rövid kabátot kezdtek el hordani, ez a felsőruházat nagy hasonlóságot mutat a haorihoz.
A haori a korszak végére a felsőbb osztályokon belüli férfiak otthoni viseletévé vált.
A Muromacsi-kor utolsó évtizedét a polgári versengés jellemezte. Ennek hatására a hölgyek, függetlenül attól, hogy milyen osztályba tartoztak, kosodét viseltek a nyilvánosság előtt, de a hatalomra törő daimjók drágább és díszesebb kimonókat tartottak. A hölgyek ünnepek alkalmával kisebb erszényt hordtak a külső kimonójuk ráncai alatt. Ez az erszény a hakoszeko nevet viselte. Ettől az időtől kezdve napjainkig az ünnepi koszode és ucsikake a legszebb esküvői ruházat.
A katonáknak hivatásuk miatt gyakran kellett utazniuk, ezért így viseletük egyszerűségre és kényelemre törekedett. Nadrágforma hakamát és felsőköpenyt hordtak, húzózsinórral az ujjak végén. Az alsóbb rétegbeli szamurájok csőujjú kimonót és rövid nadrágot vettek. De gyakran a páncélt csak magában öltötték fel a felsőtestükre.
Edo-kor (i.sz.:1600 - isz.:1868) bélyegkép|358x358px|Szamurájosztáj új viselete a kamisimo Az Edo-korszakot stabilitás és béke jellemezte. Amióta a sógunátus teljesen megszüntette a kapcsolatot a XV. század végén Japánba érkezett angol, spanyol és portugál kereskedőkkel és kitaszította a misszionáriusokat, szinte teljesen függetlenné vált mindenféle idegen, külföldi hatástól. Csupán néhány kínai és holland hajónak volt engedélyezett az országban való kikötés és kereskedelem. Ez a lehetőség is mindössze néhány dokkra, többek között Nagaszaki kikötőjére vonatkozott.