Marc Cucurella Saseta (Alella, 1998. július 22. –) világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó, a La Ligában szereplő Real Madrid, és a spanyol válogatott játékosa.

Pályafutása Korai évei Barcelona tartományában született, Alellában. 2006-ban csatlakozott az Espanyol ifjúsági csapatához, ahonnan 2012-ben az FC Barcelona akadémiához csatlakozott. A 2014/15-ös szezonban jutott fel a Juvenil B-ben, a következő idényben pedig a Juvenil A csapatába, ahol szezon végén bajnokságot nyertek.https://www.fcbarcelona.cat/ca/noticies/752641/marc-cucurella-renovat

Klubcsapatban FC Barcelona/B 2016. november 26-án nevezték először, majd kezdőként lépett pályára a spanyol harmadosztályban, a CE L’Hospitalet elleni 4–0-s haza bajnokin. Mivel az idényt az első helyen zárták, így 6 mérkőzést játszott a Segunda Dívision B rájátszásában aminek köszönhetően feljutottak a másodosztályba. 2017. július 7-én meghosszabbítottak a kontraktusát 2021-ig, 12 millió eurós záradékkal.

A felnőtt csapatban 2017. október 24-én debütált a 83. percben a Real Murcia elleni Spanyol Kupa találkozón, Lucas Digne-t váltva.

Az első és egyben utolsó találatát a B-csapatban 2018. március 17-én szerezte, a Lorca FC elleni 1–1-s bajnoki találkozón.

SD Eibar 2018. augusztus 31-én vették kölcsön a katalán csapattól, a 2018/19-es idényre. Ahol szeptember 15-én nevezték először az Atlético de Madrid elleni bajnokin. 10 nappal később mutatkozott be, az Espanyol elleni 1–0-ra elvesztett mérkőzésen. November elején debütált a Spanyol Kupában a Sporting Gijón ellen, majd a december 6-i visszavágón szerezte első gólját az Eibar színeiben. Az utolsó mérkőzésén a korábbi együttese elleni összecsapáson, jegyezte utolsó gólját a 2–2-s bajnokin.

Kölcsönlejárta után a baszkok kivásárolták a katalán klubból,https://nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-az-eibar-vegleg-megvasarolta-a-balhatvedet-2702833 de hetekkel később visszavásárolták 4 millió euróért.https://nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-visszavasaroltak-4-millioert-sajat-nevelesu-vedojuket-2711731

Getafe 2019. július 18-án került kölcsönbe a madridi együtteshez a 2019/20-as szezonra, 6 millió eurós opciós joggal.https://nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-miutan-visszavettek-ismet-kolcsonadtak-vedojuket-2712279 Először az első fordulóba nevezték kezdőként a csapatba, az Atlético de Madrid elleni 1–0-ra elvesztett bajnokin. Majd szeptember 19-én játszott először nemzetközi szinten az Európa Ligában, a török Trabzonspor együttesével a "C" csoportkör első fordulójában. Az első gólját december 15-én szerezte, a Real Valladolid elleni 2–0-s bajnokin.

Június utolsó napján végleg kivásárolták a fent említett összegért az FC Barcelona kötelékéből.https://nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-vegleg-eladtak-a-fiatal-szelsot-hivatalos-2770191

Brighton & Hove Albion 2021. augusztus 31-én az angol Brighton & Hove Albion szerződtette öt évre. Szeptember 11-én mutatkozott be kezdőként a Brentford FC elleni 0–1-s idegenbeli bajnokin. Október 27-én lépett pályára először Ligakupa mérkőzésen a Leicester City ellen. A 69. percben csereként Haydon Roberts-et váltotta, majd a 71. percben Enock Mwepu-nak adott asszisztot.

Chelsea 2022. augusztus 5-én a Chelsea bejelentette a játékos leigazolását, 63 millió fontért. Ez a Brighton történetének legnagyobb bevétele volt egy igazolásból. Egy nap múlva debütált a csapatban a 2022/23-as idény nyitófordulójában idegdnbeli környezetben az Everton FC elleni 1-0-ra nyert bajnokin, a 75. percben érkezett a pályára Kalidou Koulibaly helyett. Szeptember 6-án karrierje során először lépett pályára a Bajnokok Ligájában, a horvát Dinamo Zagreb vendégeként. A találkozó utolsó 19 percében Ben Chilwell-t váltotta.Dinamo Zagreb 1–0 Chelsea

Real Madrid 2026. június 15-én a Real Madrid bejelentette a leigazolását.

A válogatottban Spanyolország Összesen hét korosztályos-csapatban lépett pályára spanyol színekben. Részese volt a 2015-ös U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak, ahol a negyeddöntőig jutottak.

A felnőttcsapatba először 2020. november 12-én hívták be, José Gayà helyett, a Nemzetek Ligája két mérkőzésére. 2021. június 8-án mutatkozott be, egy Litvánia elleni 4–0-s találkozón. Mivel a csapat egy-két játékosa pozitív koronavírustesztet produkált, így elővigyázatosságból az U21-es csapatot küldték ki a pályára. https://nemzetisport.hu/foci-eb-2020/eb-2020-elkapta-a-koronavirust-sergio-busquets-2830867

2026. május 25-én bekerült Luis de la Fuente 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vesznek.

Statisztika Klub 2025. január 14-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaEurópaEgyéb ÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBarcelona B2016–17Segunda División B110———601702017–18Segunda División371————371Összesen481———60541Barcelona2017–18La Liga0010—00—10Összesen0010—000010Eibar 2018–19La Liga31121———332Összesen31121—0000332Getafe 2019–20La Liga37110—80—461Getafe2020–2137320———3932021–2210————10Összesen75430—8000864Brighton & Hove Albion2021–22Premier League3512010——381Összesen35120100000381Chelsea2022–23Premier League240001080—3302023–242102130——2612024–2519110102100232Összesen641315010100823Teljes karrier2538112601716029311 Jegyzetek

A válogatottban 2024. november 15-i állapot szerint ÉvMérk.Gólok2021102024120ÖSSZESEN130

Sikerei, díjai Klub Barcelona Spanyol kupa (1): 2017–18

Válogatott Spanyolország U23

Olimpia (1): 2020

Spanyolország

Európa-bajnokság (1): 2024

Egyéni

Európa-bajnokság álomcsapata: 2024 U17 Európa-bajnokság álomcsapata: 2015

További információk Közösségi platformok

Egyéb weboldalak Marc Cucurella adatlapja a Getafe CF weboldalán

Jegyzetek

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:Az SD Eibar labdarúgói Kategória:A Getafe labdarúgói Kategória:A Brighton & Hove Albion labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Spanyol olimpiai ezüstérmesek Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:A Real Madrid labdarúgói