Az japán OVA animesorozat, amelyet a Hero Communications, a Bandai, a Toei Animation és a KSS készített Hirata Tosio rendezésében. A történetét Cucsida Iszamu és Takegami Dzsunki írta, vezető producere Jabuki Kimio volt, zenéjét Matthew Morse szerezte.
A sorozat első epizódja 1992. július 23-án jelent meg, majd 1992 júliusa és 1993 októbere között összesen 12 OVA-epizód jelent meg. 1992. augusztus 8-án egy mozifilmet is bemutattak a Shochiku forgalmazásában, címmel, amelyet később a sorozatba illesztettek. Japánban 1993 szeptembere és decembere között a TV Tokyo vetítette le a mozifilmmel együtt 13 epizódból álló sorozatot, majd 1997-ben az NHK BS2 megismételte. Magyarországon a Magyar Televízió vetítette először 1994. október 30. és 1995. január 29. között a TV 2 Matiné gyerekeknek című műsorblokkjában. A mozifilm a Forró nyár, hideg szél című epizódként került bemutatásra.
Történet Az Icurka-picurka ikrecskék főszereplői erdei manók (gnómok), akiknek mindennapi életébe nyújt betekintést egy ikertestvérpár, Ikri és Mikri és családjuk körüli történések által. A történet körkörös, 3-3 epizód játszódik tavasszal, nyáron, ősszel és télen, illetve a ráadás epizód a nyár és ősz közé helyezhető mozifilm.
Szereplők — szinkronhangja: Szakamoto Maaja (japán), Maggie Castle (angol), Jani Ildikó (magyar) — szinkronhangja: Maszuda Júki (japán), Michael Caloz (angol), Zsurzs Kati (magyar) , Ikri és Mikri apja — szinkronhangja: Isimaru Hiroja (japán), Richard M. Dumont (angol), Orosz István (magyar) , Ikri és Mikri anyja — szinkronhangja: Icsidzsó Mijuki (japán), Jane Woods (angol), Bessenyei Emma (magyar) — szinkronhangja: Mijagava Jóicsi (japán), Arthur Grosser (angol), Bodor Tibor (magyar) — szinkronhangja: Aszó Mijoko (japán), Kathleen Fee (angol), Czigány Judit (magyar) Zsubila — szinkronhangja: ? (japán), Tallós Rita (magyar) Galu — szinkronhangja: ? (japán), F. Nagy Zoltán (magyar) Pó, Mikri nagydarab barátja — szinkronhangja: ? (japán), Kökényesi Gábor (magyar) Mikri nagyszájú barátja — szinkronhangja: ? (japán), Bartucz Attila (magyar) Mikri szemüveges barátja — szinkronhangja: ? (japán), Görög László (magyar) Oszkár, a Földisten szolgája — szinkronhangja: ? (japán), Szacsvay László (magyar) További magyar hangok: Harsányi Gábor – orvos, Komlós András – Totto idős barátja, Pataky Imre – Dr. Titám
Epizódok
Jegyzetek
További információk
Kategória:Animék Kategória:Toei Animation