Ez a szócikk tartalmazza a 2019-es Roland Garros női egyes mérkőzéseit.
A címvédő az ezúttal harmadik kiemeltként indult román Simona Halep volt, aki az előző évben ezen a tornán nyerte első Grand Slam-trófeáját. A címét nem sikerült megvédenie, mivel a negyeddöntőben vereséget szenvedett a 17 éves amerikai Amanda Anisimovától.
A verseny előtt elméletileg öt játékosnak volt esélye arra, hogy a torna után a világranglista élére álljon. Ehhez Karolína Plíškovának és Kiki Bertensnek a döntőbe kellett volna jutnia, de mivel ez egyikőjüknek sem sikerült, Ószaka Naomi megőrizte első helyét. Esélyes volt a torna előtt a világelsőségre Petra Kvitová és Angelique Kerber is, akiknek meg kellett volna nyernie a tornát, és Kerber tornagyőzelme esetén karrier Grand Slamet is elért volna. Kvitová azonban az első forduló előtt sérülés miatt visszalépni kényszerült, Kerber pedig az első körben kiesett.
A győzelmet az ausztrál Ashleigh Barty szerezte meg, miután a döntőben 6–1, 6–3 arányban legyőzte a cseh Markéta Vondroušovát.
A magyarok közül világranglista helyezésük alapján csak a selejtezőben indulhatott Babos Tímea és Stollár Fanny. Stollár Fanny a selejtező első körében esett ki, miután vereséget szenvedett a magyar származású svájci Bacsinszky Tímeától, míg Babos Tímea a selejtező 3. körben kapott ki, de szerencsés vesztesként mégis a főtáblára került, majd ott az első körben szenvedett vereséget, és kiesett.
Kiemeltek
Selejtező
Főtábla
Döntők
Felső ág
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
Alsó ág
5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
Jegyzetek
Források A selejtező sorsolási táblája A főtábla sorsolási táblája
N1