A Csernobil (eredeti címe: Chernobyl) 2019-ben bemutatott, öt epizódból álló amerikai–brit televíziós minisorozat Johan Renck rendezésében. A forgatókönyvet Craig Mazin írta. A sorozat az HBO és a brit Sky koprodukciójában készült. Témája az 1986 áprilisában történt csernobili atomkatasztrófa és a következmények elhárításával kapcsolatban tett intézkedések. Magyarországon egy nappal a premier után mutatták be.

A forgatókönyv megszületésének körülményei

Egyik interjújában Craig Mazin elmondta, hogy a forgatókönyv megírását egy több mint két és féléves kutatás előzte meg, melyet 2015-ben kezdett meg. Sok különféle forrást használt fel –, tudományos folyóiratok cikkeit; kormányzati jelentéseket; korabeli szovjet tudósok könyveit, akik jelen voltak Csernobilban; nyugati történészek Csernobilt kutató munkáit; dokumentumfilmeket; személyes visszaemlékezéseket. Ezek közül kiemelte Szvjatlana Alekszievics belarusz író Csernobili ima (a Mazin által említett kiadás címe Voices From Chernobyl) című könyvét, amely lenyűgözte és rendkívüli módon inspirálta a filmsorozat megvalósítására. Mielőtt hozzákezdett volna az íráshoz, egy elmélyült beszélgetést folytatott egy atomfizikussal, aki elmagyarázta számára a nukleáris katasztrófa tudományos alapjait. Találkozott és beszélgetett egykori „likvidátorokkal”, illetve olyan személyekkel, akik a katasztrófa idején Pripjatyban éltek. A kész forgatókönyvet átolvasta és véleményezte egy ismerőse, aki a szovjet Ukrajnában nőtt fel, s az eseményeket átélte. Mazin megfogadta a javaslatait, s a történeti hitelesség érdekében számos javítást végzett a forgatókönyvön.

Cselekmény

A Csernobil megtörtént eseményeken alapul: az 1986. április 26-án történt atomkatasztrófa kapcsán mutat be emberi sorsokat és tragédiákat. Az atomreaktor dolgozóinak, a tűzoltóknak és a mentésen dolgozó bányászoknak a sorsát; a magas rangú pártfunkcionáriusok döntésképtelenségét, ahogy megpróbálják elbagatellizálni a veszély nagyságát; illetve olyan tudósokét, akik szakértelmük birtokában a nehézségek ellenére is mindent megtesznek a katasztrófa következményeinek elhárításában.

Szereplők Főszereplők SzerepSzínészMagyar hangLeírás Valerij Legaszov Jared Harris Gyabronka József A Kurcsatov Intézet igazgatóhelyettese, közvetlenül az események sűrűjébe kerülve segített a következmények elhárításában. Borisz Scserbina Stellan Skarsgård Papp János A Minisztertanács elnökhelyettese, akit azért küldtek a Kremlből, hogy a helyszínen koordinálja a cselekvési tervet. Uljana Homjuk Emily Watson Bertalan Ágnes Fiktív karakter, a Belorusz Atomenergetikai Intézet kutatója, aki a baleset okainak kivizsgálásán dolgozik. Legaszov tudóstársait hivatott képviselni a sorozatban. Anatolij Gyatlov Paul Ritter Tarján Péter A Csernobili atomerőmű üzemeltetési főmérnökének helyettese. Ljudmila Ignatyenko Jessie Buckley Csuha Bori Vaszilij Ignatyenko felesége. Vaszilij Ignatyenko Adam Nagaitis Horváth-Töreki Gergely Pripjatyi tűzoltó őrmester. Viktor Brjuhanov Con O'Neill Jakab Csaba Az erőmű igazgatója. Nyikolaj Fomin Adrian Rawlins Berzsenyi Zoltán Az erőmű főmérnöke. Sam Troughton Dévai Balázs Éjszakai műszakvezető az erőműben a baleset napján. Leonyid Toptunov Robert Emms Moser Károly Vezető reaktorirányító mérnök (reaktor operátor) az atomerőműben. Mihail Gorbacsov David Dencik Törköly Levente A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkára. Vlagyimir Pikalov Mark Lewis Jones Vass Gábor Vezérezredes, a szovjet hadsereg vegyvédelmi csapatainak parancsnoka. Csarkov Alan Williams Varga T. József Fiktív karakter, a KGB első elnökhelyettese.Az egyes epizódok végén a szereplők felsorolásában a KGB elnökeként szerepel (KGB Chairman Charkov). Azonban Legaszov és Csarkov között a következő párbeszéd hangzik el (3. epizód, 46 perc 48 másodperc): Legaszov: „You are the first deputy chairman of the KGB.” („Ön a KGB első elnökhelyettese.”) Csarkov: „I am.” („Igen.”) Andrej Gluhov Alex Ferns Gesztesi Károly A tulai bányászbrigád vezetője. Nyikolaj Tarakanov Ralph Ineson Mihályi Győző Polgári védelmi mérnök vezérőrnagy, a „likvidátorok” katonai parancsnoka. Pavel Barry Keoghan Csiby Gergely Besorozott civil, „likvidátor”. Bacso Fares Fares Epres Attila Grúz katona. Andrej Sztepasin Tokaji Csaba Gyatlov, Brjuhanov és Fomin tárgyalásainak ügyésze.

Mellékszereplők SzerepSzínészMagyar hangLeírás Viktor Proszkurjakov Karl Davies Papp Dániel Gyakornok az erőműben. Zsarkov Donald Sumpter Cs. Németh Lajos Volt kommunista párttag. Dr. Szvetlana Zincsenko Nadia Clifford Mohácsi Nóra Orvos a pripjatyi kórházban. Valerij Perevozcsenko Jay Simpson Dózsa Zoltán Az erőmű reaktorrészlegének vezetője. Borisz Sztoljarcsuk Billy Postlethwaite Markovics Tamás Vezérlőegység-mérnök az erőműben. Mihail Michael Socha Sarádi Zsolt Pripjatyi házaspár. Okszana Laura Elphinstone Czifra Krisztina Alekszandr Juvcsenko Douggie McMeekin Turi Bálint Az éjszakai műszak gépészmérnöke az erőműben a baleset éjszkáján. Anatolij Szitnyikov Jamie Sives Rába Roland Az erőmű egyes és kettes blokkjának főmérnökhelyettese. Dmitrij Matthew Needham Makranczi Zalán Uljana Homjuk munkatársa Minszkben. Garanyin titkárhelyettes Victor McGuire Faragó András A kommunista párt tisztviselője Minszkben. Alekszej Ananenko Baltasar Breki Samper Fehérváry Márton Üzemi gépészmérnökök, akik önként jelentkeztek arra, hogy búvárruhában lemennek az erőmű alagsorába, a leolvadt reaktor alá és megnyitják a vízleeresztő szelepeket, hogy megelőzhető legyen egy újabb robbanás. Valerij Bezpalov Philip Barantini Mesterházy Gyula Borisz Baranov Oscar Dyekjar Giese Gyurin Zsolt Dr. Vetrova Pandora Colin Bognár Gyöngyvér A moszkvai 6-os kórház egyik orvosa. Mihail Scsadov Michael Colgan Király Adrián A szovjet szénipar minisztere. Garo Alexej Manvelov Bordás János Örmény katona, Bacso és Pavel társa. Milan Kadnyikov Hilton McRae Kertész Péter Bíró, Gyatlov, Brjuhanov és Fomin tárgyalásán.

További szereplők SzerepSzínészMagyar hangLeírásIgor Kirsenbaum Joshua Leese Mesterházy Gyula (1. rész) Turbinairányító mérnök az erőműben.Lovas Dániel (5. rész) Alekszandr Kudrjavcev Paulius Markevičius Gyakornok az erőműben. Vjacseszlav Brazsnyik Adam Lundgren Hám Bertalan Turbinaoperátor az erőműben. Doktor Ron Cook Németh Gábor Idős szülész nőgyógyász a pripjatyi kórházban. Petrovics Alex Blake Mikula Sándor A pripjatyi végrehajtó bizottság tagja. Nyikolaj Gorbacsenko Ross Armstrong Kossuth Gábor Sugárzásfigyelő technikus az erőműben. Viktor Gyegtyarenko Karolis Kasperavičius Szrna Krisztián A 4-es reaktor keringető szivattyúinak kezelője Hodemcsuk mellett. Vlagyimir Pravik Gerard Kearns Renácz Zoltán Pripjatyi tűzoltó hadnagy. Viktor Kibenok Povilas Jatkevičius Bordás János Pripjatyi tűzoltó hadnagy. Segédtiszt a Kremlben Amanda Drew Erdős Borcsa Segédtiszt a Kremlben. Sztaszjuk Daniel Crossley Holl Nándor A helikopterpilóták légiirányításáért volt felelős. Marina Gruzinszkaja Lucy Russell Andresz Kati Uljana Homjuk ismerőse a Kurcsatov Intézetből. Burov őrnagy Peter Guinness Bartók László Egy tiszt a pripjatyi kórházban. Bányász James Cosmo Tulai bányász. Szőke férfi Michael Shaeffer Maday Gábor KGB-ügynök a 6-os kórházban. Két évvel később pedig Legaszov megfigyelője. Jenina Caoilfhionn Dunne Györfi Laura Nővér a moszkvai 6-os kórházban. Misa Sam StrikeFehérváry Márton Pripjatyi tűzoltó. Zukauszkasz Diarmaid Murtagh Határőr a lezárt zónában. Nyikolaj Tyityenok Sammy Hayman Pripjatyi tűzoltó őrmester. Janek Josef Davies „Likvidátor”. Idős nő June Watson Bókai Mária Idős asszony, aki nem hajlandó elhagyni a falut ahol él. Katona Josef Altin Pataki Ferenc Katona, akinek ki kell üríteníe a zónát. Dzsugasvili Mark Bagnall Galbenisz Tomasz Robot operátor. Masa Ian Pirie Berzsenyi Zoltán A „likvidátorok” vezetője, az erőmű tetején lévő grafitdarabok eltávolítása során. Valerij Hodemcsuk Kieran O’Brien Haagen Imre A 4-es reaktor keringető szivattyúinak kezelője. Azonnal meghalt a robbanásban és holttestét sosem találták meg. Ő volt a katasztrófa első áldozata.

Magyar változat

Magyar szöveg: Hanák János Hangmérnök: Büki Marcell Vágó: Székely Daniella Gyártásvezető: Kincses Tamás Szinkronrendező: Lengyel László Felolvasó: Bognár Tamás

A szinkront az HBO megbízásából a Mafilm Audio Kft. készítette.

Epizódok

Forgatás A forgatás 2018. május 13-án kezdődött Vilnius egyik lakóépületekből álló városrészében, Fabijoniškėsben, amely Pripjaty városának sorozatbeli helyszínéül szolgál. Az evakuálási jeleneteket panelházakkal sűrűn épített környezetben vették fel. Március végén a stáb Visaginas városába ment, ahol a 2009 végén üzemen kívül helyezett ignalinai atomerőműben és környékén készült számos kül- és beltéri jelenet. Ez az erőmű a csernobiliével azonos technológiájú volt, RBMK reaktorok működtek benne, és külső építészeti megoldásai is hasonlóak. 2018 júniusának elején a stáb az utolsó jelenetek felvételére Ukrajnába utazott. A tulai szénbányászokkal készített jelenetet a Kijevi területen forgatták. A sorozat teljes forgatása 16 héten keresztül tartott.

Fogadtatás A nézők körében elsöprő sikert aratott, az Internet Movie Database (IMDb) értékelések összesített rangsorában rövid idő alatt 9.7 ponttal az első helyre ugrott, s minden idők legnépszerűbb sorozata lett. Fogadtatása a filmkritikusok részéről is nagyon pozitív volt, a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldal értékelésében 95%-ot ért el. Hatására megugrott az érdeklődés a csernobili katasztrófa iránt, a Wikipédián minden egyes epizód bemutatása után több esetben félmilliós napi látogatottsági csúcsot okozott, sőt a fukusimai atomerőmű-baleset iránti érdeklődést is jelentősen fokozta. Csernobil és környéke jelenleg turisztikai látványosság, melynek forgalmát a filmsorozat 35%-kal növelte. Hatására India internetes fórumain újra felelevenítették az 1984-es bhopáli katasztrófa emlékét, s Craig Mazin arról számolt be, hogy nagyon sok tweet-et kapott Indiából, melyben arra biztatják, hogy dolgozza fel a bhopáli katasztrófát is.

A történelmi hitelességet érintő kritikák A filmsorozat rendkívül kedvező kritikai fogadtatása mellett számos bírálat is megjelent, mely a történelmi hitelesség egyes elemeit kéri számon. Bedő felhívja a figyelmet, hogy a két főszereplő, Valerij Legaszov, a tudós és Borisz Scserbina, a politikus ábrázolása hiteles, de személyes szerepük a valóságban sokkal kisebb volt, a tényleges döntéseket népes párt- és kormánybizottságok, illetve tudományos kollektívák hozták. A Legaszovot segítő tudósok tábora annyira sok főt számlált, hogy dramaturgiailag szükségessé vált egy kitalált alak, a fehérorosz Uljana Homjuk, aki egy személyben egyesíti a közreműködő tudósokat. Hasonlóan vélekedik Adam Higginbotham, a Midnight in Chernobyl (Éjfél Csernobilban) (2019) című könyv szerzője is, aki szerint a sorozat által bemutatott történet jelentősen eltér a valóságtól. A valóság sokkal összetettebb, több szereplős a filmben ábrázoltnál, melyben sok a fikciós elem. A régebbi angol nyelvű forrásokban sok a megkérdőjelezhető hitelességű állítás, mítosz, melyek egy részét a filmsorozat is reprodukálja, állítja egy interjúban. Példának hozza fel, hogy a nukleáris szakemberek már jóval a baleset előtt tisztában voltak az RBMK reaktorok hibáival. A robbanástól számított 36 órán belül két reaktorspecialista a helyszínen volt, s rövid idő alatt megállapították a baleset valószínű okait, így nem volt szükség az eltitkolt tények utáni magánnyomozásra és az eredmények hősies felfedésére. Végül a kérdező érdeklődésére Higginbotham két jelenet hitelességét cáfolja határozottan. Korabeli fotók tanúskodnak róla, hogy az alagutat fúró bányászok nem meztelenül dolgoztak, illetve a helikopter lezuhanása októberben – tehát hónapokkal később – következett be, annak során, hogy rotorlapátja beleakadt a betonszarkofágot építő egyik daru drótkötelébe. Ez utóbbit hiteles videófelvétel is bizonyítja.