Ruitner Sándor (Budapest, 1929. október 14. – Budapest, 2017. május 27.) Erkel Ferenc- és Nádasdy Kálmán-díjas zenei rendező, dramaturg. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió munkatársaként alkotásaival több mint fél évszázadon át szolgálta a magyar zenei életet.

„Az emberi hang, a hanggal való játék megjelenítése, az volt az én szeretett világom.” (Ruitner Sándor visszaemlékezéséből).

Élete és zenei pályája 1950-ben lett a Magyar Rádió munkatársa és elhatározta. hogy „valamilyen formában a muzsika szolgálatába fog szegődni”. Hamarosan elkötelezte magát a zenés drámai műfajok iránt. Célját „előbb rendezőként, majd dramaturgként, előbb a Rádióban, majd a Televízióban” sikerült megvalósítania. A Magyar Rádiónál, majd később televíziósként is a különleges zenés színház egyik vezető munkatársa volt.

Előzőleg, 1955-ben Révai Dezső, aki a megalakítandó Magyar Televízió előkészítését szervezte, a televízióhoz hívta zenei munkatársnak, de ő régi kollégáját, Buzáné Fábri Évát ajánlotta maga helyett. Ruitner Sándor ekkor már Nádasdy Kálmán munkatársa volt a rádiónál. Később ezt az öt évet (1954–1959) élete meghatározó korszakának nevezte, ekkor sajátította el – munka közben – a szakma rejtett fortélyait. 1960-ban azután átvette a Rádió Dalszínháza elnevezésű évekig tartó műsorsorozat „egyszemélyes dramaturgiájának vezetését”.

Már az 1960-as évek elején kezdett televíziózni, de úgy alakult, hogy kb. tízévenként következtek életének nagy változásai, ugyanis 1970-ben lett a Magyar Televízió munkatársa. Rendezőként ekkor készítette el a 10 részes Bartók bemutatók nyomában című dokumentumsorozatot.

Nevéhez fűződik – szerkesztő-dramaturgként, esetenként zenei rendezőként is – az 1970-es – 1980-as években a Magyar Televízióban készült és sugárzott Zenés TV Színház című sorozat, melyet Erkel Ferenc operáinak feldolgozásával indított útjára. További számtalan rövidebb-hosszabb televíziós műsornak volt zenei szerkesztője.

2017. június 25-én a Bartók Rádió műsorban emlékezett meg Ruitner Sándorról.

1959-től társa az életben és a munkában Fejes Cecília zenei rendező volt.

Televíziós munkáiból 1963: Éjszakai repülés (tv-film, zenei rendező) 1964: C'est la guerre (Ilyen a háború) (tv-film, zenei rendező) 1966: Énekóra (tv-film, zenei rendező) 1966: A csengő (TV Movie) (tv-film, zenei rendező) 1969: A Cigánybáró: (tv-film, zenei szerkesztő) 1970: Házasodj, Ausztria! (tv-film Mikszáth Kálmán regénye alapján; szerkesztő, zenei rendező) 1970-1993: Zenés TV Színház (38 produkcióban zenei szerkesztő; zenei rendező is a sorozat egyes darabjaibanZenés TV színház (1970– )) 1973: Itt járt Mátyás király (Mikszáth Kálmán műve alapján; szerkesztő, zenei rendező)Itt járt Mátyás király 1974: Az úrhatnám szolgáló 1976: Az asszony és az igazság 1979: Pomádé király új ruhája 1985: Leányvásár (tv-film Victor Jacobi operettje alapján; forgatókönyvíró Zsurzs Évával közösen)Leányvásár 1987: A cremonai hegedűs (társ-forgatókönyvíró) 1988: Három a kislány (tv-játék, társ-forgatókönyvíró)

A Rádió Dalszínházának felvételei (1949-1995)

0-9

3:1 a szerelem javára, jazz-operett - 1988

A

Abu Hasszán (Weber), vígopera – 1974 Aida – 1954 Az ajtón kívül – 1977 Aki hűtlen póruljár (Haydn), opera– 1952. 11. 20. Amerikai komédia – 1966 Angot asszony lánya / I – II – 1950, 1960 Anyegin – 1959 Aranycsillag – 1953 Az arany meg az asszony – 1957 Az aranyszárnyú méhecske /gyermek/ – 1974 Az asszony és az igazság /opera persziflázs/ -1965 Asszonyok háza – 1952

Á

Álom a színházról (TV-ből átvett anyag) – 1985 Április – 1964

B

Babavásár – 1968 Bajazzók – 1961 Banditák / I – 1954 Banditák / II – 1987 Barabbás (TV-ből átvett anyag) -1978 Barbara tejbár – 1969 Bánk bán – 1962 Bástyasétány 77 – 1957 Báthory Mária – 1986 Báthory Zsigmond – 1955 Becsületes megtaláló – 1973 Benn a herceg – kinn a herceg – 1966 Bécsi vér – 1976 Bob herceg – 1965 Boccaccio – 1961 Bohémélet – 1958 Boldogságfelelős – 1957 Borúra derű – 1956 Botrány az Ingeborg koncerten – 1979 Bösendorfer – 1977 Brankovics György – 1977 Bruschino úr – 1967 Bunbury (Petrovics) – 1984 Bunbury és társai (Kawan) – 1967 Bűnbak – 1960 A bűvös szekrény – 1966 A bűvös szék (TV-ből átvett anyag) – 1973 A bűvös vadász (Szegeden, stúdiószerűen felvett anyag) – 1959

C

Carmen – 1955 A certaldói vásár – 1950 C’ est la guerre – 1961 A cigánybáró – 1961 Cigányszerelem 1984 A cirkusz csillagai – 1962 (magyarországi bemutató) A cornevillei harangok – 1971 A cornwalli kalóz – 1975 (magyarországi bemutató) Cupido – 1970

CS

Családod, családom, családunk – 1976 A csavargók – 1971 Csárdáskirálynő – 1968 Cseberből-vederbe – 1964 A csendháborító – 1956 A csengő – 1965 Csínom Palkó / I – II – 1950, 1963 Csintalan csillagok – 1981

D

Dalol az ifjúság – 1950 Darumadár (Dankó Pista) – 1954 Denevér – 1963 Diadalmas asszony – 1987 Don Pasquale – 1959 Don Perlimplin szerelme – 1988 Dózsa György - Dunakanyar – 1987 Dzsamile – 1967

E

Egyetlen éjszakán – 1974 Egy éj az Aranybogárban – 1963 Egy szerelem három éjszakája – 1965 Együtt a Dunán – 1950 Az eladott menyasszony – 1981 Elfrida -1987 Az elisondói lány – 1966 Eljegyzés lámpafénynél / I – II – 1955, 1984 Az elrabolt asszony – 1957 Az első pillanat – 1956 Első szerelem – 1955 Az első szívdobbanás – 1956 Esküdtszéki tárgyalás – 1965 (magyarországi bemutató) Az ezred lánya – 1969

É

Élő csillag -1951 Éva / I – II – 1950, 1975 Éva a manöken – 1963

F

Falstaff – 1960 Farsangi lakodalom – 1986 Fehér éjszakák – 1971 (magyarországi bemutató) Fekete csillagok – 1951 A fekete város – 1969 Felhők felett – 1950 A férj kopogtat – 1977 A fiam nem a lányom – 1964 Fidelio – 1970 Firenzei tragédia – 1961 Forró nyár – 1970 Fortunio dala / I – II – 1958, 1989 Fő a vendég – 1963 Francia postakocsi – 1956 A Fruska – 1973 (magyarországi bemutató) A furfangos özvegy – 1950 A fülemüle – 1988 Füredi Annabál – 1958

G

Gerolsteini nagyhercegnő – 1970 Gésák – 1970 Gianni Schicchi – 1957 Giroflé és Girofla – 1950 Giuditta – 1982 Guillotine térzenével – 1967

Gy

A gyermek és a varázslat – 1964 (magyarországi bemutató)

H

Haldoklás habbal – 1965 Harmadik bolygó – 1989 66-os szám / I – II – 1964, 1990 Hatvani diákjai – 1955, Kemény Egon–Ignácz Rózsa–Soós László–Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” (1955) Rádiódaljáték 2 részben. Szereplők: Hatvani professzor – Bessenyei Ferenc, Kerekes Máté – Simándy József, női főszerepben: Petress Zsuzsa, további szereplők: Mezey Mária, Fodorító Márton, csizmadia céhmester – Tompa Sándor, Pálóczi Horváth Ádám: Sinkovits Imre, Naszályossy – Zenthe Ferenc, Bende Zsolt, Horváth Tivadar, Kovács Károly, Hadics László, Gózon Gyula, Csákányi László, Dénes György és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc. A Magyar Rádió (64 tagú) Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus 40 tagú férfikara. Hárman Párizsban – 1982 Három a kislány – 1963 Három királyok ajándéka – 1984 Három szerelmesek -1955 Házasodj, Ausztria! – 1968 A Ház közbeszól – 1960 Hej, Madrid, Madrid... – 1966 Hétfőtől szombatig – 1968 7 pofon – 1970 (hét részben) A hóember – 1980 /gyermek/ Hófehérke és a hét óriás – 1964 Hoffmann meséi – 1962 Hókusz-pókusz – 1950 A holicsi Cupido – 1979 Holnaptól nem szeretlek – 1974 Hozzányúlni tilos – 1959 Hunyadi László – 1958 Huszti kaland – 1951

I

Az Ifjú gárda – 1953 (magyarországi bemutató) Az igazmondó juhász /gyermek/ – 1980 Igazolatlan éjszaka – 1967 Iphigenia Aulisban – 1973 Iphigenia Taurisban – 1966 István király – 1993

J

Jancsi és Juliska – 1985 János vitéz – 1959 Joe bácsi – 1961 John Kihót Amerikában – 1966 Johnny bumm! – 1962 Jó parti – 1959 Josephine császárné – 1982 Juanita csókja – 1960 (magyarországi bemutató)

K

Kakukkfióka – 1968 Kádár Kata – 1957 Kedves rokonok – 1972 Keserű tanya – 1952 Kék kalap – 1990 Kékszakáll – 1978 Kénytelen mulatság – 1973 A kék út – 1953 Kérők – 1954 A két kapitány – 1975 A két koldusdiák – 1957 200.000 forint hozomány – 1966 Kifutópályán – 1976 Kiküldetés – 1971 Kim és kiő – 1970 Kincskeresők – 1956 Kinevezés – 1976 Királyi szélhámos – 1985 A királyné csipkekendője – 1967 Kis szekeres-nagy szekeres – 1961 A kis vő – 1954 A kóbor hegedűs (Lavotta) – 1950 Kocsonya Mihály házassága – 1982 A koldusdiák / I- II – 1964, 1988 Komáromi farsang – 1957, Kemény Egon – Gál György Sándor – Erdődy János: „Komáromi farsang” (1957) Rádiódaljáték 2 részben. Történik: 1798, farsangján. Színhely: Komárom. Főszereplők: Csokonai Vitéz Mihály – Ilosfalvy Róbert és Zenthe Ferenc, Lilla – Házy Erzsébet és Korompai Vali. Szereplők: Deák Sándor, Gönczöl János, Molnár Miklós, Berky Lili, Bilicsi Tivadar, Szabó Ernő, Hlatky László, Fekete Pál, Lehoczky Éva, Kishegyi Árpád, Völcsey Rózsi, Gózon Gyula, Rózsahegyi Kálmán és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: László Endre. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte. A költő – 1975 A köpeny – 1957 Kőzene (TV-ből átvett anyag) – 1984 Krisztina kisasszony – 1959, Kemény Egon – Erdődy János: „Krisztina kisasszony” (1959) Rádióoperett 2 részben. Történik: 1809-ben. Színhely: Győr. Főszereplő: Krisztina kisasszony: Petress Zsuzsa. Szereplők: Kövecses Béla, Bitskey Tibor, Gyenes Magda, Bilicsi Tivadar, Rátonyi Róbert, Ungvári László, Gonda György, Somogyi Nusi, Dajbukát Ilona, Pethes Sándor és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Cserés Miklós dr. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus. Kulcs a lábtörlő alatt – 1949

L

Lammermoori Lucia – 1952 Leányvásár – 1964 Legénybúcsú – 1968 A legszebb lány a kolhozban – 1950 A lepecsételt asszony – 1962 Lészen ágyú – 1951 Lili – 1972 Lili bárónő – 1983 Londoni szenzáció – 1964 (magyarországi bemutató) Luxemburg grófja – 1966 Lysistrate – 1962

M

A madarász / I – II – 1959, 1989 A majlandi tornyok – 1961 Maláji lány – 1955 Manon Lescaut – 1962 Marica grófnő – 1987 Ma utoljára – 1950 Maya – 1971 Mágnás Miska – 1969 Májusfa – 1949, Kemény Egon – Mesterházi Lajos – Szász Péter – Romhányi József (Bemutató: 1949. május 1.) Nagyoperett rádióra, az első rádióoperett. Szereplők: Fábry Edit (ének), Ferrari Violetta, Horváth Tivadar, Pándy Lajos, Darvas Iván, Kárpáti Zoltán, Rátonyi Róbert, Rafael Márta, Ruttkay Éva, Gera Zoltán. Rendező: Dr. Rácz György. A Fővárosi Operettszínház Zenekarát Majorossy Aladár vezényelte. A „Májusfa-keringőt” a rádiófelvételen (1950) Gyurkovics Mária énekelte. Májusi fény – 1950 Május királynője – 1951 Márta (debreceni együttes) – 1957 II. Fülöp – 1966 Melibea és alista – 1981 A messzetűnt kedves – 1965, Kemény Egon – Erdődy János: „A messzetűnt kedves” (1965) Történelmi daljáték. Történik: 1791-ben, 1793-ban, 1827-ben. Színhely: Debrecen; egy francia kisváros; Érmelléki szőlő. Szereplők: Fazekas Mihály – Simándy József/Darvas Iván, Pálóczi Horváth Ádám – Palócz László/Láng József, Ámeli – László Margit/Domján Edit, Julika – Andor Éva/Örkényi Éva. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendezte: László Endre. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényelte, közreműködött a Földényi kórus. A mikádó – 1968 Minden jegy elkelt – 1958 Mindenki lépik egyet – 1982 Minden megtörténhet – 1952 Montmartrei ibolya – 1989 A mosoly országa – 1971 Muzsikáló kastély – 1956

N

Nászajándék – 1954 Nebántsvirág – 1958 A néma levente – 1977 Névtelen hősök – 1980 Nílusparti randevú – 1962 Nóé bárkája – 1951 Női különítmény – 1967

Ny

Nyugtalan boldogság / I – 1951, 1959 (magyarországi bemutató)

O

Olasz nő Algirban – 1971 Operát Szmirnába – 1982 Orfeusz az alvilágban / I – 1963, 1990 Orlando lovag – 1960

Ö

Önt Tajmír hívni fogja – 1951

P

Paganini – 1981 Pajkos diákok – 1966 Pajzán históriák – 1980

a./ A király jegyese

b./ Nem jó dolog szerfelett maflának lenni

c./ Arról, aki nem eszmélt rá a magáéra

Palotai álmok – 1981