Dr. Illés Gabriella Barbara (Vác, 1979. június 4. –) magyar producer, kreatív szakember, a TulipánTündér Produkció alapítója és vezetője, egyetemi docens.
Pályafutása során televíziós műsorok, játékfilmek, színházi produkciók és interaktív kiállítások készítőjeként dolgozott.
Iskolái A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának kommunikáció szakán diplomázott, majd a Sorbonne-on végzett marketing-menedzsment szakirányon, később pedig doktori fokozatot szerzett a Debreceni Egyetemen, valamint forgatókönyvírást tanult a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.
Televíziós pályafutása Első éves egyetemistaként a Magyar Közszolgálati Televízió Riporter kerestetik! című tehetségkutató műsorával indult karrierje, majd a ranglétrát végigjárva, 2008-ban producerként debütált Uri Geller oldalán, onnantól Magyarország legnagyobb event élő showműsorainak sorát – Megasztár, A Nagy Duett stb - jegyezte a hazai kereskedelmi televíziózásban. Munkáival - nemzetközi formátumok hazai megvalósításaiért és saját fejlesztésű műsor kitalálójaként - számos magyar szakmai- és közönségdíjat tudhat magáénak. 2012-ben a Pro7Sat1 megbízásából kialakította és ezzel útjára indította a TV2 csoport kábeltelevízióit, három adó összes helyi gyártású műsorának kreatív vezetőjeként. Hat éven keresztül a TV2 Akadémia képzési igazgatója volt. Televíziós munkái közé tartozott továbbá a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató formátum fejlesztése, valamint a Hazatalálsz napi sorozat produceri feladatainak ellátása.
TulipánTündér Produkció – színpadi produkciók és kiállítások 2013 óta a TulipánTündér Produkció tulajdonosa és producere. Illés Gabriella volt az ötletgazdája és a produkciós iroda hívta életre A Játékkészítő pop-show-musicalt és az Álomutazó mesemusicalt. Színházi munkái között szerepel a 2023-ban, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára készült koncertszínházi előadás, szabadakarat >>>> címmel, amelyet az Erkel Színházban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is bemutattak.
A produkciós iroda nevéhez több licensz és saját fejlesztésű nagykiállítás is fűződik. Az Andrássy Élményközpontban létrehozták a japán szakemberek által megálmodott, Magyarországon először bemutatott interaktív játszóteret, a Future Parkot. Szintén a TulipánTündér jegyezte a játékos képességtesztekkel és egy színházi produkcióval is tarkított interaktív családi sportélmény-parkot, a The Champion – A Bajnok című élményexpot; a Gooól! című futball kiállítást; az űrutazást az elejétől napjainkig bemutató Gateway to Space kiállítást; a Living dinosaurs – Őskori állatkertet, melyben a látogatók interaktív módon ismerkedhettek meg a fenevadakkal, s bővíthették ismereteiket. Mindemellett az Európában a mai napig is egyedülálló budapesti VR Vidámpark is a produkciós iroda nevéhez fűződik, valamint részt vett számos szabadtéri rendezvény megvalósításában, így például a Vajdahunyad váránál minden decemberben megtalálható VarázsLiget programsorozatban.
Filmproduceri munkái 2021-ben debütált filmproducerként. Első munkája a Szabó Győző könyvéből készült, Herendi Gábor rendezte TOXIKOMA című film, mely bemutatása után röviddel az egyik legnézettebb magyar filmalkotása lett.
2025-ben – Köbli Norbert forgatókönyvíró mellett – társproducere Szentgyörgyi Bálint első hazai mozifilmjének, az EGYKE című alkotásnak, amely 2027-ben várható a hazai mozikban.
Egyéb média Illés Gabriella nemcsak producerként, hanem műsorvezetőként is otthonosan mozog a médiában, 2025-ben új szerepben, a GLAMOUR Talks with Illés Gabriella – Epic Fails podcast házigazdájaként mutatkozott be.
Oktatói munka és közéleti tevékenység Doktori fokozatának megszerzését követően a Kodolányi János Egyetem Film- és Televíziós Művészeti Tanszékének egyetemi docenseként oktatott. 2018 óta az UNICEF Magyarország Bajnok programjának egyik résztvevője, ahol kulturális és médiaszakmai tevékenységével támogatja a szervezet munkáját.
Díjak és jelölések: Camera Hungaria - Újítás kategória 2004, Dalnokok Ligája
Voltfolió - Legjobb televíziós műsor 2004, Dalnokok Ligája
Rose D’ore Festival Variete Category Nominated 2004, Dalnokok Ligája
Story-díj - Az év televíziós produkciója 2009, Megasztár
Sikeres nők - Top 50 2009
Voltfolió - Médiadíj 2013, Propaganda
Magyar Mozgókép Fesztivál - A legjobb játékfilm nomináció 2021, Toxikoma
Bujtor István Díj - A legjobb film 2021, Toxikoma
RTL Híradó - Az év embere nomináció 2021
Magyar Mozgókép Fesztivál - A legjobb televíziós sorozat 2023, Hazatalálsz
Glamour Women of the Year - Az év vállalkozója nomináció 2026 Kategória:Magyar televíziós producerek Kategória:Váciak Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők