Yannick Nézet-Séguin, CC, OQ [ja.nik ne.zɛ se.ɡɛ̃] (eredeti neve: Yannick Nicholas Séguin) (Québec, Montréal, 1975. március 6. – ) ötszörös Grammy-díjas kanadai karmester és zongoraművész, a 2018–19-es évadtól a New York-i Metropolitan Opera zeneigazgatója.
Élete Szülei neveléselméletet oktatnak. Ötévesen kezdett zongorázni tanulni. Tízéves korában látta vezényelni Charles Dutoit-t a Montréali Szimfonikus Zenekar élén, ami döntő hatással volt pályaválasztására. Tizenhárom évesen lett a Québeci Konzervatórium legfiatalabb növendéke. Nyaranta a princetoni Westminster Choir College-ban vett részt karvezetéskurzusokon. Még tanulmányai idején alapította meg a La Chapelle de Montréal régizenei együttest. Szintén még diákként, 1994-ben nevezték ki a Chœur polyphonique de Montréal zeneigazgatójává. 1997-ben szerezte meg diplomáját. Két évre Carlo Maria Giulini magántanítványa lett.
Tanulmányai végeztével első szerződése 1998 júniusától a Montréali Operához kötötte karigazgatóként és zenekari asszisztensként. Ezt az állást 2002-ig töltötte be, de 2000-től már a Montréali Városi Zenekar művészeti vezetője is (2021-ig). 2003 és ’06 között a Victoriai Szimfonikusok első vendégkarmestere volt. Kezdeti sikereit látva, egy neves művészügynökség karolta fel, és előbb Kanadában, majd külföldön is elindult üstökösszerű karrierje. Hangversenyeket és operát egyaránt dirigált.
2004-ben a Toulouse-i Capitol Zenekara élén debütált Európában. Hamarosan felléphetett a Covent Gardenben, a La Scalában. 2008-ban szerepelt először a Salzburgi Ünnepi Játékokon Gounod Romeo és Júliájával. Ebben az évben két jelentős európai együttessel kötött többéves szerződést. A Londoni Filharmonikus Zenekar első vendégkarmestere lett (2014-ig), és (a zenekar tagjainak titkos szavazásával) a Rotterdami Filharmonikusoknak vezető dirigense (2018-ig). Az évek folyamán fellépett az összes rangos európai zenekarral, fesztiválon.
2009-ben mutatkozott be az Egyesült Államokban a Bostoni Szimfonikusok és a Los Angeles-i Filharmonikusok élén. Még ez év szilveszterén debütálhatott a Metropolitanban a Carmennel. Kanadában is folyamatosan szerepel hangversenydobogón és operában egyaránt.
A hatalmas munkabírású Nézet-Séguin 2012 óta Ormándy Jenő egykori együttesének, a Philadelphiai Zenekarnak is vezető karmestere. Szerződése 2026-ig szól.
2016-ban jelentette be a Metropolitan Opera, hogy a 2020–21-es évadban ő veszi át a fő-zeneigazgatói posztot, de a Me Too-mozgalom felszínre hozta elődje, James Levine szexuális visszaéléseit, ezért Nézet-Séguin kinevezését két szezonnal előbbre hozták, így már 2018 őszén átvehette az irányítást.
Ő dirigálta a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje 2026-os előadásait.
Repertoárban sem műfajilag, sem stílusban nem specializálódott. A barokktól a kortárs zenéig, versenyműtől balettig mindent dirigál. Zongorakísérőként is működik. A „terrorral” dolgozó Toscanini-, Széll György-típusú karmesterekkel szemben megnyerő stílusával nemcsak a közönség, de a zenészkollégák kedvence is. Zömök alkata mellett rendkívüli energikusságáért Joyce DiDonato nevezte el Mighty Mouse-nak, amit már az amerikai sajtó is átvett.
Nézet-Séguin vállaltan meleg. Bár négy évig próbálkozott heteroszexuális kapcsolattal, későbbi élettársával, Pierre Tourville brácsaművésszel erről az oldaláról is megismerkedve (Tourville játszott már konzervatóriumi zenekarában is), felhagyott ilyen kapcsolatával. New York-ban élnek, de a philadelphiai szerződés állandó ingázásra kényszeríti.
Díjai, elismerései
2000 – Virginia Parker-díj 2006 – Félix-díj (Québeci hanglemezdíj) 2008 – Young Artist Award (Brit Királyi Filharmonikus Társaság) 2008 – Félix-díj 2010 – National Arts Centre Award (Kanada) 2010 – Félix-díj 2011 – Denise Pelletier-díj 2011 – A Québeci Egyetem díszdoktora 2011 – Félix-díj 2012 – a Kanada Rend compagnon fokozata 2012 – Félix-díj 2012 – II. Erzsébet királynő Gyémántjubileumi Érme 2012 – Félix-díj 2014 – A Curtis Institute díszdoktora 2015 – Québec Nemzeti Rendjének tisztje 2015 – a Québeci Nemzetgyűlés Becsületérme 2015 – a Québeci Művészetek és Irodalom Érdemrendje compagnon fokozata 2015 – „Az év embere” (FORCES Magazine) 2015 – „Az év művésze” (Musical America) 2015 – a Rider Egyetem (New Jersey) díszdoktora 2016 – „Az év embere” (La Presse) 2017 – a Montréal Rend tisztje 2017 – a McGill Egyetem (Québec) díszdoktora 2018 – a Pennsylvaniai Egyetem díszdoktora
Jegyzetek
Források Nygaard King, Betty–Ware, Evan: Yannick Nézet-Séguin = The Canadian Encyclopedia (Hozzáférés: 2019. június 5.) Perreaux, Les: Who is Yannick Nézet-Séguin? Almost everything you need to know about the next Met Opera music director = The Globe and Mail 2016. június 2. (Hozzáférés: 2019. június 5.) Woolfe, Zachary: The Met Opera Has a Gay Conductor: Yes, That Matters. = The New York Times 2019. január 15. (Hozzáférés: 2019. június 6.) Oldala az Asconas Holt ügynökség honlapján (Hozzáférés: 2019. június 6.) További információk Harris, Robert: Why everybody – and the Met Opera – loves Yannick Nézet-Séguin = The Globe and Mail 2016. június 2. (Hozzáférés: 2019. június 6.)
Kategória:Kanadai zenészek Kategória:Amerikai karmesterek Kategória:LMBT komolyzenészek Kategória:Montréaliak Kategória:Francia-amerikaiak Kategória:Nevet változtatott kanadai személyek Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Grammy-díjas zenészek