Kukely Júlia (Sámsonháza, 1953. szeptember 11. – 2017. október 31.) Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő (szoprán), a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Férje Dénes István karmester.
Élete Énektanulmányait 1968-ban kezdte a Bartók Béla Konzervatóriumban Sziklay Erikánál, és 1972-től nála is folytatta a Zeneakadémián. Növendékként nyert II. és különdíjat a Karlovy Vary-i Dvořák Énekversenyen 1975-ben, és III. díjat a Magyar Rádió Dalversenyén 1977-ben. A következő évben szerezte meg diplomáját, és rögtön szerződtette a Magyar Állami Operaház. 1981-ben az ötszáz jelentkező közül túljutott az előválogatáson a philadelphiai Luciano Pavarotti Nemzetközi Énekversenyen Gulyás Dénessel és Polgár Lászlóval együtt, akik díjat is nyertek.UPI: 19 Win in Contest Held by Pavarotti = The New York Times 1981. május 25. (Hozzáférés: 2019. június 10.) Donna Annát énekelte Jurij Ljubimov 1982-es nevezetes Don Giovanni-rendezésében.
A budapesti Opera mellett – Athéntól Zürichig – számos európai nagyváros dalszínházaiban is fellépett. Haláláig tagja maradt a pesti társulatnak. Az Erkel Színházban ravatolozták fel, majd szülőfaluja evangélikus temetőjében helyezték végső nyugalomra 2017. november 18-án.Kukely Júlia búcsúztatása = Opera-Világ 2017. november 10. (Hozzáférés: 2019. június 10.)
Szerepei széles skálán mozogtak, olyan végpontokkal, mint a Hoffmann meséi Olympiája és a Salome címszerepe. Részt vett Szokolay Sándor Ecce homójának ősbemutatójában. Főszereplésével négy opera tv-változatát készítette el a Magyar Televízió.
Szerepei Alban Berg: Wozzeck – Marie Benjamin Britten: Peter Grimes – Ellen Orford Francesco Cavalli: Ormindo – Sicle, Szusz hercegnője Pjotr Iljics Csajkovszkij: Jevgenyij Anyegin – Larina Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital – Gianetta Erkel Ferenc: Bánk bán – Melinda Erkel Ferenc: Dózsa György – Rózsa Farkas Ferenc: Vidróczki – Teca George Gershwin: Porgy és Bess – Bess Leoš Janáček: A ravasz rókácska kalandjai – Rókácska Kodály Zoltán: Székely fonó – Fiatal lány Lehár Ferenc: A mosoly országa – Lisa Wolfgang Amadeus Mozart: Idomeneo, Kréta királya – Elektra Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni – Donna Anna Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Első hölgy Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia; Giulietta; Antonia; Stella; A múzsa Giacomo Puccini: Tosca – címszerep Giacomo Puccini: Pillangókiasasszony – címszerep Giacomo Puccini: Angelica nővér – címszerep Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – Nella Johann Sebastian Bach: Parasztkantáta – az Asszony Ifj. Johann Strauss.: A denevér – Rosalinda Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Szaffi Richard Strauss: Salome – címszerep Richard Strauss: Elektra – Felvigyázó Richard Strauss: A rózsalovag – A tábornagyné Szokolay Sándor: Ecce homo – Katerina Giuseppe Verdi: Rigoletto – Ceprano grófné Giuseppe Verdi: La Traviata – Violetta Valéry Giuseppe Verdi: Falstaff – Mrs. Alice Ford Richard Wagner: A Nibelung gyűrűje – Woglinde Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Eva Pogner
Tv-filmjei Mavra (1979) Álom a színházról (1984) Mirandolina (1985) A denevér (1988)
Díjai, elismerései Liszt Ferenc-díj (1983) Melis György-emlékplakett (1994) Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007)
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar zenei életben?. Szerk. Székely András. 2., bőv. kiad. Zeneműkiadó, Budapest, 1988. Ki kicsoda 2000. Főszerk. Hermann Péter. Greger-Biográf, Budapest, 1999,
Operaslágerek Klub – Kukely Júlia Vidróczki Színházi adattár
További információk
Kategória:1953-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Szopránok Kategória:Magyar nők Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:Melis György-díjasok Kategória:A Magyar Állami Operaház örökös tagjai Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei