Busa Margit (Budapest, 1914. június 21. – Budapest, 2009. március 6.), Vass Györgyné, V. Busa Margit: könyvtáros, bibliográfus, sajtótörténész, Kazinczy-kutató.

Pályafutása A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin-történelem szakán diplomázott, 1945-ben avatták doktorrá. 1942–1945 között az egyetem irodalomtudományi intézetének könyvtárosa. 1945-ben került az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol 1973-as nyugalomba vonulásáig dolgozott. Előbb a hírlaptár, majd a kézirattár, végül újból a hírlaptár munkatársaként. Közreműködője volt a négykötetes Magyar történeti bibliográfia, 1825-1867 c. műnek.Kováts Dániel: A Kazinczy-kutatás új eredményei ; in: Zempléni Múzsa, 2003/2. Kutatómunkáját nyugdíjasként is folytatta, főműve, a Magyar sajtóbibliográfia 1705–1867 három kötete 1986-ban és 1996-ban jelent meg.

Emlékezete Végakaratában otthoni könyvtárának állományát a Kazinczy Ferenc Társaságnak szánta. A könyv-, kézirat-, dokumentumanyag és levelezés a sátoraljaújhelyi (Széphalom) Magyar Nyelv Múzeumában került elhelyezésre 2009-ben, letétileg. A Busa Margit Könyvtár a Kazinczy-kutatás szolgálatán túl a magyar nyelvtörténettel ismerkedőket is segíti. Kiemelkedő a nyelvújítással, beszédműveléssel kapcsolatos szakirodalom gyűjteménye. Muzeális anyag, állománya folyamatosan gyarapszik.Kurucz Péter: A Petőfi Irodalmi Múzeum – Magyar Nyelv Múzeumának dr. Busa Margit Könyvtára; in: Könyvtári mappa, 2018/dec. Megnyitására 2010. szept. 29-én került sor.http://www.e-nyelv.hu/2010-10-04/teljesse-valt-a-magyar-nyelv-otthona/

Művei A Thököly-kódex és kuruckori versei. Egy XVII. századi kéziratos kötet ismertetése; Akadémiai, Bp., 1958 (Irodalomtörténeti füzetek) Kazinczy Ferenc Bibliográfia; összeáll. V. Busa Margit; II. Rákóczi Megyei Könyvtár–Herman Múzeum, Miskolc 1981 (Documentatio Borsodiensis) Magyar sajtóbibliográfia. A Magyarországon magyar és idegen nyelven megjelent, valamint a külföldi hungarika hírlapok és folyóiratok bibliográfiája; összeáll., szöveggond. Busa Margit; OSZK, Bp., 1986–1996 1/1. Sajtóbibliográfia, 1705–1849; 1986 1/2. Mutatók; 1986 2. 1850–1867; 1996 Biblia Kazinczy Ferenc szavaival; szerk., szöveggond., utószó, jegyz. Busa Margit; Cserépfalvi, Bp., 1991 Kazinczy Ferencné Török Sophie levelezése; összeáll., bev., jegyz. V. Busa Margit, sajtó alá rend. Z. Szabó László, tan. V. Busa Margit, Z. Szabó László; Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 1986 Kazinczy Ferenc Pannonhalmán; bev., szerk., szöveggond. végezte Busa Margit; Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 1993 Kazinczy Ferenc bibliográfia. 1. 1980–1990; összeáll. Busa Margit; Kazinczy Ferenc Társaság, Sátoraljaújhely, 1994 Kazinczy Ferenc utazásai 1773–1831; vál., szerk., jegyz. Busa Margit; Széphalom Könyvműhely–Felsőmagyarország, Bp.–Miskolc, 1995 (Litteraria Hungarica) Egy életmű a bibliográfia mérlegén. Barlay Ö. Szabolcs irodalmi és előadói munkásságának adatai; összeáll. Busa Margit; magánkiadás, Bp., 2000 Kazinczy Ferenc prózai kéziratainak bibliográfiája; összeáll., szerk. Busa Margit; Kazinczy Ferenc Társaság, Sátoraljaújhely, 2001

Díjak, elismerések Kazinczy-emlékérem, 1986 Szinnyei József-díj (1998) Bibliothecaria Emerita kitüntető cím (OSZK, 2006)

Források Boka László: In memoriam. Búcsú dr. Busa Margittól (1914-2009)Honismeret, 2009/3. Könyvek között egy életen át. Busa Margit hagyatéka Széphalomban (Magyar Nyelv Múzeuma, 2012) Magyar katolikus lexikon, 16. (pótkötet), 2013

További információk A Busa Margit Könyvtár ismertetése

Jegyzetek

Kategória:Magyar bibliográfusok Kategória:Magyar sajtótörténészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1914-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Szinnyei József-díjasok