Ferland Mendy (Meulan-en-Yvelines, 1995. június 8. –) francia válogatott labdarúgó, hátvéd, a Real Madrid játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutása kezdetén, ifjúsági korú labdarúgóként több csapat akadémiáján is megfordult. 2004-től 2012-ig a Paris Saint-Germain, majd egy évig a Football Club Mantois akadémiájának tagja volt, 2013-ban került a Le Havre csapatához.

A 2013-14-es szezonban az ötödosztályú tartalékcsapatban játszott, a felnőttek között 2015 áprilisában debütált az akkor másodosztályban szereplő csapatnál. A 2016-2017-es szezonban lett stabil tagja a kezdőcsapatnak, az idény során 35 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, teljesítményével több európai élcsapat figyelmét felkeltette.Ferland Mendy, roi de la com', DemiVolée

2017. június 29-én ötéves szerződést írt alá a Lyon csapatával, az első osztályú csapat ötmillió eurót fizetett a játékjogáért. 2017. augusztus 26-án debütált a Ligue 1-ben egy Nantes elleni találkozón. hamar alapembere lett a csapatnak, amelynek színeiben bemutatkozhatott az európai kupaporondon is. A 2017–2018-as Európa-liga-sorozatban hét alkalommal lépett pályára.

A 2018-2019-es szezonban 30 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában nyolc mérkőzésen kapott lehetőséget.

2019 nyarán a Real Madrid igazolta le, Mendy öt évre írt alá a spanyol klubhoz, amely sajtóhírek szerint 48 millió eurót fizetett érte a Lyonnak.

A válogatottban 2018. november 20-án mutatkozott be a francia válogatottban Uruguay ellen.World champion France beats Uruguay to cap successful year 2024. május 16-án bekerült a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó 25 fős keretbe.

Statisztika Klubcsapatokban 2025. január 19.-én frissítve.

KlubSzezonLigaNemzeti KupaLigakupaEurópai Egyéb Összesen BajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokLe Havre B2013–14 CFA 2200————2002014–15230————2302015–16131————131Összesen561————561Le Havre2014–15Ligue 2100000——102015–161101000——1202016–173521020——382Összesen4722020——512Lyon2017–18Ligue 1270001070—3502018–19302412080—443Összesen 5724130150—793Real Madrid2019–20 azLa Liga25100—50203212020–2126100—111103822021–2222210—100203522022–2318020—50302802023-2423010—11020201Összesen114440—4211001535Teljes karrier 27491015057110035612

A válogatottban 2022. szeptember 25-én frissítve.

VálogatottÉvPályára lépésGól2018102019302020302021––202220202410Összesen100

Sikerei, díjai

Real Madrid Spanyol bajnok (3): 2019–20, 2021–22, 2023–24 Spanyol kupa (1): 2022–23 Spanyol szuperkupa (3): 2019–20, 2021–22, 2023–24 Bajnokok Ligája (2): 2021–22, 2023-24 UEFA-szuperkupa (2): 2022, 2024

Egyéni elismerés UNFP Ligue 2, Az év csapata: 2016–17 UNFP Ligue 1, Az év csapata: 2017–18, 2018–19

Jegyzetek

További információk

Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1995-ben született személyek Kategória:A Le Havre labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek