Kenny Werner (Brooklyn, 1951. november 19. –) amerikai dzsesszzongorista, zongorapedagógus, zeneszerző.
Pályakép A kezdetek Gyerekként klasszikus zongorát tanult. 11 éves korában már televíziós felvétel készült vele. A középiskola és a főiskola első évei alatt a Manhattan School of Musicot látogatta. Az improvizációra való hajlama vezette a Berklee College of Musicra 1970-ben, itt ismerte meg első zongora- és szellemi mentorát, Madame Chaloffot.
Ezután Brazíliába utazott a szaxofonista Victor Assis Brasillel. Itt találkozott ennek ikertestvérével, a zongorista Joao Assis Brasillel. Madame Chaloff és Joao hatására írta meg Effortless Mastery című könyvét.
A karrier 1981-ben megalakította saját trióját Tom Rainey dobossal és Ratzo Harris basszusgitárossal. A Kenny Werner Trio 14 év alatt ért be, amerikai és európai koncerteken, közben négy albumot vettek fel.
Az 1980-as években a The Thad Jones/Mel Lewis Orchestra (mai nevén Village Vanguard Orchestra) zongoristája volt. E dzsesszzenekar számára szerezte első műveit, majd európai együtteseknek is írt.
Tizenhét évig játszott együtt Toots Thielemansszel, közös albumot vettek fel, ami Wernernek Grammy-jelölést hozott.
Húsz évig a Broadway-sztár Betty Buckley zenei igazgatója volt. Hat albumot jelentettek meg együtt.
Negyven éves együttműködése van Joe Lovanóval.
2000-ben triót alakított Ari Hoenig dobossal és Johannes Weidenmueller basszusgitárossal.
1996-ban könyvet írt Effortless Mastery – Liberating the Master Musician Within címmel a zene pszichológiai vonatkozásáról.
Lemezei
1977 Bix Beiderbecke, Duke Ellington, George Gershwin, James P. Johnson műveiből 1979 Timing (1978) 1981 Beyond the Forest of Mirkwood 1990 Introducing the Trio 1990 Uncovered Heart 1992 Press Enter 1994 Concord Duo Series Volume Ten 1994 Copenhagen Calypso 1994 Gu-Ru 1994 Kenny Werner at Maybeck 1995 Live at Visiones 1995 Meditations 1998 A Delicate Balance 1998 Unprotected Music 2000 Beauty Secrets 2001 Form and Fantasy, Vol. 1 2001 Toots Thielemans & Kenny Werner 2002 Beat Degeneration: Live, Vol. 2 2002 Celebration 2003 Naked in the Cosmos 2004 Peace 2006 Democracy 2007 Lawn Chair Society 2008 At Ease 2008 Play Ballads 2008 With a Song in My Heart 2009 A Way with Words 2009 New York – Love Songs 2009 Walden 2010 Living Effortless Mastery 2010 No Beginning No End 2011 Balloons: Live at the Blue Note 2011 Institute of Higher Learning 2012 Me, Myself & I 2013 Celestial Anomaly 2013 Collaboration 2015 The Melody 2017 Animal Crackers 2018 The Space
Díjak Grants, National Endowment for the Arts, 1985, '87, '93, '95 Guggenheim Fellowship, 2010 Distinguished Artist Award for Composition, New Jersey Council of the Arts, „Kandinsky”
Jegyzetek
Források Channeling Music, Organica, 1988. tavasz Play for the Right Reasons, Organica, 1990. tél Hostile Triads – The Piano Stylist & Jazz Workshop, 1991. április–május Effortless Mastery, Jamey Aebersold Jazz, Inc., 1996 Zen and the Art of Jazz, Down Beat, 2015 (négycikkes sorozat)
Fordítás
További információk https://jazzheaven.com/improvisation-lessons/kenny-werner-effortless-mastery-melody-harmony-rhythm/ https://www.npr.org/2018/12/04/673290509/jazz-pianist-kenny-werner-shines-as-a-solo-act-in-the-space https://www.allaboutjazz.com/the-space-kenny-werner-pirouet-records-review-by-dan-bilawsky.php
Kategória:1951-ben született személyek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Dzsesszzongoristák Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai zeneszerzők Kategória:Amerikai zenepedagógusok