A Hunyadiak kora Magyarországon Teleki Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökének és Erdély kormányzójának nagy terjedelmű, de félbemaradt magyar történelmi műve a XV. századi Magyarországról.

Története A XIX. század első felében kezdte mélyreható történelmi kutatásait gróf Teleki József akadémiai elnök, de nagy müvét, a Hunyadiak koráról szóló kilenckötetes monográfiát csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után, 1852-től adta közre. A kötetek kiadása közben a szerző 1855-ben elhunyt. A 12 kötetre tervezett történeti munkájából kilenc kötet jelent meg: A Hunyadiak kora Magyarországon, Pest, 1852–1863.

A tudományos elmélyedéssel írt hatalmas monográfiát a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából az 1890-es évektől Csánki Dezső egészítette ki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Négy kötet. Budapest, 1890–1913. Ez az önmagában is teljes monográfia a tizenkét kötetes mű VI–IX. kötetének tekinthető. Ezt egy újabb kötettel folytatta 1941-ben Fekete Nagy Antal. Ennek az öt kötetnek az 1980-as években történt reprint kiadásakor (Csánki Dezső – Fekete Nagy Antal: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I–V., Állami Könyvterjesztő Vállalat, Budapest, 1985, )Magyar Országos Közös Katalógus ilyen ismertetés jelent meg: „Csánki Dezső művével egy új tudományágat, a történeti földrajzot honosította meg Magyarországon. A „Hunyadiak korát” tágan értelmezte, az egész XV. századot értette rajta, de Hunyadi János működésén és Mátyás uralkodásán kívül az egész Zsigmond-i korszakot is áttekintette, sőt sok esetben a történeti folyamatok eredetének kedvéért az Árpád-kor végéig nyúlt vissza. Az első kötet nagyobbrészt az alföldi, a későbbi Partium ba tartozó, az északkelet-magyarországi valamint néhány felföldi vármegyét foglalja magába. A második kötetben délalföldi, déldunántúli és délvidéki vármegyék adatait találjuk. A harmadik kötet felöleli a további dunántúli megyéket. A Fekete Nagy Antal szerkesztette negyedik kötetben Trencsén megye adatai kerültek feldolgozásra. Végül az ötödik kötet négy erdélyi vármegyét tartalmaz. Az ötkötetes mű tudományos forrásértéke igen nagy, de érdekes olvasmánya lehet a történetírás iránt érdeklődő szélesebb közönségnek is.”Reprint kiadás utószava.

Az eredeti művet (és a Csánki-féle sorozat 4 kötetét) a Históriaantik Kiadó adta ki ismét, ugyancsak reprint formában a 2010-es években: Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon I-V, X-XII. és Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I–III., V. A Fekete Nagy Antal-féle mű ebben a sorozatban nem jelent meg.

Kötetbeosztása A mű kötetbeosztása a következő volt:

+CímKiadási évMegjelenési helyOldalszámElektronikus elérhetőségMegjegyzésI. kötet1852Pest522 o.MEK II. kötet1852Pest568 o.MEK III. kötet1853Pest547 o.MEK IV. kötet1854Pest494 o.V. kötet1856Pest530 o.MEK X. kötet1853Pest642 o.Hungaricana, MEK OkmánytárXI. kötet1855Pest584 o.Hungaricana, MEK OkmánytárXII. kötet1857Pest499 o.HungaricanaOkmánytárVI. kötet első része1863Pest320 o.MEK A hátrahagyott kézirat alapján Szabó Károly által sajtó alá rendezveVI. kötet1890Budapest788 o.REAL-EODMagyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. kötet.VII. kötet1894Budapest860 o.REAL-EODMagyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet.VIII. kötet1897Budapest696 o.REAL-EODMagyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. kötet.IX. kötet1913Budapest971 o.REAL-EODMagyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. V. kötet.[XIII. kötet]1941Budapest415 o.REAL-EODMagyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. IV. kötet. Fekete Nagy Antal műve.

Jegyzetek

Források Pintér Jenő: A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, I–VIII. kötet, Budapest, 1930–1941, V. kötet: A magyar irodalom a XIX. század első harmadában, 1932, 189. és 207. o. Teleki József, Csánki Dezső

Kapcsolódó szócikkek Enciklopédia Internetes enciklopédia Magyar lexikonok listája Magyar enciklopédiák és kézikönyvek listája

Kategória:Magyar történeti művek