A Lakits Nyitra- és Bars vármegyei, illetve feltételezhetően verebélyi széki nemesi család.
A 19. század elején Migazzi Kristóf hizéri birtokának (ma Aranyosmarót része) egy kis részére, jutalom gyanánt, inscriptiót adott a Lakits családnak 31 évre, de mert azt az uradalom időben nem követelte vissza, az 1852-iki ősiségi nyílt parancs alapján Lakits István tulajdonába ment át, aki azt a községi lakosoknak eladta.Bars vármegye községei - Hizér A faluban fennmaradt szájhagyomány szerint az ő hajdújuk halála köthető az 1848-as jobbágyfelszabadítási eseményekhez.Štefan Rakovský a kol. 1969: Zlaté Moravce a okolie. Bratislava, 143.
A család a 19. század második felében (1857-1869 között) származott át Hizérről Nemespannra, majd tovább többek között Nyitrára. Rokoni szálaik alapján, feltételezhetően legelőbb egy Nemespannon ma is álló ház került a család birtokába. Később házasság (1874 Kochanovszky) és vásárlás révén megszerezhették a Balogh család kúriáját és birtokait is.
Nemespannhoz főként id. Lakits István tevékenysége köthető, valószínű ő égetett téglát például 1877-ben és később, illetve építtetett családi kriptát a templomhoz 1884-ben. A később Nyitrán élő családtagok is ebbe a kriptába temetkeztek egészen az első bécsi döntésig. Lakits Attila családjához köthető az 1932-es felújításkor készült Szent Alajos vitrázs templomablak.
Érdekességként megemlíthető, hogy a Lakits családhoz is kapcsolódnak Nemespannon előkerült bélyeges téglák. Felirataik: LAKITS IS, illetve LAKITS.Laterarius – Register tehliarskych značiek, ič. 3570-3571. Keltezésük az 1870-1890-es évekre tehető, gyakran pontos évszámmegjelöléssel. A készítésük helye a fellelésük alapján is valószínűsíthetően Nemespann, hiszen a család ekkor már a faluban élt.
A család birtokos volt többek között Hizéren, Kiscétényben, Nyitra vármegye, Nyitrai járás - Kiscétény NemespannonUo. Nemespann és Nyitrán. Nemespannon majorságot tartottak fenn, illetve a templomhoz új családi kriptát építtettek.
Neves családtagok id. Lakits István (1818-1895) ügyvéd, hivatalnok, 1849-ben tapolcsai aladószedőFigyelmező 2/26, 1 (1849. február 20.) ifj. Lakits István (1848-1929) nyitrai takarékpénztári vezérigazgató, orvos Lakits Alajos Attila (1857-1920) nyitra vármegyei árvaszéki ülnökLőrinczy György - Gyürky Gejza: Nyitravármegye önkormányzata és közigazgatása A nyitrai gimnáziumban tanult, majd közigazgatási gyakornok volt a szenici járásban,1884 Magyarország tiszti cím- és névtára 4, 102. később pedig a galgóciban.1886 Magyarország tiszti cím- és névtára 5, 129. 1886-ban Balogh János nyitrai járásbeli szolgabíró helyettesítésére rendelték ki.Budapesti Hírlap 6/273, 10 (1886. október 2.); Pesti Hírlap 8/273, 9 (1886. október 2.) 1887-ben szolgabíróként párbajozott.Pesti Hírlap 9/38, 8 (1887. február 8.) 1888-ban választották szolgabíróvá.Nemzet 7/137, 1 (1888. május 17.) 1891-ben vármegyei árvaszéki ülnök és Nyitrán eljegyezte Babóthy Pál lányát Irmát.Fővárosi Lapok 28/141, 1054 (1891. május 24.) Lakits István (Etienne; 1932) franciaországi emlékíró, mérnök, üzletkötőA párizsi magyar emigránsok emlékezete. házassága révén ide sorolható még Bossányi Kálmán ügyvéd
Jegyzetek
Források Lakits István 2016: A befejezett jelen I. A gyermekkor
Kategória:Magyar történelmi családok Kategória:Nyitra vármegyei nemesi családok Kategória:Kiscétényi családok Kategória:Nemespanni családok