A 2019-es krikett-világbajnokság az egynapos nemzetközi formátumú krikettmérkőzésekből álló világbajnokságok sorában a 12. alkalom volt. 2019 májusa és júliusa között tartották Anglia és Wales 10 városában. A rendezés jogát Anglia már 2006-ban elnyerte. A bajnokságot a Nemzetközi Krikett-tanács szervezte, győztese története során először a házigazda angol válogatott lett.
A résztvevő 10 csapat először egy 45 mérkőzéses csoportkört játszott, ahol mindenki mindenkivel egyszer találkozott, majd a legjobb négy helyezett bejutott az elődöntőbe. Ennek győztesei játszották a döntőt, a vesztesek a harmadik helyért nem küzdöttek meg.
A döntő (a világbajnokságok története során először) holtversennyel végződött Anglia és Új-Zéland között, így szuperjátszma döntött a győztesről. A szuperjátszmában mindkét csapat 15 pontot ütött, ezért a mérkőzés során összességében több határeseményt (4- és 6-pontos ütés) elérő Anglia lett a győztes.
Résztvevő válogatottak 500px|jobbra|bélyegkép| Válogatott Kijutás módja Házigazda Világranglista-helyezés alapján Selejtezőn elért eredménye alapján
Helyszínek VárosBirmingham, AngliaBristol, AngliaCardiff, WalesChester-le-Street, AngliaLeeds, AngliaPályaEdgbastonBristol County GroundSophia GardensRiverside GroundHeadingleyBefogadóképesség 25 000 17 500 15 643 20 000 18 350Mérkőzések 5 (közte egy elődöntő) 3 4 3 4London, AngliaLondon, AngliaManchester, AngliaNottingham, AngliaSouthampton, AngliaTaunton, AngliaLord’sThe OvalOld TraffordTrent BridgeRose BowlCounty Ground 28 000 25 500 26 000 17 500 25 000 12 500 5 (közte a döntő) 5 6 (közte egy elődöntő) 5 5 3 Díjazás A világbajnok 4 millió amerikai dollárt nyert (ez negyedmillióval több, mint 4 évvel ezelőtt), a második helyezett 2 milliót. Az elődöntő két vesztese külön-külön 800 000 dollárban részesült, de aki nem jutott be az elődöntőbe, az is kapott 100 000 dollárt. A csoportkör mind a 45 mérkőzésén a győztes újabb 40 000 dollárt nyert, így a torna összdíjazása pontosan 10 millió dollár.
A csoportkör végeredménye Csapat1. 97101150,8092. 97200140,8683. 96300121,1524. 95301110,1755. 9530111-0,4306. 934028-0,9197. 935017-0,0308. 935017-0,4109. 926015-0,22510.909000-1,322
A mérkőzések Az időpontok mindenhol angliai helyi idő (UTC) szerint vannak megadva. Csoportkör
Egyenes kieséses szakasz Elődöntők
Döntő
Ágrajz
Statisztikák Lejátszott mérkőzések száma: 48
Ütés Adat Eredmény Legtöbb futás egy mérkőzésen David Warner (166) Legtöbb futás összesen Rohit Sarmá (648) Legjobb ütési átlag Sákib al Haszan (86,57) Legtöbb 50-es Sákib al Haszan, Virát Kohlí, Ben Stokes (5) Leggyorsabb 50-es Alex Carey (25 dobásból) Legtöbb 100-as Rohit Sarmá (5) Leggyorsabb 100-as Eoin Morgan (57 dobásból) Legjobb ütési arány Glenn Maxwell (150,00) Legtöbb 4-pontos ütés Rohit Sarmá, Jonny Bairstow (67) Legtöbb 6-pontos ütés Eoin Morgan (22) 6-pontos ütések száma 359 Legmagasabb pontszám egy játékrészben (397/6) Legtöbb futás egy mérkőzésen – (714)
Dobás Adat Eredmény Legtöbb kapu összesen Mitchell Starc (27) Legjobb dobási átlag Angelo Mathews (6,00) Legjobb gazdálkodási arány Angelo Mathews (3,00) Legtöbb szűz játszma Dzsaszprít Bumráh (9) Legtöbb nullás Jofra Archer (372) Összes kapuvesztés 675
Egyéb Adat Eredmény Legnagyobb győzelem futásban (150 futás, Afganisztán ellen) Legnagyobb győzelem kapuban (10 kapu, Srí Lanka ellen)
Jegyzetek
Források
Kategória:Krikett krikett-világbajnokság Kategória:Sportversenyek