Patricio "Pato" O’Ward (Monterrey, 1999. május 6. –) ír származású mexikói autóversenyző. A 2018-as Indy Lights szezon bajnoka, 2019-ben a Red Bull Junior Team tagja volt. 2020-tól a McLaren versenyzője az IndyCar-ban.

Pályafutása right|230px|bélyeg|O’Ward IndyCar debütálásán a Sonoma Raceway-en 2018-ban.

A kezdetek Versenyzői pályafutását 2005-ben kezdte el gokartozással, és ebben a géposztályban 2012-ig versenyzett. 2014-ben a Francia Formula–4-es bajnokságban versenyzett. 2015-ben pedig az amerikai Pro Mazda bajnokságon vett részt a Pelfrey csapattal. 2016-ban ismét a Pelfrey csapatával állt rajthoz a szezonban.

Sportautózás 2017-ben WeatherTech SportsCar bajnokságban volt ott a a Performance Tech Motorsportssal a PC kategóriában. Csapattársaival együtt megnyerte a 2017-es Rolex Daytonai 24 órás versenyt és a Sebringi 12 órás versenyt, így ő lett a legfiatalabb pilóta, aki mindkét futamot 17 éves korában megnyerte. A bajnokság végén is a legjobbnak bizonyult a kategóriában, ráadásul ezen kívül még az Észak-amerikai Endurance kupát (NAEC) is megnyerte.

2022-re a Dragon Speed USA nevezte a Daytonai 24 órásra és a kvalifikáción megszerezte az LMP2-es osztályban a pole-t, az összetettben pedig az ötödiket. Az első órákban több pozíciót is vesztettek különböző büntetések miatt, de egy jó éjszakai etap után visszakapaszkodtak az élmezőnyre. Egyik váltótársa, Colton Herta 3 körrel a leintés előtt megelőzte Louis Delétrazt, így ő, O’Ward, Devlin DeFrancesco és Eric Lux győzelemmel zárták a kategóriát az Oreca 07-est vezetve.

Indy Lights 2018-ban aláírt az Andretti Autosporthoz az Indy Lights bajnokságban, ami az IndyCar betétfutamiként szerepel. A 17 versenyből kilencet nyert és bajnok lett. Később az Év újoncának is megválasztották.

Formula–2 és Super Formula right|230px|bélyegkép|O’Ward Formula–2-es debütálásán a Red Bull Ringen. Mikor csatlakozott a Red Bull-hoz, bejelentették, hogy a 2019-es FIA Formula–2 bajnokság Red Bull Ring-i fordulóján, ő helyettesíti az eltiltott Mahaveer Raghunathant az MP Motorsport színeiben, továbbá a japán Super Formulában is lehetőséget kapott a menesztett Red Bull Junior, Dan Ticktum helyén a Team Mugen istállónál.

IndyCar

Harding Racing (2018) Két héttel a 2018-as Indy Lights bajnoki cím megszerzése után az IndyCar-ban is debütált a szezonzáró Sonoma Racewayen a Harding Racing színeiben, ahol a kilencedik pozícióban ért célba.

Carlin (2019) 2019-re eredetileg teljes évre szerződött a Hardinghoz, azonban a szponzorálási kérdések miatt, 2019. február 11-én végül nem született meg a megállapodás. Ezután korábbi csapata, az Andretti Autosport is megkereste, de március 7-én eredetileg 13 versenyes szerződést kapott a Carlin-tól és őket választotta. Végül 11 versenyen állt rajthoz és ez magában foglalta a 2019-es indianapolisi 500 mérföldest is, amelyre csapattársával, Max Chiltonnal együtt nem tudta magát kvalifikálni és nem vehetett részt a versenyen.

Arrow McLaren SP (2020–) 2020 2019. október 30-án bejelentésre került, hogy 2020-ban visszatér az amerikai sorozatba a McLaren és a Smidt Peterson Motorsport közös csapatába. Csapattársa a 2019-es Indy Ligts bajnok, Oliver Askew lett. Az évad negyedik fordulójában a Road America aszfaltcsíkon megszerezte élete első pole-pozícióját és első dobogóját a futamon, ahol két körrel a vége előtt előzte meg Felix Rosenqvist. Az Iowa Speedway oválján negyediknek intették le. A koronavírus-járvány miatt csak augusztusban megrendezett Indy 500-on 6. lett és ezért kiérdemelte az Indianapolis 500 év újonca díjat. A World Wide Technology Raceway mindkét futamán dobogós pozíciókban zárt. Az összetett ranglista 3. helyén is tartózkodott, de két rossz verseny után visszaesett. Az idényzárón, St. Petrsburg utcáin Josef Newgarden mögött lett ezüstérmes, így 4. lett a végelszámolásban 416 egységgel.

2021 right|230px|bélyegkép|O’Ward 2021-ben. 2020 októberében meghosszabbították kontraktusát. A 2021-es nyitány az alabamai Barber Motorsports Parkban került lebonyolításra, ahol pályafutása második pole-ját ünnepelhette. A Texas Motor Speedwayen szezonbeli első dobogóját érte el, egy nappal később pedig első IndyCar-futamgyőzelmét aratta. Adrian Fernandez és 2004 óta az első mexikói pilóta lett, aki győzött a szériában, valamint az első Chevrolet-motoros, aki 2016 óta nem a Team Penske csapatával diadalmaskodott.

Sikerét követően soha nem esett a bajnoki tabellán harmadiknál lejjebb. A detroiti nagydíj dupla fordulójában az elsőn pole-t, a másodikon pedig győzelmet szerzett, egyben az elsőt utcai pályán. Harmadik legjobb kvalifikációs eredményét könyvelhette el a Big Machine Spiked Coolers Grand Prix-n, ahol 5. lett a versenyen. Egy fordulóval később a Gateway-i ezüstérmével először átvette a vezetést a bajnoki összettben. A Portlandben begyűjtött 12. helye után Álex Palou visszavette tőle a legfelső pozíciót. Az évadzáró Long Beach-i gp-re bajnoki esélyesként érkezett Palou és Newgarden mellett. Az időmérőn 8. helyet érte el, a rajt után nem sokkal Ed Jones forgatta ki és a 18. körben hajtótengely törés miatt ki kellett állnia és elvesztette bajnoki reményeit. A 3. helyen rangsorolták az évben, mellette elhódította az A.J. Foyt-kupát, mint az ovális pályákon legmagasabb pontszámot elért versenyző.

2022 A 2022-es kiírást gyengén kezdte, majd a 4. fordulóban ünnepelhette első futamgyőzelmét, a Barber Motorsports Parkban. 2022. május 27-én bejelentette, hogy hároméves szerződéshosszabbítást írt alá az Arrow McLaren SP-vel. A 106. Indy 500-on 2. lett, az utolsó körökben sokáig csatázva a győztes svéd, Marcus Ericssonnal. Road Americában és Mid Ohióban mindkétszer mechanikai hibák miatt esett ki, utóbbin az első helyről kezdve. A rövid oválon, Iowában megszerezte évadbeli második győzelmét. Az pilóták között a 7. helyen végzett 480 ponttal.

2023 A 2023-as idény első öt versenyén három 2. pozíciót szerzett. A Long Beach-i harmadik fordulóban sok kritika érte, miután több kockázatos előzést kísérelt meg Scott Dixonnal szemben, ami miatt utóbbi kiesett a versenyből. Az ötödik helyen zárt a 2023-as indianapolisi 500-on, ami eddigi legjobb rajtpozíciója volt a viadalon, de kiesett a versenyből, miután Marcus Ericssonnal és Josef Newgardennel ütközött nyolc körrel a vége előtt, a 3. helyről. Végül a 4. helyen rangsorolták bajnokságban, győzelem nélkül, de pályafutása során 2023-ban érte el a legtöbb dobogós helyezést, és amikor az első ötben végzett.

Formula–1 Red Bull 2019 májusában csatlakozott Red Bull Junior Teamhez, amely azt is jelentette, hogy nem támogatják az IndyCar karrierjét, mert nem szeretnének Amerikába terjeszkedni.

2019 novemberében bejelentették, hogy kilép az energiaitalosok programjából. Az ő helyét a Super Formula szezonzárójára ismét egy Red Bull támogatott pilóta, Jüri Vips vette át.

McLaren 2021-ben egyezséget kötött a McLaren vezérigazgatójával, Zak Brownnal, ha legalább egy futamot nyert az IndyCar-ban vezethet egy Formula–1-es autót.

2021. november 14-én, miután megnyerte az XPEL 375-öt, a finn Mika Häkkinen 1998-as világbajnoki sikerét hozó McLaren MP4/13-as kódjelű versenygépét vitte pályára Laguna Secában. December 14-én a Formula–1 világbajnoki szezonzáró utáni újonc programon a Yas Marina Circuit-en tesztelte a McLaren MCL35M-et. 92 kör megtétele után a 4. legjobbat futotta meg. Brown cáfolva a pletykákat bejelentette, hogy O’Ward nem kap teljes ülést az F1-ben, de azt nyilatkozta, hogy a jövőben nyitva hagyja ennek a lehetőségét is.

2022 szeptemberében a wokingi gárda bejelentette tesztprogramjukhoz O’Ward-ot, hogy vezesse a MCL35M kódjelű autót. Elsőként Barcelonában, majd a Red Bull Ringen is pályára vitte a konstrukciót, Álex Palou mellett.

2022. november 18-án első éles hétvégéjén is autóba ült, a szezonzáró abu-dzabi nagydíj első szabadedzésén.

Eredményei Karrier összefoglaló ÉvBajnokság Csapat VersenyGyőzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2013 Pacific Formula F2000 Dave Freitas Racing 5 4 2 5 5 165 5. Latam Fórmula 2000 Paradise Racing 6 0 0 0 0 44 12. Formula Renault 1.6 NEC Provily Racing 6 0 0 0 0 117 7. 2014 Francia Formula–4-es bajnokság Auto Sport Academy 15 1 0 0 2 143 7. 2015 Pro Mazda Championship Team Pelfrey 16 0 0 1 3 250 6. 2015–16 NACAM Formula–4-es bajnokság Martiga EG 12 6 2 5 11 247 3. 2016 Pro Mazda Championship Team Pelfrey 16 7 5 8 9 393 2. Mazda Prototype Lites Performance Tech Motorsports 2 0 0 0 1 32 16. 2017 Indy Lights Team Pelfrey 4 0 0 0 1 58 15. WeatherTech SportsCar Championship - PC Performance Tech Motorsports 8 7 0 8 8 283 1. Észak-amerikai Endurance kupa - PC 4 3 0 4 4 56 1. 2018 Indy Lights Andretti Autosport 17 9 9 4 13 491 1. WeatherTech SportsCar Championship Performance Tech Motorsports 2 0 0 0 0 41 41. IndyCar Harding Racing 1 0 0 0 0 44 31. 2019 IndyCar Carlin 7 0 0 0 0 115 26. Formula–2 MP Motorsport 2 0 0 0 0 0 26. Super Formula Team Mugen 3 0 0 0 0 3 18. 2020 IndyCar Arrow Mclaren SP 14 0 1 1 4 416 4. 2021 IndyCar Arrow Mclaren SP 16 2 3 2 5 487 3. 2022 IndyCar Arrow Mclaren SP 17 2 1 2 4 480 7. 2023 IndyCar Arrow Mclaren 17 0 0 1 7 484 4. 2024 IndyCar Arrow Mclaren 0 0 0 0 0 0 — * A szezon jelenleg is zajlik.

Pro Mazda Championship Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2015Team Pelfrey STP4 STP14 LOU 4 LOU T BAR 5 BAR 7 IMS6 IMS10 IMS5 LOR 7 TOR 2 TOR 3 IOW 3 MOH 7 MOH 6LAG18LAG6 6. 250 2016Team Pelfrey STP1 STP2 BAR 1 BAR 1 IMS1 IMS1 LOR 1 ROA 4 ROA 4 TOR 9 TOR 2 MOH 7 MOH 4 LAG1LAG10LAG6 2. 393

Teljes WeatherTech SportsCar Championship eredménysorozata

Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2017 Performance Tech Motorsports PC Oreca FLM09 LS3 6.2 L V8 DAY1 SEB1 COA1 DET 1 WAT1 MOS 1 ELK 1 PET 3 1. 283 2018 Performance Tech Motorsports POreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 DAY8 SEB13 LBH MDO DET WGL MOS ELKLAG PET 41. 41 2022 DragonSpeed USA LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 DAY SEB LAG MDO WGL ELK PET — — 2024 United Autosports USA LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 DAY SEB WGL MOS ELK IMS PET — — ‡ A pontok csak a Michelin Endurance-kupába számítanak bele, az összesített LMP2-es bajnokságba nem.

Teljes Indy Lights eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2017 Team Pelfrey STP5 STP3 ALA 8 ALA 15 IMS IMS INDY ROA ROA IOW TOR TOR MDO MDO GTW WGL 15. 58 2018 Andretti Autosport STP1 STP7 ALA 1 ALA 1 IMS4 IMS7 INDY 2 ROA 2 ROA 4 IOW 1 TOR 1 TOR 2 MDO 1 MDO 1 GTW 3 POR 1 POR 1 1. 491

Teljes IndyCar eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2018 Harding Racing STP PHX LBH ALA IMS INDY DET DET TXS ROA IOW TOR MDO POC GTW POR SNM 31. 44 2019 Carlin Motorsport STP COA ALA LBH IMS INDY DET DET TXS ROA TOR IOW MDO POC GTW POR LAG 26. 115 2020 Arrow McLaren SP TXS IMS ROA ROA IOW IOW INDY GTW GTW MDO MDO IMS IMS STP 4. 416 2021 Arrow McLaren SP ALA STP TXS TXS IMS INDY DET DET ROA MDO NSH IMS GTW POR LAG LBH 3. 487 2022 Arrow McLaren SP STP TXS LBH ALA IMS INDY DET ROA MDO TOR IOW IOW IMS NSH GTW POR LAG 7. 480 2023 Arrow McLaren STP TXS LBH ALA IMS INDY DET ROA MDO TOR IOW IOW NSH IMS GTW POR LAG 4. 484 2024 Arrow McLaren STP TRM2 LBH ALA IMS INDY DET ROA LAG MDO IOW IOW TOR GTW POR MIL MIL NSH 2.* 40* * A szezon jelenleg is zajlik. 2 A verseny nem számít bele a bajnokságba

Indianapolis 500 Év Kasztni Motor Rajthely Helyezés Csapat2019DallaraChevrolet NK Carlin Motorsport2020DallaraChevrolet 15 6 Arrow McLaren SP2021DallaraChevrolet 12 4 Arrow McLaren SP2022DallaraChevrolet 7 2 Arrow McLaren SP2023DallaraChevrolet 8 24 Arrow McLaren

Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2019 MP Motorsport BHRFEA BHRSPR AZEFEA AZESPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 26. 0