A kolozsvári Szentlélek-ispotály a város egyik intézménye volt, ahol 2–10 szegényt láttak el. Az írott források a 15. századtól a 17. század második feléig említik, régészeti feltárás nem történt.

Elhelyezkedése A Kőmál keleti oldalán, a szőlők alatt, a Szamoshoz közel helyezkedett el. Nevezték Alsóispotálynak is, megkülönböztetve az akkor a domboldalon feljebb található Szent Erzsébet-ispotálytól.

Története Első említése 1430-ból maradt fenn egy V. Márton pápához intézett folyamodványban, amelyben búcsúengedélyt kértek az ispotályban ápolt leprások és szegények javára. A 15. századból több végrendelet is ismert, amelyben az ispotály javára rendelkeztek. A legnagyobb értékű végrendeleti adomány 1559-ből maradt fenn, amikor Nagy Salathiel a Király utcai sütőházát a Szentlélek- és Szent Jób-ispotályokra örökítette. A 16. századtól kezdve a magánadományok mellett az erdélyi fejedelmektől is juttatásokban részesült. A reformációt követően a megszüntetett egyházi intézmények vagyonát a város vette kezelésbe, így kapta meg az ispotály a domonkosrendiek óvárbeli sütőházát.

1668 után a Szentlélek-ispotály feltehetőleg beolvadt a Szent Erzsébet-ispotályba.

Tevékenysége Az ispotály szállást, élelmezést és ruházatot biztosított a rászorultaknak, de ellátott nem bentlakókat is; a támogatásra érdemeseket a városi tanács jelölte ki. A bentlakók között voltak fogyatékosok, de az árva gyermekek egy része is itt talált elhelyezést. A bentlakók nem feltétlenül voltak szegények: volt olyan eset is, hogy vagyonos ember vagyonát az ispotályra hagyva, élete utolsó szakaszát itt töltötte. A bentlakók lehetőségükhöz mérten részt vettek az ispotály körüli munkákban. Ideiglenesen betegeket is elláttak, de nem a gyógyítás, hanem a szociális gondoskodás volt az ispotály fő feladata.

Feladatai ellátására az intézmény többféle jövedelemforrásból gazdálkodott. Saját ingatlanjai (épületek, sütőházak, szántók, szőlők, tó, erdő) működtetése mellett állandó jövedelme származott a sóból, amelyet fejedelmi donáció biztosított számára, emellett részesült a városi (quarta) és egyházi adóból, és számos esetben végrendeleti adományokból.

Ispotálymesterek Az ispotályt az ispotálymester vezette, akit a százférfiak közül választottak. Az ispotálymester önállóan gazdálkodott az intézmény vagyonával; tevékenységét a városi számvevők ellenőrizték. Mesterségét hivatali ideje alatt is folytatta, de adómentességet élvezett, emellett azokra a napokra, amikor a város illetve az ispotály számára dolgozott, napszámot és ételt kapott.

Név Foglalkozás Tisztségviselés ideje Megjegyzés Szabó Márton

1573 első név szerint ismert ispotálymester Temesvári Mihály

1574. február Szurdok Simon

1575 Lakatos János

1576 Temesvári Mihály

1577–1578 Salla Imre

1584–1585 Szabó Lénárt

1585–1586 Szabó György

1586–? Nyírő (Jekel) Dávid

1588–1589 Bácsi Tamás

1591–1593 Nyirelt János / Hannes Nyres

1593–1595 Keöleséry Tamás

1596–1597 Szíjgyártó Bálint

1598–1600. január Domokos Mátyás

1600. január – 1601. február Reisz András

1601. február – 1602 Szikszai János

1602 Shacz János / Hannes Shacz

1603–1605 Fodor Gergely szűcs 1605–1609 Varga (Treppiger) Gáspár

1610–1611 Kőműves Máté

1612. január–1616. január Endres Hermon / Hermann András

1616. január–1619 Lakatos György

1620–1622 Lincz György mészáros 1623 Csiszár István

1624–1627 Mechel Gebaurt / Szíjgyártó Mihály szíjgyártó 1628–1633 Dési Eötvös János ötvös 1634–1636 Stephen Lutsch / Lutsch István

1637–1638, 1639? Lakatos András

1641–1642 Tonnich Rhener

1643 Csanádi Ferenc

1644–1647 Matthes Binder / Kádár Máté kádár 1648–1658 Kapusi András

1658–1659 Welten Schmidt

1659–1660 Tímár Bálint

1660. december – 1661. január Hosz Szőcs Pál

1661. január – 1662. január Prázsmári Márton

1662. január – 1662. december elszámolás nélkül megszökött Barthos András

1662. december – 1665. augusztus Pataki Szabó István

1665. augusztus – 1668

Források

Kategória:Kolozsvár történelme Kategória:Kolozsvár kórházai