Guillermo Mordillo (Buenos Aires, 1932. augusztus 4. – Palma Nova, 2019. június 29.), vagy közismert nevén Mordillo argentin karikaturista és animációkészítő volt, egyike az 1970-es évek legszélesebb körben publikáló karikaturistáinak. Rajzai legismertebb jellemzője a szeretet és szerelem, a sportok (különösen a labdarúgás és a golf) és a hosszú nyakú állatok humoros, színes és gyakran szürreális ábrázolása.
1976 és 1981 között a szlovéniai művész, Miki Muster Mordillo rajzaiból 400 résznyi rövid animációt (300 perc) készített, melyet a Cannes-i fesztivál után 30 országban mutattak be.
Életrajza Szülei spanyolok, gyermekkorát a Buenos Aires-i Villa Pueyrredónban töltötte, ahol már gyermekkorában kiderült a rajzoláshoz való vonzalma. 1948-ban illusztrátori képesítést kapott a School of Journalism-tól. Két évvel ezután – még tanulmányai alatt – a Burone Bruch animációs csapatban gyermektörténetek illusztrációit készítette (Perrault történetei; Schmid történetei, A brémai muzsikusok, Három kismalac), melyet a Codex adott ki. 1952-ben társalapítója volt a Gala Studios-nak mely animációk készítésére szakosodott. Mindeközben tovább gyakorolt mint illusztrátor és helyi újságokban publikált néhány rajzos történetet.
1955. november 7-én Limába költözött ahol a McCann Erickson reklámügynökségnek dolgozott szabadúszó grafikusként. 1958-ban az Æsopus meséi illusztrációját készítette el.
Miután számos illusztrációt készített a Kansas City-beli Hallmark Cards cégnek (ami egyike a legnagyobb képeslapgyártóknak az USA-ban) 1960-ban az Egyesült Államokba költözött. Később a New York-i Paramount Pictures-nél alkalmazták. Részt vett két jelentősebb karakter (Popeye és Little Lulu) megalkotásában és a Trick for tree rövidfilm több karakterét önállóan tervezte.
Három évvel később, augusztus 20-án élete ismét fordulatot vett: Európába utazott, és szeptember 19-én Párizsba érkezett, ahol először a humoros Mic-Max Edition-nél talált munkát. 1966 júliusában a Le Pelerin, röviddel ezután pedig a Paris Match magazinokkal is közös munkákat kezdett. Két éven belül munkáit a világ számos pontján kezdték publikálni, egyik legnagyobb példányszámú ezekből a németországi Stern magazin volt.
Feleségével, Amparo Camarasa-val Párizsban találkozott, ahol 1969-ben házasodtak össze. Két gyermekük van: Sebastian (1970) és Cecile Isabelle (1972).
1980-ban a spanyolországi Mallorca városába költöztek ahol a nemzetközi karikatúra szövetség (International Association of Authors of Comics and Cartoons (CFIA), Genova) elnökének nevezték ki. 18 évnyi spanyolországi élet után 1998-ban tért vissza Franciaországba. A következő évben Zermattban részt vett a Creative Workshop rendezvényén.
2017-ben új technikákkal kezdett kísérletezni: akril, pasztell és kréta. A következő évben az Art Petrusszal (művészeti publikáció) számos nagy felbontású reprodukciót készítettek. Ugyanebben az évben az interneten egyedi sorszámozott és szignált gyűjteményeket árult Mordillo gyűjtemény (Mordillo Collection) címmel.
Díjai 1969 Ezüst Medál az V. Nemzetközi humoros alkotók biennáléján, Tolentinoban 1971 Loisirs Jeunes díj, Párizs 1971 Critici En Herba díj, Bologna, a Kalózhajó című gyermekkönyvért 1972 Ezüst Medál az első International Festival of Humorous Designs-en, Szarajevóban 1973 Phénix de l'Humour, Párizs 1974 Association of Argentine Designers díj 1976 El Gaucho díj, Köln 1976 Nakamori díj, Tokió, az Örült cowboy gyerekkönyvért 1977 Az év legjobb karikaturistája, Salon International de l'Humour in Montréal 1977 Palme d'Or a 31. International Festival of the Humor of Bordighera-n 1983 Palme d'Or a 36. International Festival of the Humor of Bordighera-n 1985 Andersen díj, Sestri Levante 1995 Arany Medál a 18. nemzetközi tolentinoi humorfesztiválon
Jegyzetek
Külső hivatkozások A hivatalos weblap:
Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Buenos Aires-iek Kategória:Argentin grafikusok, képregényrajzolók