Shmuel Wolf (Budapest, Magyarország, 1934. február 12. – Tel-Aviv, 2019. február 23.) magyarországi születésű izraeli színész.

Életútja Shmuel Wolf Budapesten született Wolf Sámuel néven. Anyja korán meghalt és apja újra házasodott. Apját a nyilasok ölték meg 1944-ben. Wolfot mostohaanyjával a budapesti gettóba deportálták, ahol 1945 januárjában a Vörös Hadsereg szabadította fel. 1948-ban a franciaországi Bnei Akiva táborba költözött, majd 1949-ben Izraelbe települt. 1959-ig kibucokban élt, és a Nahal brigád tagja volt.

Színészett Nola Chiltonnál tanult. Számos színház tagja volt pályafutása alatt. Többek között az Ohel Színháznak, a Földalatti Színháznak és a Haifa Színháznak.

Az 1980-as évek elején vette feleségül Miki Marmor színésznőt. Ikerlányai közül Roni Wolf dokumentumfilmet készített 2017-ben Dad's Age címmel. A film Shmuel Wolfról és feleségről szól lányuk szemszögéből: öregségről, szülőségről, szeretetről és művészetről.

Filmjei Mozifilmek Shemona B'Ekevot Ahat (1964) Iris (1968) Mineged (1970) Hetzi Hetzi (1971) Ha-Trempist (1972) Azit Hakalba Hatzanhanit (1972) Sipur Intimi (1981) War and Love (1985) Esther (1986, narrátor) Nikmato Shel Itzik Finkelstein (1993) Smicha Hashmalit Ushma Moshe (1994) Zihron Devarim (1995) Odot Ha-Monitin (2001) Tgoova Meuheret (2004) Kolduskirály (Melech Shel Kabzanim) (2007) Brothers (2008) Landsman (2009) Chatulim Al Sirat Pedalim (2011) Mita Tova (2014)

Tv-filmek Carlos (1971) Der Leuchtturm (1972) A Woman Called Golda (1982) Mishpat Kastner (1994)

Tv-sorozatok Shemesh (2000, egy epizódban) Ha-Chaim Ze Lo Ha-Kol (2004, két epizódban) Foldes (2012, egy epizódban)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Izraeli színészek Kategória:Magyar emigránsok Izraelben Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Tel-aviviak