A Jég veled! (Cool Runnings) egy 1993-as amerikai–kanadai filmvígjáték Jon Turteltaub rendezésében. A film alapja a jamaicai bobcsapat 1988. évi téli olimpiai játékokon való debütálásának igaz története.

Cselekmény Derice Bannock 100 méteres futóként az olimpia kvalifikációs versenyre készül. A versenyen Junior Bevil megbotlik és esés közben magával rántja a két mellette futót: Derice-t és Yul Brennert. Derice – akinek apja is kiváló sprinter volt – jól ismeri az atlétikai szövetség elnökét, akinél reklamálni próbál a verseny újrafutásáért, de sikertelenül. Az irodában viszont lát egy fényképet apjáról és egy amerikai sportolóról, Irv Blitzer bobversenyzőről, aki az 1968-as téli olimpián két aranyérmet nyert, majd az 1972-es versenyről csalás miatt kizárták és ezután visszavonult. Jamaicára költözött, ahol fogadásokból él. Kezdetben az volt a terve, hogy jamaicai atlétákat próbál ki bobversenyzőként. Derice először legjobb barátját, a görkocsibajnok Sanka Coffie-t próbálja rávenni, hogy bobversenyzőként induljanak az olimpián.

Megkeresik Blitzert és kitartó rábeszéléssel ráveszik, hogy az edzőjük legyen. A további két helyre toborzást hirdetnek, amin végül Junior Bevil és Yul Brenner – a két korábban pórul járt futó – lesz a társuk, bár Yul még mindig neheztel Juniorra. Mind a négyen megpróbálnak szponzort, pénzt szerezni a felkészülésre és az olimpiai részvételre, de kudarcot vallanak. Végül Junior apja tudta nélkül eladja a sportkocsiját és a pénzt a csapatnak ajánlja fel.

Eljutnak Calgaryba, ahol Irv egy régi csapattársától egy gyakorló bobot vásárol. A kvalifikációs futamot sikeresen teljesítik, bár a szintidőt szigorították. Ezt követően a szövetség váratlanul kizárja őket, aminek hátterében Irv 16 évvel ezelőtti csalása és diszkvalifikálása áll, mivel akkori edzője a szövetség jelenlegi elnöke. Irv személyesen áll ki a csapatért és kéri a szövetséget, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint ő korábban, mikor megfeledkezett a szabályokról. Végül visszavonják a jamaicaiak kizárását. Az első versenynapon a csapat szokatlanul ideges, és a legrosszabb idővel a 28. helyen végeznek. Derice a svájci csapatot tekinti példaképének és mindenben az ő stílusokhoz próbál hasonlítani, de a többieknek ez nem tetszik. Sanka emlékezteti rá, hogy ők jamaicaiak és mindent így is kell csinálniuk, bobozniuk is „jamaicaiul” kell. A második versenynapon meglepően jó versenyzéssel a nyolcadik helyre jönnek fel. Az utolsó versenynapon remek részidőkkel indulnak, de a gyorsuló bob egy csavarja a kormányrésznél nem bírja a terhelést és felborulnak. Az utolsó métereken a vállukon viszik a célba a bobot, a nézők éljenzése mellett.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hangInternetes Szinkron Adatbázis Derice Bannock Leon Robinson Zalán János Sanka Coffie Doug E. Doug Bor Zoltán Junior Bevil Rawle D. Lewis Fekete Zoltán Yul Brenner Malik Yoba Hankó Attila Irving Blitzer John Candy Barbinek Péter Kurt Hemphill Raymond J. Barry Balázsi Gyula Josef Grull Peter Outerbridge F. Nagy Zoltán Roger Paul Coeur Wohlmuth István Larry Larry Gilman Whitby Bevil, Sr. Charles Hyatt Coolidge Winston Stona Garai Róbert Joy Bannock Bertina Macauley Dudás Eszter Coffie mama Pauline Stone Myrie Némedi Mari Winston Kristoffer Cooper

Filmzene A Sony 1993-ban adta ki CD-n a film dalait. Az album 11 dalt tartalmazott (Columbia Chaos OK 57553). Az Európában kiadott változaton (Columbia 474840 2) 12 dal szerepelt. Bónuszként Lock Stock and Barrel előadásában a Rise Above It című dal hallható.

Jegyzetek

Kategória:1993 filmjei Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Walt Disney Pictures-filmek Kategória:Sportfilmek