A muzsika hangja (eredeti cím: The Sound of Music) amerikai musical, amelynek zenéjét Richard Rodgers szerezte, szövegét Oscar Hammerstein írta. Alapjául Maria von Trapp 1949-ben megjelent, The Story of the Trapp Family Singers című emlékirata szolgált. Cselekménye Ausztriában játszódik az 1938-as Anschluss előestéjén. A musical számos dala, mint például az Edelweiss, My Favorite Things, Climb Ev'ry Mountain, Do-Re-Mi, és a címadó dal, A muzsika hangja örökzöld slágerré váltak.

A musical, melynek bemutatóját 1959-ben tartották a Broadwayen, a fő szerepekben Mary Martinnal és Theodore Bikellel kilenc jelölésből öt Tony-díjat nyert el, köztük a legjobb musical díját. Azóta darab számos előadást ért meg, és filmen is feldolgozták. Az 1965-ben bemutatott azonos című film fő szerepeit Julie Andrews és Christopher Plummer játszotta.

A musicalt Magyarországon először a Fővárosi Operettszínházban mutatták be, 1992. december 11.-én. Az előadást Vámos László rendezte a prózai szöveget Bátki Mihály, a zenei részeket Fábri Péter fordította.

A muzsika hangja Rodgers és Hammerstein utolsó musicalja; Oscar Hammerstein kilenc hónappal a bemutató után elhunyt.

Cselekménye Maria újonc (novicia) a nonnbergi kolostorban. Az apácák elküldik őt az özvegy von Trapp báróhoz pesztonkának, hogy gondoskodjon a hét gyermekéről. A báró katonás fegyelemmel neveli őket, ami Mariának nem tetszik – inkább énekelni tanítja meg őket. Amikor kitör egy nagy vihar, meghódítja a gyermekek és a báró szívét, aki feleségül veszi őt. Ausztria Hitler általi bekebelezéséig a család harmonikus életet él: az ének és a tánc nagyon fontos lesz számukra. A családi kórus fellép Salzburgban egy népzenei versenyen. Von Trapp bárónak be kellene lépnie a német haditengerészethez. Ezt megtagadja és éjjel, ködben elmenekül az egész családjával Svájcba. Onnan kivándorolnak Amerikába. Itt „Trapp Family Singers”-ként koncerteznek.

Magyarországi bemutatók +Budapesti Operettszínház (1992)Budapesti Operettszínház (2001)Pesti Magyar SzínházVárosmajori Szabadtéri (2006)Miskolci Nemzeti Színház (2008)Pannon Várszínház (2008)Soproni Petőfi Színház (2009)Gózon Gyula Kamaraszínház (2011)Gárdonyi Géza Színház (2013)Hevesi Sándor Színház (2013)Maria ReinerMalek Andrea Pápai Erika

Dorogi DóraSiménfalvy Ágota Kékkovács MaraMahó Andrea Geszthy Veronika

Wégner Judit

Jancsó Dóra

Jenes KittiKékkovács Mara Siménfalvy ÁgotaVarga Andrea

Szegő Adrienn

Vermes TímeaStefancsik AnnamáriaVásári MónikaEndrődi ÁgnesKascsák DóraFoki Veronika Kátai KingaTrapp kapitányFarkas BálintSzolnoki Tibor Jantyik CsabaFillár István Csengeri Attila

Pavletits Béla

Harsányi AttilaKaszás AttilaSzatmári GyörgyKoscsisák AndrásLaklóth AladárPresits TamásVókó JánosBot GáborZárdafőnökasszonyTiboldi MáriaZsadon Andrea Tiboldi MáriaSáfár Mónika Hűvösvölgyi Ildikó

Bucsi AnnamáriaGeszthy VeronikaSeres IldikóOravecz EditBencze IlonaKarsai KláraSaárossy KingaDebrei ZsuzsannaElsaKovács ZsuzsaVásári Mónika Siménfalvy ÁgotaFonyó Barbara Endrődi Ágnes

Csarnóy Zsuzsanna

Kisfaludy Zsófia

Varga Fekete KingaUdvarias AnnaSzirbik Bernadett Jancsó DóraKovács Ágnes MagdolnaSajgál ErikaTövispataki BeátaDimanopulu AfroditéKovács OlgaFrau/házvezetőnőMednyánszky ÁgiMednyánszky ÁgiTóth Éva Juhász Róza

Nagy Petra

Varga SzilviaUdvarias KatalinPéva IbolyaEgyed BrigittaCsonka Hajnalka

Tébi MártaErdélyi MáriaCzegő TerézFranz/inasSipeki TiborBalogh Bodor AttilaPavletits Béla Kisari Zalán

Keresztény Tamás

Kosznovszky MártonBalogh Bodor AttilaSomló IstvánMolnár ErvinNagy GáborBalogh Bodor AttilaTóth LeventeBálint PéterMaxSzolnoki TiborBardóczy AttilaTóth Sándor Rancsó DezsőBardóczy AttilaKincses Károly

Molnár ErikZayzon CsabaKiss ZoltánHarcsik RóbertRácz JánosKiss ErnőRolfBozsó JózsefOláh Tibor Peller KárolyIllés Dániel Vecsei László

Ágoston Péter

Szurcsík Ádám

Murvai MártonStukovszky Tamás Kalmár GergőKeresztesi LászlóSzelle Dávid Habóczky MátéSövegjártó ÁronKovács RóbertOzsgyáni MihályMihály Péter

Megfilmesítések 1965: A muzsika hangja

Jegyzetek

További információk The Sound of Music

Kategória:Musicalek