Bešinci falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Pozsegaszentpéterhez tartozik.

Fekvése Pozsegától légvonalban 14, közúton 21 km-re északra, községközpontjától 4 km-re északkeletre, Papuk-hegység déli lejtőin fekszik.

Története A középkorban a Poszada nevű település volt a helyén, melyet 1250-ben „Pazada” alakban említenek először. 1413 és 1416 között „Passzada” néven említik a korabeli források. A Partasovczi, majd a Garai család birtoka volt.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. A vidék többi településével együtt 1537 januárjában foglalta el a török. A török uralom idején a településnek katolikus horvát lakossága volt.Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. 1698-ban Besinczi” néven 6 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában. 1730-ban 12 ház állt a településen. A 18. században Bešinci mellett egy Đurak, vagy Đurakovac nevű falu is állt itt, mely később összeolvadt Bešincivel.

Az első katonai felmérés térképén „Dorf Besinczi”néven látható. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Besinczi” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 55. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Beshinczi” néven 22 házzal, 151 katolikus vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 24. o. Buda, 1829.

1857-ben 110, 1910-ben 168 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 99%-a horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 99%-a horvát nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 88 lakosa volt.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 110 127 117 124 136 168 165 182 167 188 185 136 115 89 111 88

Nevezetességei A falu közepén álló római katolikus kápolnája a 18. században épült.

Jegyzetek

Források A község hivatalos honlapja Pozsega turisztikai irodájának oldala Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye.

További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Konzervatorska podloga Park prirode Papuk

Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései