Juhász Aladár, teljes nevén Juhász Aladár Szilveszter Menyhért (Buda, 1855. december 31. – Budapest, 1922. június 12.) magyar zongoraművész és zeneszerző, Juhász Ödön jogügyi tisztviselő, író bátyja.
Életpályája Szülei dr. Juhász Endre ügyvéd és Gluzéky Krisztina voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 363/1922. folyószám alatt.
Csodagyerekként kezdte pályáját, már 12 éves korában hangversenyezett. 13 éves korától Liszt Ferenc a legkedvesebb tanítványának tartotta, s 1875-től a Zeneakadémiai oktatás keretében gyakran játszott vele négykezest, 1876–1880 között ösztöndíjjal is támogatta. Nyilvános koncerteken is fellépett vele, így 1881-ben a pozsonyi Hummel-hangversenyen Liszt és Juhász együtt játszották Hummel egyik négy kézre írt kompozícióját.Bálint Aladár: Juhász Aladár, Nyugat, 1912. 1. szám, 110. o. Ábrányi Kornél, Volkmann Róbert is tanára volt, akiktől zeneszerzéstani képzést nyert.
Tanulmányai befejezése után 1882–1884-ben a Budapesti Nemzeti Zenedében, 1884-től a Budai Zeneakadémiai zeneiskolájában oktatott. A Zeneakadémia tanárává – Liszt Ferenc javaslata ellenére – nem nevezték ki. 1909-től egyre elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt ritkán koncertezett. Utolsó nagy szereplése az 1911. évi centenáris Liszt-ünnepség volt, majd 1912-től csak ritkán szerepelt kisebb közönség előtt, de mindig kiemelkedő sikerrel. Mint zeneszerző és filozófus is tevékenykedett. 1899-ben kidolgozta a „phisiologicon” találmányát, mely lehetővé tette az álló helyzetben való zongorázást.
Idős korában súlyos anyagi gondok között élt, 1921-ben a budai irgalmasok Zsigmond-utcai kórházában kapott ellátást.A budai irgalmasok Zsigmond-utcai kórházában a legszegényebb betegek közt fekszik hónapok óta az öreg Juhász Aladár, a budai Zeneakadémia tanára, Liszt Ferenc egyik legkitűnőbb magyar tanítványa. … A hatvan éven felüli öreg ur egész zenei nemzedéket nevelt Magyarországnak, alapvető tudományos munkát irt a zongorajáték fiziológiájáról s mindig az eszmék világában élt. Most pedig anyagi javak hiján maradt s öreg korára sanyarú napokat lát. Se fizetése többé nincs, se nyugdija. Az az ernyedetlen munka, amelyet Juhász teljes életében végzett, megérdemelné, hogy a magyar társadalom megmozduljon és valami uton-módon megkönnyítse az élettel való nehéz küzdelmét s legalább azt tegye lehetővé, hogy valami szanatóriumba való elhelyezését biztosítsa. Nemzeti Ujság, 1921. december 10. 277. szám, 7.o.
Sírja a Farkasréti temetőben található (46/7-1-19).Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4) 230px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (46/7-1-19) Művei Méla hangok, 1872 Album lapok, 1873 Zenekari művek, zongoraművek (Magyar ábránd, Zeneköltemény magyar irályban stb.), 1885 Magyar ábránd, 1898 Királyhymnus (vegyeskarra és zongorára. Jókai Mór szövegére), 1892 Magyar dal (énekhangra és zongorára, Arany János versére), 1880
Zeneelméleti írásokat is publikált: Liszt Ferenc és a modern zongoratechnikai probléma. A Budai Zeneakadémia Zeneiskolájának tudósítványa az 1912–1913. tanévről. 35. évfolyam. Szerkesztő: Clauser Mihály zeneigazgató. Budapest, 1913. 5–16. o. Módszeres adalék a tört hármashangzat technikájának magasabb és gyorsabb kiképzéséhez, Budapest, év.n. Előkészítési gyakorlatok a zongorajáték technikájának egy ujjrakozati rendszeréhez. Lipcse, év. n.
Jegyzetek
Források
Nemzeti Örökség Intézete
További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerkesztette: Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985 Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerkesztő: dr. Bartha Dénes, szerkesztő: Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965
Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1922-ben elhunyt személyek Kategória:Liszt Ferenc tanítványai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek