Gömbös Ferenc (Devecser, 1944. május 10. – Sárvár, 2003. július 17.) fogorvos, politikus, Jánosháza polgármestere (1998–2003).

Élete Gömbös a Budapesti Orvostudományi Egyetemen fogorvosként végzett (ma: Semmelweis Egyetem). 1967 óta lakik Jánosházán. 1990-ben az első demokratikus parlamenti választás során a vas megyei negyedik választókerület (Sárvár) parlamenti képviselőjévé választották. 1993. június 15-én tagja lett az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallási Ügyek Bizottságának. 1994 és 1998 között a Vas megyei közgyűlésben is dolgozott, ahol az Egészségügyi Bizottságban tevékenykedett. 1992 és 1997 között az MDF Vas Megyei Igazgatóságának elnöke volt. 1997-ben kilépett az MDF-ből és belépett a Magyar Demokratikus Néppártba (MDNP). 2002-ig a párt elnöke volt. Gömböst 1998-ban Jánosháza polgármesterének választották. Irányítása alatt valósult meg szennyvízcsatornák építése, az utak felújítása és a közvilágítás korszerűsítése is. 2003. július 17-én autóbalesetben halt meg.

Fordítás

Források parlament.hu

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:Magyarországi polgármesterek Kategória:Magyar fogorvosok Kategória:MDNP-tagok Kategória:Az MDF korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (MDF) Kategória:Országgyűlési képviselők (1990–1994) Kategória:Devecseriek Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek