Edelényi Gábor (Budapest, 1941. június 26. – 2019. május 28. vagy előtte) magyar operatőr, szerkesztő-riporter.

Életpályája 1960 és 1964 között a Csepel Vas- és Fémművek, 1964 és 1971 között a Konzervipari Tröszt- és Kutató Intézet dolgozója volt. 1971 és 1997 között a Magyar Televízió, 1997 és 2006 között a Duna Televízió operatőre, szerkesztő-riportere volt. Operatőri diplomát 1979-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett.

Az 1960-as években a külsős tudósítója lett az akkor szerveződő tv-híradónak. 1964-től készített számtalan riportot. Egyidejűleg szintén külsősként sok tévéjáték, helyszíni közvetítés résztvevője volt. 1971-től a tv-híradó állandó munkatársa lett. Repülős kapcsolatai révén az 1980-as évektől kezdve egyre többször szerzett lehetőséget levegőből történő fényképezésre vagy légiközlekedésre riportkészítéshez. 1986-ban Az ég katonái című dokumentumfilm készítése során az akkori Honvédelmi Minisztériumtól egy helikoptert szerzett a híradó számára, állandó használatra. 1986 és 1991 között számos emlékezetes tudósítást készített, többek között az 1987-es januári havazásról és a taxisblokádról. 1997-től a Duna Televíziónak dolgozott, elsősorban a híradónak készített tudósításokat.

Filmjei Légi irányítók (1976, diploma film) Spanyolország más (1974, szerkesztő: Regős Sándor) Kós Károly portré (1973, szerkesztő: Pálfy G. István) Portugál forradalom riportsorozat (1974, szerkesztő: Regős Sándor) Magyar Hetek Milánóban (1976, szerkesztő: Behyna Károly) Szibéria: BAM vasút (1976, szerkesztő: Elek János) Közel-keleti riportsorozat (1979, szerkesztő: Behyna Károly) Munkanélküliség Angliában (1984, szerkesztő: Sugár András) Palesztin parlament Tunéziában (1985, szerkesztő: Chrudinák Alajos) A kötelék (1983) A szárnyak nehezen pihennek (1985) Az ég katonái (1986) Műrepülő Világbajnokság Békéscsaba riportsorozat (1984) Évmilliók emlékei (1986) Zinnowatz egy napja (1988, szerkesztő: Sugár András) TV-t minden iskolának (1970, szerkesztő: Borus Rózsa, rendező: Orbók Endre) Chile ma (1990, szerkesztő: Róbert László, gyártásvezető: Darida Károly)

Díjai Sajtópáholy-díj – az év operatőre (1995) Bibó István-díj

Jegyzetek

Források Edelényi Gábor A csoda a kamerán keresztül: Edelényi Gábor légihagyománya

Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Magyar riporterek