Abdou Diallo (Tours, 1996. május 4. –) szenegáli válogatott labdarúgó, a szaúdi Abhá játékosa.
Magánélete Öccse, Ibrahima Diallo szintén profi labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatokban Diallo 15 éves korában csatlakozott az AS Monaco ifjúsági akadémiájához. 2014. március 28-án írta alá az első profi szerződését a klubbal. December 14-én debütált az első csapatban, Bernardo Silva helyett lépett pályára az Olympique Marseille ellen 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.
2015 júniusában a belga Zulte-Waregemhez került kölcsönbe a 2015–16-as szezonra. 33 bajnoki mérkőzésen háromszor talált az ellenfelek hálójába a belga élvonalban. 2016 decemberében a spanyol Real Betis szerződtette volna. A következő, 2016–17-es idényt a Monacónál töltötte, és öt alkalommal kapott lehetőséget a bajnoki címet nyerő együttesben a szezon során.
2017. július 14-én a német első osztályú Mainz 05 csapata igazolta le, Diallo ötéves szerződést írt alá. Szeptember 9-én, a Bayer Leverkusen ellen szerezte első gólját a Bundesligában. Decemberben a Mirror.co.uk arról számolt be, hogy az Arsenal vele szeretné pótolni a visszavonuló Per Mertesackert. A szezonban 27 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.
2018. június 26-án a Borussia Dortmund játékosa lett. ötéves szerződést írt alá új klubjánál, akik 28 millió eurót fizettek érte a Mainznak. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy honfitársa, Ousmane Dembélé tanácsolta neki, hogy csatlakozzon a klubhoz. Szeptember 15-én az Eintracht Frankfurt ellen 3–1-re megnyert bajnokin szerezte meg első gólját a végül ezüstérmet szerző sárga-fekete csapatban, amelyben 28 bajnokin kapott lehetőséget a szezon során.
2019. július 16-án a Paris Saint-Germain igazolta le 32 millió euróért.
2022. szeptember 1-jén kölcsönbe került a német RB Leipzig csapatához, vásárlási opcióval, amely 20 millió euró.DIALLO CONFIRMS LEIPZIG MOVE FROM PSG Szeptember 6-án debütált a Sahtar Doneck elleni 4–1-re elvesztett Bl-mérkőzésen, négy nappal később a bajnokságban is pályára lépett, a Borussia Dortmund elleni 3–0-s győzelem során. Október 15-én szerezte egyetlen gólját a Hertha BSC elleni 3–2-re végződő bajnoki 30. percében, Szoboszlai Dominik szögletét követően fejjel volt eredményes.
2023. augusztus 15-én négyéves szerződést írt alá a katari el-Arabi csapatával. 2025. szeptember 8-án aláírt egy szezonra szóló kölcsönszerződést az ed-Duhaíl csapatával. 2026. január 16-án kölcsönben csatlakozott az Umm Szalál csapatához.. 2026 augusztusában a szaúdi Abhá szerződtette.Fekir, Batshuayi, Abdou Diallo headline Abha’s cut-price Saudi rebuild
A válogatottban Franciaországban született, Tours városában, de szülei révén szenegáli származású. Többszörös utánpótlás válogatott.
Statisztika Klubokban 2023. június 8-i állapot szerint KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenLigaGólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokAS Monaco 2014–15Ligue 150102000—802016–1750401010—110Összesen100503010—190Zulte-Waregem 2015–16Jupiler League33320———353Összesen33320———353 Mainz 052017–18Bundesliga27231———303Összesen27231———303 Borussia Dortmund2018–19Bundesliga28130—70—381Összesen28130—70—381Paris Saint-Germain2019–20Ligue 1160102030102302020–2122050—80103602021–2212010—2010160Összesen500702013030750RB Leipzig 2022–23Bundesliga8120—50—151Összesen8120—50—151Karrier összesen156722150260302128 Jegyzetek
Sikerei, díjai Klubokban AS Monaco Francia bajnok: 2016–17
Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2019–20, 2021–22 Francia kupa: 2019–20, 2020–21 Francia ligakupa: 2019–20 Francia szuperkupa: 2019, 2020, 2022
RB Leipzig DFB-Pokal: 2022/23
A válogatottban Szenegál Afrikai nemzetek kupája: 2021
További információk
Jegyzetek
Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1996-ban született személyek Kategória:A Zulte-Waregem labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:Az Al-Duahil labdarúgói Kategória:Az Abhá labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Afrikai Nemzetek Kupája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek