Eugene Sänger (Preßnitz, 1905. szeptember 22. – Berlin, 1964. február 10.) osztrák űrrepülőgép-tervező mérnök, űrkutató tudós.

Életút Alsófokú tanulmányait szülőhelyén, Preßnitz (ma már víztározó mélyén lévő)"...a ma már víztározó mélyén fekvő Preßnitz (Přísečnice) városkában, a mai cseh-német határ közelében született a híres kutató." 33/80 oldal városában végezte. Középfokú tanulmányainak befejezése után a grazi és bécsi technikai tudományokkal foglalkozó egyetemeken tanult. Ekkor ismerkedett meg a folyékony hajtóanyagú reaktív hajtóművekkel.

1928-42 között az űrutazással kapcsolatos saját elgondolásait eredménnyel valósította meg. Például 1931-től kísérleti módszerekkel elkezdi a reaktív hajtás virtuális vizsgálatát. Öt év statikai kísérletek adatait matematikai módszerekkel feldolgozza, és számításaival bizonyítja, hogy lehetséges az nagy hatótávolságú, másként orbitális repülés.A Silbervogel indításának látványrajza33/80 oldal

1935-től későbbi feleségével, Irene Brendt matematikussal több konferencián és publikációban ismerteti a földi atmoszféra legmagasabban lévő rétegeinek repülőgéppel történő meghódításának lehetséges módját. Legnagyobb érdeme, hogy tulajdonképpen az űrrepülés elméleti előkészítését alapozta meg munkássága során.

Az 1933-36 közötti években számos nemzetközi publikációjával felhívta magára a Luftwaffe figyelmét, és megbízást kapott egy orbitális bombázórepülőgép megtervezésére. A szigorúan titkos kísérleti központ Trauen["In 1936 he became head of the Institute of Rocket Flight Technology in Trauen."https://encyclopedia2.thefreedictionary.com/Eugene+Sanger] mellett volt.Rieder, Kurt. A Luftwaffe szupertitkos fejlesztései Szigorúan titkos birodalmi ügy: Az Amerika-projekt gépei fejezet, 195. oldal alsó negyed Trauen említése ford. Géczi Zoltán, Vagabund (2007). 1942-ben a háború eszkalációs nehézségei miatt a kivitelezés elmaradt. A háború után francia területen lévő űrkutatóbázison dolgozott. 1953-ban a fotonhajtómű elgondolását fel tudta vázolni. 1957-től Stuttgartban dolgozott, majd a berlini Műszaki Egyetemen létrehozta az űrkutatási tanszéket."1964-ben itt érte a halál."34/80 oldal

Emlékezetét a Münster (Észak-Rajna-Vesztfália) vonzáskörzetéhez tartozó TrauenEugen-Sänger-Straße őrzi Eugen-Sänger-Straße sétány néven, valamint Trauen honlapja."Bereits 1936 wurden von dem bekannten Raketenforscher Prof. Dr. Eugen Sänger auf dem Versuchsgelände Trauen Staustrahltriebwerke erprobt. Noch heute wird hier für die Luft- und Raumfahrtindustrie geforscht."

Ezüstmadár

Az "Ezüstmadár" fantázianevű repülőgép képességei szerint óriás bombaterhével elérte volna más földrészek (kimondottan Amerika, New York és Washington városait) nagy városait. Alkalmas lett volna nagyvárosok elpusztítására, a hátország morális zaklatására. Célkitűzés szerint a hajtómű 8 perces maximális üzemideje alatt a szerkezet eléri a 22 000 km/h sebességet és az "Ezüstmadár" 145 km-re emelkedik ez idő alatt. Matematikai modellek segítségével a repülőeszköz csúcsmagassága 280 km volt.

Felépítése és indítása

A repülőeszköz alapvető méretei a következők voltak: bélyegkép|260px|Modell des Sänger Raumtransporters - Sänger űrszállítója modellje (a hordozórakéták nélkül)

hossza 28 méter

nyilazott szárnyak fesztávolsága 15 méter (ez hatalmasnak számított a szokásos bombázókhoz képest)

össztömege: 100 tonna

teherbírás: 10 tonna tömegű bomba

alapanyag: fém és különleges fém, panoráma üvegfelület a pilótafülkén

pilótafülke: kettős személyzet, valamint vészhelyzet esetére katapultálási lehetőség

15 részelemből épült fel a szerkezet

az aerodinamikai orr-rész három részből állt

a pilótafülke után a sárkánytest elemeinek kettős hengerből kialakított részei következtek

a repülésvezérlés a felső részben volt

a pilóták mögött helyezték el az oxidálóanyag-tartályt

ezek mögött voltak a tüzelőanyag tartályok

az előbbi tartályok közötti alsó térben alakították ki a bombateret

ehhez kapcsolódott az ék alakú, hátrafelé nyilazott szárny (felhajtóerő növelése volt a cél)

a szárnyak és a tartályok között mindkét oldalon a behúzható futómű volt

főhajtómű tolóereje: 100 tonna volt.

Az indítási folyamat bonyolult felépítésű szerkezettel történt. A ma megszokott szinte függőleges indítás helyett egy fokozatosan emelkedő pálya biztosította a célmagasság elérését. Az indítás speciális egysínes szerkezettel valósulhatott meg. A szerkezet részét képezte egy hatalmas gyorsító hajtóművel felszerelt szán. A szán 10 másodperc alatt 500 méter/secundum sebességre gyorsította fel a bombázót. A szán gyorsítójának kiégése után a további gyorsítást a főhajtómű végezte, fokozatosan emelve az Ezüstmadarat az űrbe. Az indítóállomás három kilométeres enyhén emelkedő egysínes pályáját előre betájolták a főcélpont irányába (ezt ma már kezdetlegesnek tekintjük).Az Ezüstmadár felépítése és indítása35/80 oldal

Alkalmazása és esélyei

Az Ezüstmadár elsősorban katonai célokat, nagyvárosok elpusztítását szolgált. A bevetésnek három módszerét alakították ki:

egyenes rárepülés (kamikáze módban a pilóták katapultáltak volna a célpont bombázása után - garantált a pilóták elvesztése), csapásmérés utáni visszatérő (bombázás után 180°-os, 500 kilométeres sugarú fordulattal, fokozatos sebesség- és magasság-csökkentéssel tér vissza a bázisra) és

orbitális csapásmérés (hullámmozgással történő célpont elérés és a Földet megkerülő visszatérés). Kockázatot jelentett volna, azaz rontotta volna a hatékony bevetés esélyét többek között az a tény, hogy a hőelnyelés problémáját a tervek részletesen nem taglalták. A hazatérést szinte lehetetlenné tette volna az üvegfelületeken történő tiszta kilátás hiánya (üvegfelületek folyamatos tisztításának hiánya).

Összefoglalva: Sänger ötlete az 1970-es években eljutott a megvalósításig, munkája megalapozta az űrutazás megvalósítását.Az Ezüstmadár alkalmazása és esélyei 36/80 oldalA hajtóművel kapcsolatos ötletet a mai napig is használják.

Jegyzetek

Források

Szabó Miklós: A Silbervogel - az űrkutatás alig ismert titka

További információk

http://johnstoysoldiers.blogspot.com/2010/04/sanger-bredt-sub-orbital-amerika-bomber.html Látványos képek Sanger repülőgépéről Trauen Münster (Észak-Rajna-Vesztfália) közelében Irene Bredt Trauen-honlap

Kategória:1905-ben született személyek Kategória:Osztrák tudósok Kategória:NSDAP-tagok Kategória:1964-ben elhunyt személyek