A Máltai Lovagrend történelmi, 900 éves katolikus szervezet. Teljes neve: Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályosi Rend. Mottója: Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum (A hit védelme és a rászorulók szolgálata).

Magyarországon a rend a tizenharmadik század óta jelen van. A középkorban jelentős szerepe volt az ország és a kereszténység védelmében – Szent János Rend, Ispotályos Rend vagy "jánoslovagok" néven. A török időkben magyarországi működése teljesen lehanyatlott. Mindig voltak ugyan magyar lovagok, de a 16. és 19. század közt ezek a lovagrend német, illetve osztrák tartományához tartoztak. Trianon után átcsoportosultak az újonnan megalakult Magyar Máltai Lovagok Szövetségébe. 1945-ben a Szövetséget Magyarországon beszüntették, így a – nagy számban Nyugatra menekült – lovagok 1953-ban újraszervezték római székhellyel. Az 1980-as évek második felétől kezdve már nyílt, jelentős együttműködés volt a magyar egyházzal, 1989-ben megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 1990 óta a rend nagyköveti szinten tart fenn diplomáciai kapcsolatot a magyar állammal. A Szövetség 1996-ban tette vissza hivatalosan székhelyét Budapestre.

A katolikus egyház közép-konzervatív irányzatával azonosul, a mindenkori pápa felé feltétlen hűséggel.

A rend történelme Magyarországon

A kezdetektől Mohácsig

alt=|bélyegkép|320x320px|II. Andrást fölveszik az ispotályos rendbe 1218-ban – falfestmény a nagymesteri palotában, Valletta, Málta A rend magyarországi történetét abban a vonatkozásban kell megérteni, hogy egyrészt határterülete volt a kereszténységnek, másrészt a Szentföldi szárazföldi útvonalon volt. Így viszonylag sokkal kevesebb lovagot küldött a Szentföldre, mint más európai területek, hanem itthon tartotta ereje nagy hányadát, hogy az átutazók gondját viselje, azokat védje, és a helyi pogány veszélyek ellen hadakozzon. Ugyanakkor birtokai jövedelméből rendszeresen hozzájárult a szentföldi hadviseléshez, és elöljárói részt vettek a Szentföldön, később Rodoszon tartott nagy rendi megbeszélésekben.

Magyarország a 12. század elején kapcsolódott a Szent János Ispotályos Lovagrend történelmébe, néhány évtizeddel a Rend alapítása után, követve a középkori Magyar Királyság elkötelezettségét. Egy Petronilla nevű nemes hölgy 1135-ben Jeruzsálemben magyar ispotályt rendezett be, amelynek adásvételi szerződést a magyarokon kívül Raymond de Puy, a johannita rend nagymestere is aláírta II. András király részt vett a szentföldi zarándoklatban és keresztes hadjáratokban, és a Rend tagja volt, donátusi rangban. alt=|bélyegkép|320x320px|Muhi csatában elesett jánoslovagok emlékérme, 1991 bélyegkép|Szent János lovagrend pecsétje, árpádkori Magyarország|alt=|256x256px A magyar zarándokok szentföldi megjelenésével csaknem egyidőben létesültek hazánkban jánosrendi ispotályok, rendházak és templomok. A johanniták 1138-ban Székesfehérvárott telepedtek le, ahol Martyrius esztergomi érsek 1156-ban rendházat építtetett számukra.11 II. Géza özvegye, Eufrozina pedig több mint ötven birtokot adományozott nekik. A „Jánoslovagok” fontos szerepeket töltöttek be főleg az ország nyugati felén, többek közt rendészeti és közjegyzői feladatokat. A jánoslovagok egyik magyarországi érdekessége, hogy hiteles helyként (királyi közjegyzőként) működtek: például az Aranybulla hét példánya közül egyet ők őriztek.

Helyt álltak az ország védelmében, például a tatárjárás idején, amikor a muhi csatában erősen részt vettek, és a menekülő királyt ők kísérték Dalmáciába. Egy kivétellel: 1247-ben IV. Bélától hűbérbe kapták meg a szörényi bánságot, az Oltig terjedő területeket és Kunország egy részét. A király azt várta, hogy kiváló tapasztalataikat hasznosítva vesznek részt a védelmi rendszer kiépítésében, de ők ezt nem teljesítették, és a területről rövid idő után kivonultak – nem tudni, hogy miért.Dr. Török József szerint a lovagrend hamarosan rájött, hogy erőforrási nem voltak elegendők ahhoz, hogy szakszerűen elvégezze a terület megerősítését. A 14. század elején Magyarországon már több, mint 30 rendházuk állt; ezek többsége a Dunántúlon és a Drávától délre. vezető rendházaik az esztergomi, a székesfehérvári és a budafelhévízi voltak.Kristó Gyula, 1978: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest p. 78.

Az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályban a rend a pápa instrukcióinak dacára sokáig tartózkodtak az Anjou-ház trónkövetelő igényének elismerésétől (valószínűsíthetően azért, mert rendházaik többsége a más trónkövetelők, illetve a Károly Róberttel nem barátságos kiskirályok (Csák Máté és a Kőszegiek) területein állt. A döntő fordulatot az 1306-os év hozta el, amikor Károly ostrommal visszavette Esztergom várát a Kőszegiektől; ekkor egyértelműen mellé állt az esztergomi rendház, majd példáját követve a többiek is. Károly 1312-es hadjáratán már a „johannitáknak” nevezett lovagok alkották Károly (nem túl nagy) nehézlovasságának gerincét, és bátor helytállásukkal jelentős szerepet játszottak a rozgonyi győzelemben.Kristó Gyula, 1978: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest p. 78–79. Luxemburgi Zsigmonddal már kevésbé volt jó a viszonyuk.

Több tucat rendházuk és erődítményük volt, így a cziráki kastély és a Somogy vármegyei Csurgó. A 13. század végén 30 helyen volt rendházuk (lásd külön listát a jegyzetek végén). Székesfehérvár után a feloszlatott templomosoktól átvett Vrána vára lett a a központjuk, és a "vránai perjel" cím megmaradt a 19 századig, bár lényegében csak címzetesen, mint a magyar-szlavóniai lovagok elöljárója.

A 14-ik században a templomosok beolvasztásával a rend igen megerősödött. Magyarországon nem üldözték a templomosokat, hanem a rend feloszlatása után a birtokaik és lovagjaik beolvadtak a jánoslovagok közé.

Az 1400-as években a magyar johannita lovagok kapcsolata a rodoszi központtal legyengült, hozzájárulásaikat se fizették be többé, bár 1364 és 1370 közt egy hadtestük részt vett a rend Rodosz, Ciprus és Alexandria körüli hadjáratában. Anyagi körülményeik egyre gyengültek. Vrána várát eladták Velencének, bár a "Vránai perjel" cím megmaradt. A vránai perjelt gyakorlatilag a magyar király nevezte ki, bár általában a rend jóváhagyta. A rendtagok részt vettek az egyre növekvő oszmán veszély elleni küzdelemben. alt=|bélyegkép|280x280px|A soproni Szent János-templom az egyetlen jánosrendi épület, ami megmaradt a középkorból.

Mohácstól Trianonig Mohács után egymás után elvesztek a dunántúli nagy konventek: Esztergom, Székesfehérvár, a magyarföldi ispotályok. Egy időre a rend magyarországi vezetősége Sopronban talált otthonra, de ez az utolsó johannita rendház is hamar más kézre került. Ezzel a rend magyarországi jelenléte gyakorlatilag megszűnt.

A 17-ik század elején a rend német "langue"-ja magához csatoltatta az addig olasz nyelv alá tartozó magyar nagyperjelséget, amelynek főnöke a császár által kinevezett címzetes vránai perjel volt, kevés kötődéssel a rendhez. A század közepétől a rend tevékenysége Magyarországon megszűnt. A magyar nemzetiségű máltai lovagok az osztrák nagyperjelségbe tartoztak. A 18-ik században voltak ugyan kísérletek a magyar nagyperjelség visszaállítására, de siker nélkül.Ezeket a kísérleteket, és kudarcuk okait, Vajay Szabolcs (2002) összefoglalja a bevezető fejezetben. A 19-ik század közepén a magyar nyelvű rendtagok, akiknek zöme az osztrák nagyperjelséghez tartoztak, érdeklődéssel nézték az Itáliából érkező híreket a rend megújulásáról és a nemzeti szövetségek létesítéséről, de a bécsi udvarral szemben tehetetlenek voltak. Ferenc József császár még 1895-ben kinevezett egy új címzetes vránai perjelt, a zágrábi nagyprépost személyében.

A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége

Kezdettől 1945-ig 1925-ban diplomáciai kapcsolat létesült a trianoni Magyarország és a rend közt. Gróf Karátsonyi Jenő lett a rend első nagykövete. 1927-ben közel három évszázadnyi szünet után, a rend először ünnepelte hivatalosan a Szent János-napot Magyarországon, a budavári Koronázó Főtemplom újonnan alapított máltai kápolnájában. alt=|bélyegkép|340x340px|A MMLSZ alapító tagjainak pajzsai a lovagok kápolnája előterében, a budavári Mátyás templomban 1928-ban megalakult a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSZ), az osztrák nagyperjelségből (és máshonnan is) átminősített negyven taggal.Vajay (2002), 84. o. Első elnöke Habsburg József királyi herceg volt. 1932-ben a rend nagymestere először tett hivatalos látogatást magyar földre. 1933-ban a rend megvásárolta a Fortuna utcai székházát Buda várában. 1937-ben a tagok száma már meghaladta a százat. 1938-ban a máltai rend a budavári palotában tartotta a világkongresszusát, a nagymester és több, mint 300 rendtag jelenlétével.Máltaiak, 42. o. Ezzel az alkalommal a Mátyás templom karzati oratóriumában 1927-ben kialakított "Máltai lovagok kápolnájá"-ban kifüggesztették az akkor élő lovagok pajzsait. Ez a szokás a mai napig fennáll, amennyiben minden évben, Halottak Napján, az abban az évben elhunyt lovagok pajzsait elhelyezik, most már az altemplom felé vezető folyosón.

Az 1945 utáni helyzet végzetes volt a MMLSZ-nek. 1945-ben az állam feloszlatta, a Fortuna utcai székházat – mely a háborúban súlyosan megsérült – államosították. A lovagok nagy része Nyugatra menekült, az otthon maradottak semmilyen nyilvános módon nem élhették máltai lovagi mivoltukat.

Emigrációban: 1953-1996 1953-ban – József főherceg visszavonulásával és az azt követő szövetségi közgyűléssel, amit a Nyugatra került lovagok meg tudtak szervezni – a MMLSZ hivatalosan újjászerveződött római székhellyel. A rend központi kormányzata elismerte a MMLSZ új elnökét és az új szövetségi szabályzatot. Az Egyesült Államokban és Németországban külön delegációk alakultak, a római szövetségi vezetőség felügyelete alatt. Mindenütt nagy hangsúlyt fektettek a magyarországi rászorultak megsegítésére: az 1956-os forradalom menekültjeinek jelentős segélyt nyújtottak, főleg a fiatalok továbbtanulása érdekében; utána nagyszabású "IKKA-csomag" akciók jellemezték éveken keresztül a külföldi magyar lovagok tevékenységét, azon kívül, hogy letelepedési országaikban részt vettek az ottani rendi szervezetek munkájában és rendezvényein. 1966-ban a MMLSZ megalapította a "Lehel Irodalmi Pályadíjat", a külföldi magyar szépirodalom serkentésére. Az emigráció évei alatt Pallavicini Hubert és Kállay Kristóf voltak a MMLSZ meghatározó vezetői.

Az 1980-as évek végén a rend már nyíltabban megjelenhetett Magyarországon. 1988-ban vett részt először a Szent István napi körmenetben, a protestáns magyar johannitákkal együtt. 1987-1988-ban 28 kamionDessewfy László levéltára, MMLSZ archívumban gyógyszer és orvosi felszerelés érkezett, magyar állami és egyházi jóváhagyással, a magyar egészségügy számára a franciaországi és nyugat-németországi magyar rendtagoktól. Ezeknek a szétosztásába belekapcsolódott többek közt Kozma Imre, zugligeti plébános, fiatal önkéntes csapatával. 1988 második felében már Csilla von Boeselager Németországban élő rendtag és Kozma atya lettek ennek az akciónak a vezetői. 1989 februárban bejegyezték a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, amely ettől kezdve a máltai rend magyarországi operatív ága lett. Az 1989-es német menekültválság, a romániai forradalom, később a jugoszláv háború rendkívüli kihívásoknak tette ki a fiatal szervezetet, amelyeknek sikeresen eleget tett, ezzel kivívva pozícióját és hírnevét, mint nemzetközileg elismert, legnagyobb magyar karitatív intézmény.

1990-ben megalakult az – akkor még római központú – Magyar Máltai Lovagok Szövetségének hazai intézménye, a Magyarországi Delegáció. Számos új rendtagot avattak Magyarországon ezekben az években. 1990-ben a rend fölvette a diplomáciai kapcsolatot a Magyar Köztársasággal, nagyköveti nívón. 1993-ban az egyházi kárpótlás keretében a rend visszakapta a Fortuna utcai rendházat, ahol a nagykövetség is helyet kapott.

1996. január 27-e Magyar Máltai Lovagok Szövetsége székhelye hivatalosan is visszatért Budára.

A Magyar Máltai Lovagok Szövetsége napjainkban