Korda Sándor, Krahl (Magyarkanizsa, Bács-Bodrog vármegye, 1882. március 15. – 1937–1946 között?) énekes,Vígszínpad (5. old.) Délmagyarország IV. évfolyam 182. szám, Szeged, dmarchiv.bibl.u-szeged.hu - 1915. július 31. színész, társulati titkár.
Élete Krahl Lajos (1850 k. – Baja, 1944. május 23.)Bajai állami halotti anyakönyv 290/1944. hivatalnok és Hoffmann Emma (1858 k. – Baja, 1944. május 23.)Bajai állami halotti anyakönyv 291/1944. fiaként született. Kereskedelmi érettségi után hivatalnok lett. Innen elszökött Budapestre, felkereste nagybácsiját, Tapolczai Dezsőt és bejelentette neki, hogy színész akar lenni. Éppen felvételi vizsgák voltak, így felvették, és 1902-ben Nádassy József soproni társulatánál lépett a pályára mint tenorprim kardalos, 40 forint nyári és 50 pengő téli fizetéssel. A társulattal megfordultak Pécsett, Sopronban és Szabadkán. 1902–1903-ban Leszkay András igazgatása alatt a Magyar Színházhoz szerződött, majd 1903–1904-ben Győrben, 1905–1906-ban Sopronban, 1906–1907-ben Szatmárban, 1907–1908-ban Fehér Károly társulatában, 1908–1909-ben Pozsonyban, 1909–1910-ben a Felvidéken Szabados László társulatában,Rózsahegyi színészet, Magyar Színművészeti Lexikon 1910–1911-ben Eperjesen, 1911–1912-ben Szabadkán, majd Balla Kálmán új szervezésű délvidéki színtársulatában játszott.Ispánovics Csapó Julianna: Egy zombori folyóirat a 20. század elején, Magyar Könyvszemle 119. évf. 4. sz. - 2003.
Később újra Nádassy Józsefhez került, ott ismerkedett meg Rásó Idával, akit feleségül vett. "Nagyon de nagyon sok hálával tartozok neki, mert bizony nagyon sokszor ő adott példát nekem a színpad iránti szeretetről, ambícióról és kötelességteljesítésről. 3 évig a délvidéken, 3 évig Miskolcon voltunk, később a román megszállás alatt Gyulán, Békéscsabán, Szatmárott, honnan tekintve, hogy a román megállást sem én, sem feleségem nem bírtuk — megszöktünk. Így szerződtünk Somogyi Kálmánhoz."Magyar Nemzetőr, 1921. július 2., 3. old. - emlékezett vissza Korda erre az időszakra a Magyar Nemzetőr című lap 1921. július 2-án megjelent számában. A cikk a következőképpen méltatja a művészt: "Korda Sándornak nemcsak a sokoldalúsága az előnye, hanem a kötelességtudása is mintaszerű. Hosszú évek óta szórakoztatja már a vidék színházbajáró közönségét játékával és mindenütt ahol eddigelé megfordult, szívesen gondolnak reá."
1918–1919-ben Győrben kapott szerződést Mezei Bélától, 1925-ben pedig Újpesten lépett fel. 1927. március 12-én Békéscsabán Kiss Árpád színtársulatánál ünnepelte 25 éves színészjubileumát, a Cigányprímás címszerepében.Szinészek Lapja, 1927. április 1. 3. old. 1929-ben a békéscsaba—soproni színtársulat titkára és kedvelt színésze volt.Színház, Pécsi Napló 38. évfolyam 217. szám - 1929. szeptember 25. (online: adtplus.arcanum.hu) 1931. december 5-én ünnepelték színészi működésének harminc esztendős fordulóját a soproni Városi Színházban A cigánybáró előadásával.Soproni Hirlap, 1931. november 29., 7. old.Soproni Hirlap, 1931. december 6., 4. old. 1932-től Bársony Aladár Magyar Játékszín Kamaratársulatának,Színház és művészet (6. old.), Délmagyarország IX. évfolyam, 153. szám, dmarchiv.bibl.u-szeged.hu - 1933. július 13. 1936–1937-ben az újpesti színház titkára volt. 1937. március 1-jével végleg nyugdíjaztatott.Szinészek Lapja 56. évfolyam 3. szám - 1937. március 1. (online: adtplus.arcanum.hu)
Igazgatói voltak: Palágyi Lajos, Faragó Sándor és Kiss Árpád.
Magánélete
Első felesége Zwirschitz Margit Julianna (1892. július 20. – ?) postakiadónő, a sárvári selyemgyár tisztviselőjének, Zwirschitz Jánosnak a leánya, akit megszöktetett és 1910-ben házasságot kötöttek Aranyosmaróton,Somogyi Hirlap, 1910. április 9., 5. old. majd 1920-ban elváltak.HU BFL - VII.2.c - 1920 - 36523 (Felesége 1920. július 3-án Szombathelyen újraházasodott Sáry Sándor postamesterrel.)Szombathelyi állami házassági anyakönyv 225/1920. Gyermekük Kráhl (Korda) Frigyes (Igló, 1911. április 1. – 2001/2002?) postakiadó, postamester.Szombathelyi állami házassági anyakönyv 45/1946.Vas Népe, 2002. január 5.
Második felesége Rásó Ida (Szeged, 1889. augusztus 15. – Szeged, 1947. szeptember 5.)Szegedi "A" jelzésű állami halotti akv. 1012/1947. folyószám. kedvelt szegedi színésznő volt,Rásó Ida, Magyar Színművészeti LexikonSzegedi Népszava 3. évfolyam 203. szám - 1947. szeptember 7. (online: adtplus.arcanum.hu) akivel 1926. augusztus 18-án kötött házasságot Szegeden.A házasságkötés bejegyezve a szegedi állami házassági akv. 449/1926. folyószáma alatt. Atyja Rásó Gábor, szíjgyártó, anyja Baksa Julianna. 1911-ben lépett a színipályára. Működött özv. Makó Lajosnénál, Krecsányi Ignácnál, Nádassy Józsefnél, Balla Kálmánnál, Palágyi Lajosnál, Krémer Sándornál, Heves Bélánál, Kiss Árpádnál stb.Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Főbb szerepei Cigányprímás (Kálmán Imre: Cigányprímás) Baljon (Buday Dénes: Diákszerelem)
Jegyzetek
Források
Korda Sándor Szinházi fotográfiák. Korda Sándor. Magyar Nemzetőr, 1921. július 2., 3. old.
További információk Korda Sándor 25 éves jubileuma A cigányprímás díszelőadása, Békésmegyei közlöny 54. évfolyam 60. szám, library.hungaricana.hu - 1927. március 15. A rejtélyes "beugró". Magyarság, 1935. február 26., 6. old.
Kategória:Magyar színészek Kategória:1882-ben született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek