Pleschinger Gyula (1953 –)https://www.mkt.hu/wp-content/uploads/2017/05/2_eletrajzok.pdf több diplomás magyar közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja.
Képzettsége A Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karán 1977-ben, ezt követően Budapesten a közgazdasági egyetem pénzügy szakán 2011-ben szerzett diplomát. Áru- és értéktőzsdei vizsgával, eurókötvény-kereskedői vizsgával és amerikai értékpapír-tőzsdei vizsgával (Series 7) is rendelkezik.
Életpályája Pleschinger Gyula többéves vállalati és önkormányzati gyakorlatot szerzett. 1989-ben az OTP befektetési főosztályának helyettes vezetője lett. 1990 és 2000 között az OTP Értékpapír Rt. vezérigazgatója, 2001−2004-ben a Raiffeisen Bank RT. befektetési banki szolgáltatási területeit felügyelő vezérigazgató-helyettese volt. 2005 és 2010. szeptembere között a P&H Befektető és Pénzügyi Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetőjeként tanácsadóként dolgozott. 2010 szeptembere és 2011 novembere között az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának posztját töltötte be. Ezután a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi államtitkáraként dolgozott, amíg 2013. március 5-vel az Országgyűlés megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjává, majd – a Gazdasági bizottság javaslatára – 2019. március 5-i hatállyal őt 6 évre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjává újraválasztotta.8/2019. (III. 5.) OGY határozat a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak megválasztásáról szóló 11/2011. (III. 9.) OGY határozat módosításáról
Társadalmi szerepvállalásai (válogatás) a Budapesti Értéktőzsde Felügyelő Bizottságának tagja és elnöke (1998-2001), a zürichi és londoni központú Nemzetközi Értékpapírpiaci Szövetség (ISMA) Igazgatóságának és több bizottságának tagja (1999-2005), az Államadósság Kezelő Központ Zrt. Igazgatóságának elnöke (2012-2013), az Országos Betétbiztosítási Alap Igazgatóságának tagja és elnöke (2012-2013), a baseli székhelyű Pénzügyi Stabilitási Tanács Regionális Konzultációs Csoportjának állandó tagja (2012-2013), a Világbank és a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) helyettes kormányzója (2012-2013), a Nemzetközi Tőkepiaci Szövetség (ICMA, az ISMA utódszervezete) Választott Bíróságának tagja (2012- ), a londoni székhelyű Nemzetközi Bankár Céh és annak Pénzügyi Bizottsága tagja (2002- ), a Magyar Közgazdasági Társaság tagja, majd 2017-től elnöke https://www.origo.hu/gazdasag/20170525-pleschinger-gyula-lett-az-mkt-elnoke.html a Londoni City tiszteletbeli polgára (Freeman of the City of London).https://www.mnb.hu/a-jegybank/informaciok-a-jegybankrol/mnb-iranyitasa-es-ellenorzese/pleschinger-gyula-eletrajza
Jegyzetek
Források napi.hu mnb.hu
Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar közgazdászok