Lucie Voňková (Teplice, 1992. február 28. –) cseh női válogatott labdarúgó, jelenleg a holland bajnokságban szerepel, az Ajax Amszterdam támadója.
Pályafutása Szülővárosában az FK Teplice együttesénél kezdte pályafutását, innen igazolt a fővárosi Slavia keretéhez, melynek színeiben lehúzott hat szezonja alatt 99 mérkőzésen 59 alkalommal talált be ellenfelei hálójába.
Remek teljesítménye a hazai bajnokság legeredményesebb csapatának figyelmét is felkeltette, így a helyi rivális Sparta Praha-hoz szerződött. 2013-ban az első és egyetlen Spartaban töltött szezonjában bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett.
A bajnokság végével új kihívást keresve a német élvonalbeli FCR 2001 Duisburghoz került, azonban a csapatnál uralkodó anyagi problémák teljesítményére is hatással voltak. A 2014-es évadot az FCR csapatának jogutódjánál az MSV-nél töltötte, de nem sikerült jobb szezont produkálnia, mindössze egy találat szerepelt a neve mögött a bajnokság végén.
2015-ben elfogadta az FF USV Jena ajánlatát. Az új környezetnek, valamint a nyugodt körülményeknek köszönhetően újra gólokat lőtt és 35 meccsen 12 találatot jegyzett.
A Bayern München 2017-ben kétéves szerződést kötött Voňkovával. Első évében 5 gólt szerzett 22 mérkőzésen, a második szezonját a müncheniek B csapatában játszotta végig és 6 meccsen 5-ször volt eredményes.
2019. május 23-án két évre kötelezte el magát az Ajaxhoz.https://www.ajax.nl/streams/actueel/ajax-vrouwen-contracteert-ervaren-lucie-vonkova.htmhttps://www.sport.de/fussball/pe296621/lucie-vonkova/
Sikerei Klub Cseh bajnok (1): Sparta Praha (1): 2012–13 Cseh kupagyőztes (1): Sparta Praha (1): 2013 Német bajnoki ezüstérmes (2): Bayern München (2): 2017–18, 2018–19 Német kupadöntős (1): Bayern München (1): 2018
Egyéni Az év játékosa (2): 2016, 2017
Statisztikái +Válogatottban szerzett góljaiSorozat Dátum Helyszín Ellenfél Gól Eredmény Forrás Barátságos mérkőzés 2010–11–26 Győr, ETO Park 1 3–4 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/1648 2015-ös vb-selejtező 2013–10–26 Sztrumica 2 8–0 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/2033 2015-ös vb-selejtező 2013–11–27 Fuenlabrada 1 3–2 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/2046 2015-ös Ciprus-kupa 2015–03–03 Paralimni 1 2–2 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/3180 2017-es Eb-selejtező 2015–04–09 Viseu 2 0–4 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/3185 2017-es Eb-selejtező 2016–06–07 Jablonec 1 3–0 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/3096 2017-es Eb-selejtező 2016–09–20 Vercelli 1 3–1 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/3097 2019-es vb-selejtező 2017–09–14 Tórshavn 1 0–8 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/32479195 2019-es vb-selejtező 2017–10–20 Domžale 1 0–4 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/32479197 2019-es vb-selejtező 2018–06–12 Chomutov 1 4–1 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/32479200 2021-es Eb-selejtező 2019–08–30 Chișinău, Zimbru Stadion 1 0–7 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/32479601 2021-es Eb-selejtező 2019–10–08 Prága, Ďolíček Stadion 1 1–5 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/32479603 2021-es Eb-selejtező 2019–11–07 Baku, Bayil Arena 2 0–4 https://zeny.fotbal.cz/zapasy/zapas/32479604
Magánélete 2018. október 3-án házasodott össze élettársával, a korábbi holland válogatott labdarúgó Claudia van den Heiligenberggel.
Jegyzetek
Források soccerway.com soccerdonna.de AFC Ajax Vrouwen sportbuzzer.de
Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Cseh női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Slavia Praha női labdarúgói Kategória:A Sparta Praha női labdarúgói Kategória:Az MSV Duisburg női labdarúgói Kategória:Az FF USV Jena női labdarúgói Kategória:A Bayern München női labdarúgói Kategória:Az Ajax női labdarúgói Kategória:LMBT sportolók