Lukač (1910 és 1991 között Požeški Lukač) falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Kutjevohoz tartozik.

Fekvése Pozsegától légvonalban 15, közúton 18 km-re északkeletre, községközpontjától 6 km-re nyugatra, a Pozsegai-medence északi szélén, a Krndija-hegység lábánál fekszik.

Története Lukač területe a régészeti leletek tanúsága szerint már a kőkorszakban is lakott volt. Határában a Krndija-hegység déli lejtőin a „Bašćice” lelőhelyen a Starčevo-kultúra és a valamivel későbbi Sopot-Bicske kultúra településének nyomait találták. 1982-ben a falutól délkeletre fekvő „Kremenište” lelőhelyen sok mikrolit és kőgolyó került elő, melyek szintén kőkori településre utalnak.

Lukač település már a középkorban is létezett. 1413-ban „Lukach” néven tűnik fel először. 1427-ben nemesi névben található „Lokaach, Lokach, Lukachoch” formában. 1464-ben „Lokach”, 1493-ban „Lokacz” alakban említik. A Partasovczi, majd a Garai család birtoka volt. 1427-ben Lukacsovcziak vagy Lokácsiak a Partasovcziakkal együtt szerepelnek birtokosaiként.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. A közeli településekkel együtt 1537 körül került török fennhatóság alá. A török uralom idején katolikus és muzulmán hitre áttért horvátok is lakták.Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. A település 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. 1698-ban „Lukacsi” néven 3 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában.

A török kiűzése után a muzulmán lakosság Boszniába távozott, helyettük Boszniából katolikus horvátok és pravoszláv szerbek érkeztek. 1702-ben 8, 1740-ben 14 ház állt a településen. A 18. század folyamán néhány szerb család települt be. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Lukacs”néven látható. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Lukacs” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 392. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Lukach” néven 29 házzal, 181 katolikus és 6 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 27. o. Buda, 1829. A 19. század végén és a 20. század elején szlovák családok érkeztek ide.

A településnek 1857-ben 138, 1910-ben 247 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 77%-a horvát, 11%-a szlovák, 9%-a szerb anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 95%-a horvát nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 150 lakosa volt.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 138 130 143 160 186 247 274 291 270 305 299 257 242 212 199 150

Nevezetességei A falu közepén álló falazott harangláb 1959-ben épült.

Jegyzetek

Források A község hivatalos honlapja Kutjevo turisztikai irodájának honlapja A vetovoi plébánia története Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. Hrvoje Potrebica: Požeška kotlina – Europsko kulturno središte (arheološko perspektiva) Konzervatorska podloga Park prirode Papuk

További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine - diplomamunka Stanko Andrić: Podgorje Papuka i Krndije u srednjem vijeku (drugi dio)

Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései