A More ABBA Gold: More ABBA Hits a svéd ABBA együttes 1993-ban megjelent válogatásalbuma, mely a világszerte sikeres Gold: Greatest Hits című válogatásalbumot követi. A válogatásalbumból 3 millió példányt értékesítettek a megjelenés évében.https://www.allmusic.com/album/more-abba-gold-more-abba-hits-mw0000186218
Míg a Gold: Greatest Hits című válogatásalbum, mind a 19 dala slágerlistás helyezettek voltak, és nagy népszerűségnek örvendettek, a More ABBA Gold: More ABBA Hits című lemezre felkerült néhány olyan dal is, mely nemzetközileg szintén elismerést szerzett, úgy mint a "Summer Night City" az " I Do I Do I Do I Do" vagy az "Angeleyes" című slágerek, azonban szerepel a lemezen néhány kevésbé sikeres, vagy ismert dal is, mint a "Head over Heels" vagy a "The Day Before You Came" című dalok. Illetve a korábban nem szerepelt "I am the City" című dal, melyet az együttes feloszlása előtt 1982-ben rögzítettek, és B. oldalas kislemezként jelent meg korábban.
Az albumot 1999-ben remaszterelték, illetve 2008-ban is kiadták, hogy egybeessen a Mamma Mia! című film megjelenésével.
Újrakiadás
Ugyanúgy, mint a Gold: Greatest Hits című válogatásalbumot, így a More ABBA Gold: More ABBA Hits remasterelt változatát is megjelentették 1999-ben.https://www.discogs.com/ABBA-More-ABBA-Gold-More-ABBA-Hits/release/3366044 A "The Visitors" című dal 4:27 perces változata helyett az 5:46 perces verzió jelent meg az újrakiadáson, míg a "Lovelight" című dal 3:18 perces alternative mix verziója helyett az 1979-es 3:46 perces változat került fel a lemezre.
2008-ban az albumot ismét kiadták egy másfajta hátlappal, és lemezcímkével.https://www.discogs.com/ABBA-More-ABBA-Gold-More-ABBA-Hits/release/3568481
Számlista
Slágerlista Heti összesítések Slágerlista (1993)Legjobbhelyezések Austrian Albums Chart7 Hungarian Albums Chart Select the first drop-down menu and choose Top 40 album-... select the second menu and choose 1993, then select the third menu and choose 27 and click Keresés.16 Netherlands Albums Chart10 Norwegian Albums Chart7 Swiss Albums Chart13 German Albums Chart9 UK Albums Chart13 Slágerlista (1999)Legjobb helyezés Swedish Albums Chart3 Slágerlista (2008)Legjobb helyezés Australian Albums Chart38 Belgian (Flanders) Albums Chart78 Belgian (Wallonia) Albums Chart60 French Compilations Chart Click the drop-down menu and find ABBA and click OK.35 Irish Albums Chart44 Slágerlista (2010)Legjobb helyezés Finnish Albums Chart38
Minősítések OrszágMinősítésEladások (IFPI Austria)arany25.000 https://ifpi.at/auszeichnungen/?fwp_per_page=100&fwp_interpret=ABBA&fwp_titel=More%20ABBA%20Gold&fwp_format=album (Music Canada)arany50.000 https://musiccanada.com/gold-platinum/?_gp_search=More+ABBA+Gold%20ABBA (SNEP)arany100.000 (BVMI)arany250.000 https://www.musikindustrie.de/markt-bestseller/gold-/platin-und-diamond-auszeichnung/datenbank/?action=suche&strTitel=More+ABBA+Gold&strInterpret=ABBA&strTtArt=alle&strAwards=checked (GLF)platina100.000 https://web.archive.org/web/20100811154132/http://www.ifpi.se/wp/wp-content/uploads/ar-19991.pdf (IFPI Switzerland)platina50.000 http://www.swisscharts.com/search_certifications.asp?search=ABBA+More+ABBA+Gold (BPI)platina300.000
Jegyzetek
Kategória:1993 nagylemezei Kategória:ABBA-albumok Kategória:Válogatásalbumok