A vodka (, , , szó szerinti jelentésben „vizecske”; a 19. századi magyar nyelvhasználatban még wutki) széles körben ismert, de főleg Európában elterjedt, ezen belül is inkább a kontinens keleti felében fogyasztott szeszes ital. Általában színtelen égetett szesz, melynek gyártásakor a megerjesztett alapanyagból finomszeszt párolnak le, így nagyrészt víz és etanol elegyéből áll, az égetett szeszekre jellemző más összetevőket pedig csak igen kis mennyiségben tartalmaz. A vodkát jellemzően gabonából vagy burgonyából készítik, de bármely cukor- vagy keményítőtartalmú mezőgazdasági alapanyagból készülhet. Van olyan elmélet is, mely szerint a vodka szó eredete még a régi cári rendszerű adózással függ össze: a feudalizmus idején csakúgy, mint más országokban, Oroszországban is terménnyel, gabonával és Oroszország esetében - a kiterjedt szeszfőzés tükrében - szesszel adóztak a jobbágyok. Ezen adófajták minőségét ellenőrizték, a cár (illetve a feudális struktúrák) megbízottjai a szesz esetében gyakran kóstolással állapították meg a minőséget, és egy esetben (a legenda szerint Nagy Péter cár jelenlétében) a minősítő a termékeiket bemutató szeszfőzök sorában egyszer csak felkiáltott, hogy "vot tak!", vagyis:"na ez az!" (merthogy a többi minőségével nem volt megelégedve). És ebből a felkiáltásból fejlődött ki aztán a jó minőségű szesz vodka elnevezése, népi hagyomány útján asszociálva a "tiszta" vízzel. Amúgy a "vizecske" oroszul "vogyicska" lenne. És innen fejlődött tovább az államilag is védett minőségű szeszes ital elnevezése más országokba is.
A vodkát az Európai Unióban legalább 37,5 térfogatszázalék alkohollal kell palackozni, a legtöbbször 37,5–40% alkohollal kerül forgalomba. A nemzetközileg is ismert márkákra jellemző a 40% alkohol, de ritkán ennél erősebb palackozások is előfordulnak. Egy részüket ízesítve hozzák forgalomba.
Története A vodka történetét gyakran összemossák az orosz és a lengyel szeszfőzés teljes történetével, ám a vodkaként ismert konkrét italfajta csak a 19. század során, a finomítóoszlopok megjelenésével, majd tökéletesedésével született meg.
Európa nagy részéhez hasonlóan Lengyelországban és Oroszországban is a 15. század környékén jelentek meg az első gabonapárlatok, ezeknek azonban nem volt további közük a vodkához, és általában nem is vodkának nevezték őket. A korabeli gabonapárlatok országonként igen kevésben különböztek egymástól, és még akkori mércével is igen rossz ízűek voltak.
A vodka elnevezést Oroszországban és Lengyelországban is a 16-17. század óta használják, ám koronként eltérő, gyakran tág értelemben. Legkorábbi jelentése az aqua vitae-nak felelt meg, és ennek azonos jelentésű orosz megfelelője, a zsivaja voda (живая вода) lehetett a vodka szó eredete is. A régi orosz gabonapárlatokat ehelyett gyakran hlebnoje vino (хлебное вино, tükörfordításban „kenyérbor”, azaz gabonapárlat), illetve polugar (полугар, azaz "félégett", 37,5% alkoholtartalmú szesz) néven ismerték. A 37,5%-os erősség a merülőfokolók elterjedése előtt használt fokolási módszerből ered: a mintát felhevítették és meggyújtották, majd a láng kialvása után megmérték az űrtartalmát: ha ekkor pontosan a minta fele hiányzott, akkor volt a szesz polugar. A polugart később 40 fokra kerekítették, hogy a vásárló az esetleges mérési pontatlanságok és párolgási veszteség után is legalább 37,5%-os alkoholt kapjon.
A 19. század során világszerte terjedőben voltak a szeszfinomító oszlopok, illetve a szesz faszenes tisztítása is, így nehéz megállapítani, hogy valójában mikor és melyik országban készülhetett először mai értelemben vett vodka. A technológia egyik legfontosabb úttörője Aeneas Coffey volt, akinek újfajta gabonaszesz-finomítója már az 1830-as években sikert aratott Angliában. Ez a rendszer akkori mércével nagy tisztaságú olcsó szeszt tudott előállítani a ginfőzők számára, és később továbbfejlesztett változatai is megjelentek. A ma előállított vodkák egy része is Coffey-rendszerű finomítóval készül.
A vodka az 1895-ös orosz állami vodkamonopólium kapcsán lett az a konkrét szeszesital-fajta, amit ma értünk alatta. A monopólium fontos előzménye volt, hogy a késő 19. század orvosi felfogása az össznépi alkoholizmus katasztrofális következményeiért gyakran nem a mértéktelen alkoholfogyasztást, hanem az égetett szeszek egyéb összetevőit tette felelőssé, főleg a kozmaolajokat, vagy ritkábban a növényi összetevőket (mint az abszintizmus elméletében). Oroszországban ezt a felfogást tovább erősítették a szeszkereskedők botrányos hamisítási módszerei is. Sok helyütt általános gyakorlat volt, hogy az eleve rossz minőségű gabonapárlatot adózás után felvizezték, és a 40 fokos szesz erősségét csípős vegyszerek hozzáadásával utánozták. Szintén jellemző volt, hogy a kocsmárosok (az akár még le sem aratott) gabonára, illetve a legkülönfélébb ingóságokra is adtak záloghitelt, így az 1880-as években több, mint kétmillió orosz földművessel történt meg, hogy mindenét elitta.
III. Sándor orosz cár 1885-ben, látva az orosz jövedéki rendszer működésképtelenségét, állami monopólium felállítását kezdeményezte, erre azonban csak kilenc évvel később, Szergej Vitte pénzügyminisztersége alatt került sor. Az ekkor felállított bizottság úgy ítélte meg, hogy – a gazdasági és társadalmi realitásokat, valamint az uralkodó orvosi felfogást figyelembe véve – a nép ideális mindennapi szeszesitala az ellenőrzött tisztaságú finomszesz, a korábban megszokott 40% alkoholtartalomra hígítva. A termények lepárlása továbbra is magánkézben történt, az alszeszt azonban az államnak kellett eladni, az pedig saját, illetve szerződéses szeszfinomítókban gyártott belőle vodkát. A szesz tisztaságát e célra felállított laboratóriumokban ellenőrizték, azok munkáját pedig két központi labor felügyelte, egy Szentpétervárott, egy Moszkvában. A monopóliumot valamennyi antialkoholista tevékenység is jellemezte, de nem volt elsődleges cél a szeszfogyasztás visszaszorítása. A rendszer nem érintette az egyéb szeszesital-fajták, például borpárlatok és likőrök előállítását, illetve a whisky és más import italok kereskedelmét sem. Működése alatt lassan, kísérleti jelleggel vezették be egyre nagyobb területen, de a monopólium még az 1913-as megszűnésekor sem terjedt ki az egész birodalomra.
A 19-20. század fordulóján a vodka (tehát a hígított finomszesz mint önálló ital) világszerte terjedni kezdett, ám Oroszországon és Lengyelországon kívül többnyire nem nevezték vodkának. 1979 előtt például a svéd Absolut sem vodka, hanem Absolut Rent Brännvin („abszolút tiszta szesz”) néven került forgalomba.
Gyártása thumb|right|Régi vodkafőző üst Ukrajnában A vodka bármilyen, keményítőben vagy cukorban gazdag alapanyagból készíthető, de a legtöbb gabonából készül, például cirokból, rozsból, kukoricából vagy búzából. A gabonavodkák közül általában a rozs- és búzavodkát tartják jobbnak. Némely változatokat burgonyából, melaszból, szójababból, szőlőből, rizsből vagy cukorrépából készítenek. Az Európai Unióban megbeszélések folynak a vodkakészítés szigorításáról: a „Vodkaöv” országai ragaszkodnak hozzá, hogy csak a gabonából, burgonyából vagy cukorrépa-melaszból készült, és hagyományos eljárással készült párlatot lehessen vodkának nevezni."EU Farm Chief Warns of Legal Action in Vodka Row" , Reuters cikk 2006. október 25-érőlAlexander Stubb, The European Vodka Wars, a December 2006 Blue Wings article
Lepárlás és szűrés Az amerikai és európai vodkák közös jellemzője, hogy lepárlás után szűrésen mennek keresztül. Ez olykor már az üstben megtörténik a lepárlási folyamat alatt, majd utána aktívszén-szűrőn és más anyagokon engedik át, melyeken fennmarad az ízanyagok nagy része. A legjelentősebb vodkatermelő országokban ez nem szokás, ehelyett inkább minél precízebb lepárlást, és minimális szűrést alkalmaznak, hogy sajátosabb íze legyen a vodkának.
Az „üstmester” felelős a lepárlásért és a szűrésért. Az elő- és utópárlatot teljes egészében elválasztják, mivel az etil-acetát és etil-laktát, valamint a kozmaolajok is könnyen ronthatják az ízét. Többszörös lepárlást hajtanak végre a vodkán. Egyes párlatok, például a pálinka, rum és a baijiu készítésekor a párlat „fejét” és „farkát” nem választják el teljes egészében, mert azoknak ez adja a sajátos ízét.
A többszörös lepárlás nagyobb alkoholtartalmat eredményez, mint ami a legtöbbek számára tűrhető lenne. A lepárlási módszertől és az üstmestertől függően 95-96% alkoholtartalmú is lehet a kész párlat, így a legtöbb egyéb párlathoz hasonlóan palackozás előtt vízzel hígítják. Ez különbözteti meg a rozsvodkát a rozswhiskytől: a whiskyt általában fogyasztási szeszfokra, vagy nem sokkal fölé párolják, a vodkát azonban majdnem vízmentes állapotból hígítják vissza, ami a víz forrásától függően az ízét is befolyásolja.Distilled Water, With A Kick , Robert Hess
Ízesített vodka Az Európai Unióban bármely vodka ízesíthető olyan aromaanyagokkal, amelyek a vodkában eredetileg is jelen vannak, egyéb anyagokat is hozzáadva pedig ízesített vodkaként kerülhetnek forgalomba. Az ízesített vodkák gyakran a likőrökhöz hasonlóak, de legalább 37,5% az alkoholtartalmuk, és általában kevésbé vagy egyáltalán nem édesítik őket. Az ízesítésük a legtöbbször gyümölcsös, de előfordulnak paprikás vagy egyéb fűszeres vodkák is.
Orosz vodka Az oroszok nemzeti itala a vodka.
A vodka neve – a víz (voda) kicsinyítő képzőjével alkotott szó – vizecskét jelent. A vodka jellemzően árpából készített gabonapárlat. Történelmi források a lepárlással készített vodka megjelenését 1446 és 1478 közé teszik. Elsősorban a háromnyomásos földművelés megjelenését követően megjelent gabonafelesleg tette lehetővé a vodkakészítés elterjedését a monostorokban. Európában ekkor terjed el a lepárlásos alkoholkészítés, ilyen a skót Whisky, amelyről az első írásos dokumentum 1494-ből származik. Az alkohollepárlásról szóló első összefoglaló mű 1512-ben jelenik meg Strasbourgban.
A hidrométer oroszországi bevezetése előtt jellemzően 38,3%-os vodkát gyártottak, Mihail Hrisztoforovics Reutern pénzügyminiszter javaslatára azonban 1866-ban a minimális szeszfokot – adózási okokból – 40%-ban határozták meg. 1894-ben az Orosz birodalom teljes területén állami monopóliumot vezettek be a vodka gyártására és kereskedelmére. Ennek a törvénynek az volt a jelentősége, hogy ezzel egy időben szigorú gyártási előírásokat, szabványokat vezettek be. A szabványok kidolgozására tudományos bizottságot állítottak fel, melyben Mihail G. Kucserov, V. V. Verigo és más kitűnő tudósok működtek közre. Ezeknek a szabványoknak hatására a 20. század elején az orosz vodka fogyasztása a világ sok pontján elterjedt.Родионов Б. Полугар. Водка, которую мы потеряли. — М.: Зебра Е, 2009Л. Б. Бондаренко. Из истории русской спиртометрии. // Вопросы истории естествознания и техники, № 2, 1999
Oroszországban 1914-ben általános szesztilalmat vezettek be, ami 1928-ig tartott. A vodkagyártás ezzel megszűnt. A szesztilalom feloldását követően azonban a második világháború végéig is csupán jelentéktelen mennyiségű vodkát főztek, azt is döntően exportra. A háború után újra felfutott a vodkagyártás, azonban ekkor már minden lehetséges alapanyagból (burgonya, kukorica stb.) készítettek vodkát, mely gyakorlat az Európai Unióban máig is törvényes.Az Európai Parlament és a Tanács 110/2008/EK rendelete (2008. január 15.) a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról 1992. július 7-én megszüntették a vodkakészítés állami monopóliumát, azonban alig egy év múlva ezt a rendelkezést megsemmisítve visszaállították azt. A jelentős orosz vodkamárkák mindent megtesznek, hogy termékeik az 1894-es szabványoknak megfelelően készüljenek.
A Mengyelejev-mítosz