Hantz Péter (Kolozsvár, 1974. február 1. –) erdélyi magyar biofizikus, feltaláló, közéleti személyiség.Erdélyi magyar ki kicsoda 2010 Hantz András és Hantz Lám Irén fia.

Tanulmányai Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban folytatta. 1992 és 1998 között fizikát tanult a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az ELTE hallgatójaként a Bolyai Kollégium tagja volt. 1998-ban vendéghallgató volt az Oxfordi Egyetemen. Doktori fokozatát 2006-ban szerezte elméleti fizikából a Genfi Egyetemen.

Tudományos pályája 2003 és 2006 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének tanára. 2007 és 2010 között posztdoktori ösztöndíjas a heidelbergi Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumban (EMBL), ahol génexpressziós mintázatokat tanulmányozott. 2011 és 2015 között a bázeli Friedrich Miescher Orvosbiológiai Kutatóintézet posztdoktori ösztöndíjasaként retina elektrofiziológiával foglalkozott. 2016-ban az École Polytechnique Fédérale de Lausanne kutatója. 2017 és 2020 között a Pécsi Egyetem Orvosi Karának tudományos főmunkatársa, majd 2020-tól az ELTE Kémiai Intézetének vendégkutatója. Kutatómunkája több fizikai, biológiai és technológiai területet is érint. 2019-ben Kolozsváron megalapította a kutatás-fejlesztés területén tevékenykedő Fibervar Kft.-t. Számos tudományos közlemény, ismeretterjesztő írás és több szabadalom szerzője, illetve társszerzője.

Közéleti tevékenysége 1993-ban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, 2004 és 2015 között a Bolyai Kezdeményező Bizottsághttp://www.bolyai.eu alelnöke.

2013-ban megalapította a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestületet, melynek ügyvivője.

Szerkeszt és fenntart egy, a nemzetközileg ismert és elismert magyar értékeket bemutató honlapot, a hungarikum.net-et.

Főbb művei Pattern formation in a new class of precipitation reactions. Thèse; Université de Genève, Genève, 2006 Hantz Péter–Pozsony Ferenc–Füreder Balázs: Kürtőskalács. A világ minden táján ismert székely-magyar sütemény; Háromszék Vármegye, Sepsiszentgyörgy, 2015

Kitüntetései Julianus-díj (2006)

Források

Magyar Tudományos Művek Tára Hantz Péter szakmai honlapja A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009

Jegyzetek

Kategória:A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum diákjai Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Magyar biofizikusok Kategória:Élő személyek