A prostitúció elősegítése Magyarországon bűncselekmény, annak ellenére, hogy az üzletszerű kéjelgés már nem számít bűncselekménynek. A különös részi törvényi tényállás jelenlegi nevét a 2012. évi C. törvény 201. § -a vezette be. (A bűncselekmény neve addig üzletszerű kéjelgés elősegítése volt.)
A hatályos szöveg
A hatályos Büntető Törvénykönyv 2012. évi C. törvény javaslatának a 201. §hoz fűzött indokolása szerint:
A korábbi szabályozás (üzletszerű kéjelgés elősegítése) A Btk. 205.§-át, vagyis az üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntette megszövegezése többször változott.
1962. július 1-től 1979. június 30-ig volt hatályos (1) Aki lakását üzletszerű kéjelgés céljára másnak rendelkezésére bocsátja, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ugyanígy büntetendő, aki bordélyházat tart fenn vagy vezet, avagy az annak fenntartásához szükséges anyagi eszközöket szolgáltatja, illetőleg az anyagi eszközök szolgáltatásában részt vesz.1961. évi V. törvény 285. § (1) és (2) bek. a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
1979. július 1-től 1987. december 31-ig volt hatályos
(1) Aki a lakását üzletszerű kéjelgés céljára másnak rendelkezésére bocsátja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír, vagy bordélyházat tart fenn, illetve vezet, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.1978. évi IV. törvény 205. § (1) és (2) bek. a Büntető Törvénykönyvről
1988. január 1-től 1993. május 14-ig volt hatályos
(1) Aki a lakását üzletszerű kéjelgés céljára másnak rendelkezésére bocsátja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, szigorított javító-nevelő munkával, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír, vagy bordélyházat tart fenn, illetve vezet, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Btk. 205. § (1) bek.
1993. május 15-től 1997. szeptember 14-ig volt hatályos
(1) Aki épületet vagy egyéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki bordélyházat tart fenn, vezet, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bordélyházban tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat üzletszerű kéjelgést.
(4) Aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír, az (1) bekezdés szerint büntetendő.Btk. 205. § (1) - (4) bek.
1997. szeptember 15-től 2002. március 31-ig volt hatályos (1) Aki épületet vagy egyéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki bordélyházat tart fenn, vezet, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a bordélyházban tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat üzletszerű kéjelgést, b) az üzletszerű kéjelgés elősegítését bűnszervezet tagjaként követik el.
(4) Aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír, az (1) bekezdés szerint büntetendő.
2002. április 1-jétől volt hatályos
(1) Aki épületet vagy egyéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki bordélyházat tart fenn, vezet, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a bordélyházban tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat üzletszerű kéjelgést.
b)
(4) Aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír, az (1) bekezdés szerint büntetendő.Bek. 205. § (1) - (4) bek.
Jogi tárgya
Alanya
Az elkövetési magatartás
Források 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
Jegyzetek
Kategória:Büntetőjog