Rodé Iván (Budapest, 1910. február 24. – Budapest, 1989. július 13.) magyar orvos, rákkutató, radiológus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952), az orvostudományok doktora (1957).

Életpályája Rodé János (1885–1928) jogász, kormányfőtanácsos és Vondra Ilona (1883–1964) fiaként született.

Középiskolai tanulmányait a Budapesti VIII. kerületi Magyar Királyi Állami Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban végezte. 1928 és 1934 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatója volt.

1931–1934 között a Kórbonctani Intézetben dolgozott. 1934. szeptember 22-én doktorrá avatták. Pályáját belgyógyászként kezdte (1934), majd a sugárterápia felé fordult. 1936-tól a Bakáts téri Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet munkatársa volt, majd az Országos Onkológiai Intézet (1952) és az Orvostovábbképző Intézet sugárterápiával foglalkozó részlegeinek vezetője volt. 1948-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magántanára lett. 1958-ban elindította Magyarországon az első kobaltkészüléket. 1968–1972 között az Országos Onkológiai Intézet helyettes igazgatója volt. 1970-ben installálta körkörös gyorsítóval az ultrafeszültségű sugárkezelést. 1980-ban nyugalomba vonult.

Nevéhez fűződik az első magyar onkoradiológiai tanszék (1970) és az ilyen irányú szakképesítés megszervezése. Több angol és német nyelven megírt monográfia, tankönyv és tudományos tanulmány fűződik nevéhez; könyvei közül ma is sok forrásértékű.

Sírja az Óbudai temetőben látogatható (17/2-I-28). bélyegkép|jobbra|200px|Síremléke az Óbudai temetőben (17/2-I-28)

Művei A rádiumtherápia alapelvei (Budapest, 1948) A rák sugárterápiája (Budapest, 1952) Általános sugárterápia, nem daganatos és daganatos betegségek sugárkezelése (Budapest, 1962) Die kli­nischen und strahlenbiologishcne Wigen­schaften des Melanoblastoms (Budapest, 1962) General Radiation Therapy (1966) Clinical and Radiobiological Properties of the Melanoblastoma (1968) A konvenciós sugárterápia indikációs területe a rosszindulatú daganatok kezelésében (Budapest, 1976) Őszinte szavak a rákról (Budapest, 1977) Klinikai onkoradiológia (Budapest, 1984)

Jegyzetek

Források

Tudósnaptár

https://web.archive.org/web/20190808123332/http://www.elitmed.hu/upload/pdf/emlekezes_rode_ivanra_halalanak_20_evfordulojan_1910_1989-3962.pdf

További információk

Magyar tudományos akadémiai almanach az … évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. - 1973, 1986, 1991, 1997, 2001. Orvosi lexikon. Főszerkesztő: Hollán Zsuzsa. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1973.

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar radiológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Az Óbudai temetőben eltemetett személyek