Albisi Bod Károly (Selye, 1814. november 4. – Simontelke, 1885. június 1.) magyar gazdálkodó.

Élete Apját aki református pap volt, korán elvesztette, anyja makfalvai Dózsa Klára. Mint elődje, Bod Péter, ő is lelkipásztorkodással kezdette küzdelmes életét, később a marosvásárhelyi református kollégiumban elvégezte a jogi s teológiai évfolyamot; nem érzett azonban hajlamot a papi pályára, a keszthelyi gazdasági intézetbe ment, melynek befejezése után az ottani uradalomban alkalmazták. 1843-ban ismereteinek kibővítése céljából bejárta Német- és Olaszországot, mégpedig nagyobbrészt gyalog. A szabadságharcban mint tüzértiszt vett részt. A románok elfogták és hosszabb ideig tartották Besztercén, majd Medgyesen fogva. Később a Kemény és Bethlen grófi családok jószágait több évig kezelte. Utolsó éveiben simontelki kis birtokán a gabonaneműeken élő parazitákat tanulmányozta; sikerült is egy új fajt, a Schizonevra ceraliumot felfedeznie, mely a búza és árpa gyökerén élősködik s melyet dr. Szaniszló Albert ismertetett és nevezett el.

Munkái Gazdasági tárgyú gyakorlati irányú cikkei az Ismertető (1841), Magyar Gazda (1846), Kertész Gazda (1867), Erdélyi Gazda (1871–72), Kolozsvári Közlöny, Kelet, Korunk és Ellenzékben jelentek meg.

Források

További információk

Ellenzék 1885. 137. sz.

Kategória:Magyar tudományos írók Kategória:Református magyarok Kategória:1814-ben született személyek Kategória:1885-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar tüzérek Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc katonái Kategória:Magyar hadifoglyok