Csehország budapesti nagykövetsége (csehül: Velvyslanectví České republiky v Budapešti) Magyarország és Csehország kapcsolatainak kiemelt intézménye. A képviselet 1993. január 1-jén, Csehszlovákia szétválását követően vált cseh misszióvá, korábban Csehszlovákia budapesti nagykövetségeként működött. Az intézmény Budapest VI. kerületében, a Rózsa utca 61. szám alatt található, a konzuli hivatal ugyanannak az épületnek az oldalbejáratánál, a Szegfű utca 4.-ben van.

Történelmi előzmények Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as szétbomlása után jött létre Csehszlovákia. 1939-ig állt fenn ez az államalakulat, ekkor a cseh területeket, a Szudétavidéket, valamint Morvaországot Németország megszállta és Cseh–Morva Protektorátus néven a Harmadik Birodalomhoz csatolta. A fennmaradó területekből Felvidék Magyarországhoz került, létrejött a Tiso-féle első Szlovák Köztársaság, valamint egy rész Lengyelországhoz került. A második világháborút követően szövetségi köztársaságként ismét létrejött Csehszlovákia, mely 1992 utolsó napjáig maradt együtt: ekkor bomlott fel Cseh és Szlovák Köztársaságra.

A nagykövetség épülete

A Rózsa utcai ingatlan a közintézménnyé válása óta cseh, vagy csehszlovák érdekeket szolgált, 1922-ben meg is vásárolták. Bár 1945 után visszakapták az ingatlant, a követség legfeljebb néhány hónapig működhetett itt, mert újranyitásának dátuma 1947. szeptember 17., de az 1948 márciusi telefonkönyvben már a Stefánia (akkor: Vorosilov, majd Népstadion) út 22-24. szám alatt szerepelt, a Rózsa utcában a konzulátus és a kereskedelmi kirendeltség maradt. 1954. január 18-án nagykövetségi szintre emelték a képviseletet. Csehszlovákia rendszerváltás utáni szétválás során az volt a megállapodás, hogy ahol cseh nemzetiségű a nagykövet, ott az ingatlan Csehországé lesz, ahol szlovák diplomata szolgál, ott az épület is Szlovák tulajdonba kerül. Mivel Rudolf Chmel akkori csehszlovák nagykövet szlovák nemzetiségű volt, így a Stefánia úti ingatlan került szlovák, a Rózsa utcai épület pedig cseh tulajdonba.

Nagykövetek

1993–1994 Michal Černý ügyvivő 1994–1998 Richard Pražák nagykövet 1998–2002 Rudolf Jindrák nagykövet 2002–2006 Hana Hubáčková nagykövet 2006–2010 Jaromír Plíšek nagykövet 2010–2014 Helena Bambasová nagykövet 2014–2019 Juraj Chmiel nagykövet

Jegyzetek

Csehország Kategória:Budapest VI. kerülete Kategória:Magyar–cseh kapcsolatok