olimpiai bajnok dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolyázó. 2022 ősze óta kínai színekben versenyez.
Sportpályafutása 2012-ben, az ausztriai Innsbruckban megrendezésre kerülő I. téli ifjúsági olimpiai játékokon aranyérmet szerzett 1000 méteren, míg az 500 méter fináléját követően a dobogó második fokára állhatott fel.
A hazai rendezésű, 1500 méteren aranyérmes lett, ugyanakkor 500 méteren a harmadik helyen ért célba. A következő évben, a 2019-es szófiai világbajnokságon 1000 és 1500 méteren, a 3000 méteres szuperdöntő fináléjában, továbbá összetettben és a váltóval egyaránt az első helyen végzett.
2019 nyarán – szexuális zaklatás miattA június 17-i edzésen lehúzta egyik fiatalabb társa nadrágját női csapattársak jelenlétében. – egy éves eltiltást kapott a Koreai Korcsolyázó Szövetségtől, és így a 2020. márciusi – ugyancsak hazai rendezésű – szöuli világbajnokságon nem indulhatott el. Fellebbezésének helyt adva később ártatlannak nyilvánították. Az eset után Kínai állampolgárságot igényelt, hogy szerepelhessen a 2022-es olimpián. A Nemzetközi Korcsolyaszövetség azonban csak 2022 júliusában engedélyezte az országváltást. 2026-ban kínai színekben indult a téli olimpián.
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk
Adatlapja az olympics.com oldalán Adatlapja az isu-skating.com oldalán
Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolyázók Kategória:Dél-koreai olimpiai bajnokok Kategória:Dél-koreai olimpiai bronzérmesek Kategória:Olimpiai bajnokok (2018) Kategória:Olimpiai bajnokok (rövidpályás gyorskorcsolya) Kategória:Dél-koreai ifjúsági olimpiai bajnokok Kategória:Ifjúsági olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Dél-koreai ifjúsági olimpiai ezüstérmesek Kategória:Élő személyek