A 8216-os számú mellékút egy négy számjegyű mellékút Veszprém vármegye és Fejér vármegye területén, a Bakony keleti részének egyik legfontosabb, kelet-nyugati irányú összekötő útvonala.
Nyomvonala
Zirc belvárosában indul, a 82-es főútból kiágazva, kicsivel annak 21. kilométere után, keleti irányban. Alig 100 méter megtétele után keresztezi a 11-es számú Győr–Veszprém-vasútvonalat (Zirc vasútállomás déli végén), majd a város széléig a Köztársaság utca nevet viseli (a 82-es is ezt a nevet viseli a zirci apátságtól a mellékút kiágazásáig). Nagyjából 900 méter után elhagyja a várost, és átlép Nagyesztergár területére. A következő szakaszán többször változtatja az irányát – egy szakaszon északkelet, sőt észak felé húzódik –, de a fő iránya továbbra is nagyjából keleti marad.
Nagyjából 2,5 kilométer megtétele után halad át Nagyesztergár központján, eleinte Radnóti Miklós utca, majd a község keleti részén Kölcsey Ferenc utca néven. A 4+300-as kilométerszelvénye táján lép át Dudar területére, ahol a 6+750-es kilométerszelvényénél keresztezi a 929-es számú Zirc–Dudar-vasútvonalat. 7+350-es kilométerszelvényénél kiágazik belőle délkelet felé a mintegy 5,4 kilométer hosszú 82 112-es számú út, ami Bakonynánára vezet; a 9+150-es kilométerszelvénynél pedig kiágazik belőle észak felé a 8219-es út, Bakonyoszlop-Bakonyszentkirály felé.
10,8 kilométer után lép be az út Csetény területére, aminek központját a 13. kilométere körül éri el. A falunak az egyetlen közúti megközelítési útvonala. A 14+700-as kilométerszelvényétől már Szápár területén halad, ezalatt elhalad a csetényi szélerőmű turbinái előtt. A falu első házait a 15+900-as kilométerszelvénye előtt éri el. A község keleti szélén, már külterületen torkollik bele, bő 18 kilométer megtétele után, déli irányból, Várpalota felől a 8213-as út.
A 17+300-as kilométerszelvénye közelében lép át Veszprém vármegyéből Fejér vármegyébe, Bakonycsernye területére, aminek először Szabadságtelep községrészét érinti, a 18+800-as kilométerszelvénye körül. A 19+100-as kilométerszelvénynél indul ki belőle a 8208-as út Súr, Ácsteszér, Bakonyszombathely, Bársonyos és Mezőörs felé. Egészen a 23. kilométeréig a kelet-nyugati irányban hosszan elnyúló település házai között kanyarog. A 24. kilométerénél lép át Balinka területére, ahol csak Mecsérpuszta településrészt érinti, majd azt elhagyva, a 25+800-as kilométerszelvénye körül torkollik bele Bodajk és Balinka központja felől, 9 kilométer megtétele után a 8209-es út, amely mellékúton a 8216-os települései felől akár Mór érintése nélkül is könnyen elérhető Székesfehérvár és térsége.
A 26+200-as kilométerszelvényétől egy darabig Bodajk lakatlan külterületére ér, de a települést nem érinti ennél jobban; 29,6 kilométer után Mór területére lép. A 31+600-as kilométerénél kiágazik belőle a Nagyvelegre vezető 82 101-es út. 33. kilométerénél keresztezi az 5-ös számú Székesfehérvár–Komárom-vasútvonalat, rögtön utána kiágazik belőle északnyugat felé a vasútállomáshoz vezető 82 304-es út. 33+400-as kilométerszelvényében felüljáróval keresztezi a 81-es főút nyomvonalát (a főút itt a 26+600-as kilométerszelvényénél jár); a felüljáró előtt leágazik belőle a 82 101-es számú le- és felhajtó ág, majd utána a hasonló funkciójú 81 811-es út.
Egy körforgalomban ér véget Mór belvárosában, a 8127-es útba csatlakozva, amely itt a 2+800-as kilométerszelvényénél tart, és éles iránytöréssel az addig észak felé tartó út a 8216-os által addig követett irányt veszi fel. Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 34,378 kilométer.
Települések az út mentén
Zirc Nagyesztergár Dudar Csetény Szápár Bakonycsernye Balinka–Mecsérpuszta (Bodajk) Mór
Képgaléria
Források
Jegyzetek
08216 08216 Kategória:Zirc Kategória:Bodajk Kategória:Mór